Startlaphoz Csatlakozz!

Nem minden asszisztenst jelentenek be

Magánorvosokra, állatorvosokra készül lecsapni a NAV

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 10. kedd, 11:30

Az adóhatóság idén is ellenőrzi az orvosokat, gyakran előfordul ugyanis, hogy személyijövedelemadó-bevallásukban kirívóan alacsony jövedelem szerepel, miközben vagyongyarapodásuk jelentős – közölte a NAV.

 A hivatal 2015-ös ellenőrzési irányai szerint a magánorvosok és az állatorvosok is a vizsgálódások középpontjában lesznek. Körtvélyesi Zsuzsanna sajtóreferens szerint az adózás elkerülése természetesen ebben a szakmában sem általános, az ellenőrzéseket tehát a tisztességesen adózók érdeke is megkívánja.
 
  Azt mondta, az ellenőrök vizsgálják a számla- és nyugtaadást, a nyilvántartások szabályos vezetését, és azt is, hogy a magánrendelőkben foglalkoztatott orvos és asszisztens szabályszerűen be van-e jelentve.
 
   A tavalyi tapasztalatok alapján az ellenőrzött magánrendelők többsége jogkövető volt, de arra is volt példa, hogy a páciens hiába várta a számlát, nyugtát, a borsos összegű vizsgálati díj kifizetése után semmilyen bizonylatot nem kapott.
 
   Egy orvos például el is ismerte, hogy az aznapi rendelésen megjelent betegek egyikének sem adott bizonylatot, néhány esetben pedig a rendelőben másodállásban dolgozó asszisztenseket felejtették el bejelenteni, így ez a feledékenység százezres nagyságrendű mulasztási bírságba került.
 
   Az elmúlt évről azt mondta, 2014-ről bőven maradt olyan ügy, amelyekben a NAV még most is végzi a vagyonosodási vizsgálatokat, mivel az orvosok által megszerzett nagy értékű ingóságok, és ingatlanok megvásárlására a bevallásban feltüntetett jövedelmeik nem nyújthattak fedezetet.

Forrás: HVG

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Magánorvosokra, állatorvosokra készül lecsapni a NAV.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector