Startlaphoz Csatlakozz!

10 ezer állástalant és 50 milliárdos bukta

Vasárnapi zárva tartás: az NGM ismét magyarázkodhat

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 22. vasárnap, 15:31

A Népszabadság szerint van 2011-es hatástanulmány, az NGM tagadta, most mégis úgy tűnik, hogy valami van - tudta meg a HVG.

   Az Népszabadság írta meg péntek reggel, hogy volt egy 2011-es hatástanulmány, amely az NGM-nek világosan jelezte: a vasárnapi zárva tartás 10 ezer állástalant és 50 milliárdos buktával járna. Az NGM erre pár órával később kiakadt, előbb elmondták, hogy nincs is ilyen tanulmány, aztán, hogy a 2011-es állapotok nem is érvényesek már ma. Ami persze értelmezhető volt úgy is, hogy mégis van egy tanulmány, ami kiszámolta, mi történik, de szerintük nincs.
 
  Az ellentmondás nyilvánvaló, de talán gondolhatták úgy a Nemzetgazdasági Minisztériumban, hogy megússzák a folytatást. Aztán mégsem. A 444.hu ugyanis kiszúrta, hogy 2011 tavaszán mégis készült egy elemzés a vasárnapi zárva tartásról, ráadásul 3,1 millió forintért, és az M S ConcordTanácsadó és Szolgáltató BT-nél, mégpedig az NGM-mel kötött szerződés alapján.
 
  A tanulmány tartalmát persze nem ismerjük, de hogy arról szerződés készült, az már tény. Innen kezdve az a kérdés, mit mond erre az NGM, amely a jelek szerint azzal számolt legkevésbé, hogy az interneten nagyon nehéz elrejteni az ilyen dolgokat.

Forrás: HVG

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Vasárnapi zárva tartás: az NGM ismét magyarázkodhat.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector