A kulturális közmunka értelme

Aktát tologatnak, rabszolgamunkát végeznek éhbérért, vagy csak arra jók, hogy kozmetikázzák velük a foglalkoztatási adatokat? A kormány a harmadik kulturális közmunkaprogramban 6100 főre emeli a kulturális közfoglalkoztatottak számát, mi pedig megnéztük, mit jelent ez a valóságban. A Válasz felkereste az ország művelődési intézményei közül néhányat, hogy megtudja, kik is valójában a kulturális közmunkások.
 
   A Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményről azt lehetett hallani, hogy tavaly februárban az igazgató azért mondott le, mert a gyűjteményt működtető Dombóvári Városszépítő és Városvédő Közhasznú Egyesület fizetésképtelenné vált, és az igazgató hathavi bérével adós maradt. A gyűjteményt tulajdonképpen két kulturális közmunkás működtette. A jelenlegi igazgató, Müller Ádám azt megerősíti: volt olyan rövid időszak, amikor csak kulturális közmunkások dolgoztak a gyűjteményben – de a fenntartó szakmai felügyelete mellett. A gyűjtemény ismét alkalmazna kulturális közmunkásokat, hiszen saját forrásból nincs lehetőség arra, hogy akár csak egy alkalmazottat is felvegyenek.
 
Nem életbiztosítás
 
  Kulturális közmunkásként került hozzájuk Pál Gyöngyvér, akit szívesen szerződtetnének, ha mód lenne rá. A mozgóképkultúra, valamint hon- és népismeret szakos fiatal pedagógus rendbe tette a honlapot, részt vett a kutatásban, leltározásban, programok szervezésében és lebonyolításában, s gyerekfoglalkozásokat is vezetett. Mielőtt munkanélküliként regisztráltatta magát, két évig marketingesként dolgozott, ám ez nem tette maradéktalanul boldoggá. Így legalább végzettségéhez illő, szívének kedvesebb munkahelyen dolgozhat a szülőföldjén. A kulturális közfoglalkoztatás ugyanakkor nem életbiztosítás, hiszen nincs garancia a folytatásra.
 
   Gyerekfoglalkoztatásban, közönségszervezésben, pályázatok lebonyolításában segítenek a népművelési ügyintézők a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központban is – Szente Béla igazgató nem győzi sorolni, milyen sok területen látta hasznát a programonként szerződtetett hét-nyolc kulturális közmunkásnak. Kivették részüket például a Kapunyitogató programból, melynek során kistelepülések bezárt művelődési házaiba leheltek életet néhány napra.
 
   „A mi szakmánk sajnos a közalkalmazotti ranglétra legalján található – árnyalja a képet az igazgató. – Sok a pályaelhagyó népművelő, hiszen a 140-150 ezer forintos bér nem vonzó. A kulturális közfoglalkoztatottak nem pótolhatják őket, hiszen a szakértelmet nem tudják biztosítani.” Ám ha megoldható a szakmai felügyelet és irányítás, a kisebb ügyeket el tudják intézni a többségében középfokú végzettséggel rendelkező kulturális közmunkások is. Százkétezer forintos bruttó bérük a megélhetéshez kevés, sokaknak mégis ez az egyetlen munkalehetőség – s esetleg ugródeszka. „A közművelődés elnőiesedett, így időnként néhányan gyesre mennek. Mások Nyugat-Magyarországon próbálnak szerencsét, ezért egy olyan méretű településen, mint a mienk, évente egy-két álláslehetőség biztosan adódik” – mondja Szente Béla. Most is van olyan közfoglalkoztatottjuk, akit, miután lediplomázik, szerződéssel várnak vissza.
 
 Jó referencia
 
  Óriási azonban a különbség az ország egyes területei között. „Magyarország nyugati csücskében jóformán nem akadt diplomás munkanélküli, akit a Munkaügyi Központ kiközvetíthetett volna nekünk” – mondja Lovas Lajos, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA) főigazgatója. Borsodban azonban – a Belügyminisztériummal karöltve – már 2010-ben elindították a digitalizációs mintaprogramot 200 fővel. A program harmadik ütemére már 150 kulturális intézménybe – könyvtárba, levéltárba, múzeumba – telepítettek négyszáz digitalizálóállomást: szkennereket, számítógépeket, 3D-s modell készítésére alkalmas készülékeket. Ezeket olyan kulturális közfoglalkoztatottak használják, akik a nemzeti kultúrkincs elektronikus archiválását végzik.
 
  Eddig egymillió tételt digitalizáltak: könyveket, képeket, filmeket, hangzóanyagokat, s 200 ezret már nyilvánossá tettek. Aki most a MaNDA archívumában keres, 3D-ben láthat például mackókat a rákóczifalvi Macimúzeumból, de régészeti tárgyak is szerepelnek a gyűjteményben: ezeket mind kulturális közfoglalkoztatottak rögzítik, napi 700-1000 darabot. „Korábban nem nagyon lehetett forrást szerezni digitalizációra, ezért nyújtottuk be a BM-hez ezt a projektjavaslatot, melynek keretében értelmes, izgalmas, látható eredménnyel járó munkát tudunk adni diplomás munkanélkülieknek – mondja az igazgató. – Nálunk 15 százalék körüli az elsődleges munkaerőpiacra visszatérők aránya: rendszeresen jönnek a kérelmek, hogy bontsunk szerződést, mert találtak munkát. Jó referencia, ha valaki a Magyar Nemzeti Digitális Archívumban dolgozott, és olyan ismereteket szerzett, amelyek máshol is használhatók.”
 
Ha másként nem megy
 
  Ágoston Béla mélyépítő tervezőmérnökként vált regisztrált munkanélkülivé az építőipar válsága miatt, és egyelőre nem keresne külföldön munkát. Mivel kaszkadőrként több filmben is közreműködött, örömmel helyezkedett el a MaNDA-nál, ahol régi magyar filmek, filmhíradók archiválását és feljavítását végzi, részt vesz az újravágásban, és előkészíti a MaNDA online indulását. „Az ember munkakeresési kedvét csökkenti a munkahelyi jó közérzet, a jó társaság” – mondja, hiszen a munkahelyi elégedettségnek csak egyik fokmérője a fizetés. Számára az lenne az ideális, ha a filmek közelében maradhatna, emellett több tervezőmunkája adódna. „Ha átképzésre jelentkeznék – mindegy, hogy tanárnak vagy közgazdásznak tanulnék –, közel ötvenévesen újra pályakezdő lennék a munkaerőpiacon” – teszi hozzá.
 
  Az 1153 lelkes Hidasnémeti büszke színes kulturális és közösségi életére. „Ha másként nem megy, mert nincs rá forrás, közfoglalkoztatottak bevonásával kell összefogni a helybéliek közösségi életét és programjait” – mondja a művelődési ház munkatársa, Ureczky Klára Tünde. Míg azonban a második ütemben öt, a harmadikban már csak három kultközmunkást tudtak partnerszervezetenként felvenni. Bíznak benne, hogy újabb szervezetek bevonásával mindenkit tovább tudnak foglalkoztatni – csupa helybéli asszonyt, pályakezdőtől a nyugdíjas korúig. „Nagyon bízunk a harmadik körben: csak így tudjuk folytatni a közösségi programokat. A közfoglalkoztatottak az átmeneti időben önkéntesként segítik a közösség életét, hogy ami eddig felépült, ne omoljon össze.”
 
Női pálya
 
   Az EMMI 2013. november 1. és 2014. április 30. között megvalósult kulturális közfoglalkoztatási programja 4000 embernek biztosított átmeneti foglalkoztatást, a program 2014. szeptember 1. és 2015. február 28. közötti második üteme alatt pedig 4500 fő dolgozhatott. A március 1-jével induló harmadik program egy évet ölel fel, és 6100 embernek nyújt munkát. A tárca szerint a bevontak legalább 22 százaléka el tudott helyezkedni a program alatt vagy után. A kulturális közfoglalkoztatásban részt vevők 70 százaléka érettségivel, 30 százaléka pedig diplomával rendelkezett. Átlagéletkoruk 32 év, 74 százalékuk nő.
 
Forrás: Válasz