Startlaphoz Csatlakozz!

Tizedikes diákok szerezhetnek tapasztalatot

Program a gyakorlati tudást adó szakképzésért

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 03. kedd, 14:32

A gyakorlati tudást adó szakképzés érdekében együttműködési megállapodást kötött kedden Békéscsabán a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés megyei elnöke, a Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium (Békszi) vezetője és a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetségének.

    Az együttműködés célja, hogy a szakképzési iskola tizedik évfolyamos diákjai gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek a Békés megyei agrárvállalkozásoknál, megismerkedjenek a növénytermesztés, az állattenyésztés és az élelmiszerkészítés alapjaival. A későbbiekben pedig  szakácsként, cukrászként vagy vendéglátósként tudatosan használják a nemzeti, azon belül is Békés megyei értékeket, hungarikumokat - mondták el az együttműködés résztvevői a sajtótájékoztatón.  
 
  Kulcsár László, a NAK Békés megyei elnöke arról beszélt, hogy a Viharsarok Magyarország
éléskamrája, a kamarának pedig kötelessége felkarolni és koordinálni azokat a programokat, amelyekkel megfelelő agrárgazdasági tudással rendelkező szakemberek kerülhetnek ki az iskolapadokból. Úgy fogalmazott: új gazdasági perspektíva nyitányát jelentheti a rég elfeledett hungarikumok újbóli felfedezése.  
 
   Mikulán Róbert, a Békszi vezetője beszédében kiemelte, hogy a képzés hosszú távú lehetőséget jelenthet a megyében működő vállalkozásoknak a piacszerzésre.

    Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetségének alelnöke kifejtette: másfél évig készítették elő a programot, amelynek az is célja, hogy Békés megye hírnevét tovább erősítse.  
 
   A gyakorlati képzésre nagy hangsúlyt fektető program a jövő héten indul a tizedikes diákok számára, és felmenő rendszerben kívánják bevezetni a Béksziben.
 
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Program a gyakorlati tudást adó szakképzésért.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector