Startlaphoz Csatlakozz!

Vannak, akiket iskolába küldenek

Mintegy 1600 közfoglalkoztatottnak ad munkát a MÁV

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 11. szerda, 13:17

 A MÁV Zrt. idén is részt vesz a kormány által meghirdetett közfoglalkoztatási programban, és 1600 embernek biztosít munkát 2015. márciustól 2016. február végéig - közölte a vasúttársaság szerdán.

    A nemzeti vasúttársaság hétfőtől megkezdte az idei közfoglalkoztatási programban alkalmazott munkavállalók ütemezett felvételét.

    A közlemény szerint a programba azok jelentkezhetnek, akik elsősorban az adott településen élnek, regisztrált álláskeresők, a munkaügyi központ kiközvetítette őket, vállalták a munkavégzést és a foglalkoztathatósági vizsgálaton a munkakör betöltésére alkalmas minősítést kaptak. A közfoglalkoztatottak egy részét elsősegélynyújtó és figyelőőri tanfolyamra is beiskolázza a MÁV.

    A vasúttársaság szerint a résztvevők által végzett munka egyfelől javítja a települések megítélését, valamint a vasútállomások tisztábbá, rendezettebbé válásával az utazóközönség is elégedettebb lesz.

    A MÁV Zrt. önállóan először a 2013 novemberétől 2014 áprilisáig tartó téli átmeneti közfoglalkoztatási programban vett részt. Azóta több mint kétezer embernek adott ily módon munkalehetőséget és mintegy hatszáz álláskeresőnek biztosított részvételt OKJ-s végzettséget adó faipari gépkezelői vagy motorfűrész kezelői tanfolyamokon.
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Mintegy 1600 közfoglalkoztatottnak ad munkát a MÁV.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector