Startlaphoz Csatlakozz!

A törvényellentétes a német alaptörvénnyel és az uniós joggal

A német alkotmánybírósághoz fordultak magyar, osztrák és lengyel fuvarozó cégek a minimálbér miatt

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 12. csütörtök, 07:13

A német alkotmánybírósághoz fordultak magyar, osztrák és lengyel közúti fuvarozó cégek, a társaságok azt kívánják elérni, hogy a tranzitfuvarok mellett a Németországba irányuló és az onnan induló fuvarok esetében is függesszék fel  azt a szabályt, hogy kötelezően a német minimálbér illeti meg a külföldi sofőröket.

    Német hírportálok szerdai jelentése szerint az alkotmánybíróság szóvivője megerősítette, hogy megérkezett az a fuvarozó cégek alkotmányjogi panasza és sürgősségi indítványa.

    Az ügyben eljáró egyik ügyvédi iroda közölte, hogy 1-1 magyar és osztrák, valamint 12 lengyel fuvarozó vállalkozás tett közösen alkotmányjogi panaszt és nyújtott be sürgősségi indítványt, amelyben azt kérik az alkotmánybíróságtól, hogy 6 hónapra helyezze hatályon kívül a minimálbér-szabályokat a külföldi fuvarozók esetében.

    A 14 társaság álláspontja szerint a német gazdaság valamennyi ágazatában egységesen kötelező, óránkénti bruttó 8,5 eurós (2600 forint) minimálbérről szóló törvény a január végén kötött politikai kompromisszummal együtt is ellentétes a német alaptörvénnyel és az uniós joggal, ezért nem szabad alkalmazni.

    Január végén a munkaügyi minisztérium bejelentette, hogy a külföldről érkező kifogásokra tekintettel felfüggesztik a minimálbér megfizetését előíró szabályt a tranzitforgalom esetében. A felfüggesztés az ügy uniós jogi vonatkozásainak tisztázásáig marad érvényben, és nem vonatkozik a Németországot cél- vagy kiindulópontként érintő fuvarokra, ezeknél továbbra is érvényes a német minimálbér - közölte a munkaügyi tárca. Lengyel kormányzati szereplők, valamint magyar és cseh fuvarozói érdekképviseletek már akkor jelezték, hogy szerintük a részleges felfüggesztés nem elegendő.

    Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az ügyben, az eljárás várhatóan nyárig befejeződik.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A német alkotmánybírósághoz fordultak magyar, osztrák és lengyel fuvarozó cégek a minimálbér miatt.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector