Startlaphoz Csatlakozz!

Megszületett a bérmegállapodás a szakszervezetek és a munkáltatók között

Mégsem demonstrálnak a villamosenergia-ipari dolgozók

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 20. péntek, 08:13

 A munkáltatói szövetség elfogadta az idei évi ágazati bérmegállapodással kapcsolatos 1,7 százalékos reálkereset-növekedésre és az 1,8 százalékos, egy főre jutó szociális juttatás mértékének emelésére vonatkozó kérést - tájékoztatott honlapján az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (EVDSZ).

  A honlapon tájékoztattak arról is, hogy megoldódott az MVM társaságcsoportnál az ágazati kollektív szerződést (VKSZ) sértő magatartással kapcsolatos probléma, és megszületett a társaságcsoport-szintű megállapodás is.
 
  Ezek alapján az EVDSZ elnöksége úgy döntött, hogy a pénteki demonstrációt elmarad - olvasható a honlapon.
 
   Az EVDSZ, illetve a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) hétfőn közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy péntekre figyelemfelhívó demonstrációt hirdetnek a Nemzetgazdasági Minisztérium elé.
 
   A demonstráció célja az lett volna, hogy a nemzetgazdasági miniszter segítsen az aláírásával ellátott országos bérajánlás megvalósításában a villamosenergia-iparban is, valamint az, hogy az MVM dolgozói megkapják év eleje óta késő béren kívüli juttatásaikat.

Forrás: fn.hir24.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Mégsem demonstrálnak a villamosenergia-ipari dolgozók.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector