Startlaphoz Csatlakozz!

Nincs konkrét kijelentés a béremelésről

Kezdik a türelmüket veszíteni az orvosok

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 19. csütörtök, 09:10

Nem lettek okosabbak az egészségügyi érdekvédők az államtitkárral való szerdai találkozó után – tudta meg a Népszabadság.

  Információink szerint Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár nem tett olyan konkrét kijelentést a várt béremelésről, amit néhány hónapon belül számon is lehetne rajta kérni. Ehelyett arról beszélt, hogy a kormány néhány héten belül tárgyalhatja azt az előterjesztést, amely szerint az orvosok a szakképzettség megszerzése után is kapjanak a rezidensprogramban biztosított ösztöndíjéhoz hasonló összeget.
 
   Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke azt mondta: az államtitkár az egyeztetésen jelezte, hogy a rezidensek ösztöndíja és a szakorvosi bérek közötti feszültség feloldásáról szóló elképzelés nem azonos az orvosi életpályamodellel. Külön program készül arról, hogy mikor, milyen ütemezéssel kaphatnak bérrendezést az orvosok. De mindezt meg kell előznie a struktúraváltásról szóló döntésnek.
 
   Forrás a kormánytól csak akkor remélhető, ha megszűnik a kórházak eladósodása. A szakértők viszont arra figyelmeztettek, hogy önmagában a nullszaldó, mint politikai elvárás nem elegendő a kórházi adósságok megállítására, ráadásul az érdekvédők és a rendszerben dolgozó orvosok is kezdik türelmüket veszíteni.

Forrás: Népszava

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Kezdik a türelmüket veszíteni az orvosok.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector