Startlaphoz Csatlakozz!

A legóvatosabb becslés szerint is évi 20 milliárd esik ki a büdzséből

Vasárnap: tanulmány volt, hatás is lesz

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 23. hétfő, 10:41

Ha a vasárnapi forgalomnak csak öt százaléka esik ki, és csak két százalékos létszámfogyás lesz emiatt a kereskedelemben, akkor is 20 milliárd forint hiányzik majd a költségvetés bevételeiből. A Világgazdaság kormányzati adatokra alapozott becslései megerősítik a 2011-es, állítólag nem létező hatástanulmány megállapításait.
 
   „Mára már a munkaerőpiacra és a költségvetésre gyakorolt negatív hatása a vasárnapi munkavégzés tilalmának teljes mértékben megszűnt” – igyekezett cáfolni a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Népszabadságban megjelent 2011-es, éppen a tárcának tulajdonított, több tanulmány eredményeit összefoglaló jelentés megállapításait pénteken. A tárca korábban a portfolio.hu-nak arra hivatkozva nem adott ki hatástanulmányt, hogy ilyenek nem készültek a vasárnapi zárva tartási törvényhez, az ugyanis egyéni képviselői indítvány volt. Csakhogy a kormány kialakított álláspontot arról, hogy támogatja a kezdeményezést, márpedig ehhez saját ügyrendje szerint legalább egy hatásokat értékelő lapot ki kellett volna tölteni. A minisztérium most – tulajdonképpen a szabálysértést beismerve – váltig állítja, hogy ilyen dokumentumok nem készültek. Sőt, azt is közölte, hogy a tárcának „nincs tudomása arról, hogy ebben a témában elemzés született volna a minisztérium megbízásából.”
 
...és mégis
 
  A probléma, hogy – mint arra a Népszabadság ezután felhívta a figyelmet – az NGM 2011 áprilisában megbízást adott a valószínűsíthetően Mátyási Sándor szociológushoz, munkaügyi kutatóhoz köthető M.S. Concord Tanácsadó Bt.-nek a vasárnapi nyitva tartással foglalkozó felmérés, elemzés elkészítésére. A hivatalos kimutatás szerint a három hetes munkáért áfával együtt 3 millió 187 ezer forintot ki is fizetett a tárca négy évvel azelőtt.
 
  A 2011-es összefoglaló jelentés egyébként 20,4 milliárd forintos forgalomkieséssel és 10-15 ezer dolgozó elbocsátásával számolt. A forgalomcsökkenés 7,6 milliárd forint áfabevételtől fosztották volna meg e szerint a büdzsét, míg az elbocsátások 26-27 milliárd forint szja- és járulékkiesést okoztak volna, míg munkanélküli ellátásokra 2,3-3,4 milliárd forinttal kellett volna többet fizetni. Az így adódó évi 38 milliárdos közvetlen költségvetési kiesés mellett a teljes társadalmi költséget 50 milliárdosra becsülték akkor.
 
  A szaktárca most viszont azzal érvelt, hogy a jobb gazdasági helyzet miatt „nem igaz, hogy bárki munka nélkül maradna a vasárnapi pihenőnap bevezetése miatt.” Ezért most sem a járulék- és az szja-bevétel kiesésével, sem pedig az ellátásokra fordított összegek növelésével nem kell számolni. Igaz: azt azért nem írják most sem, hogy nem lesz forgalomcsökkenés, és azt sem állítják, hogy elbocsátások nem lesznek a szektorban. Az állítás lényege, hogy az intézkedés miatt nem csökken a foglalkoztatottság – ami nem csak a máshol elhelyezkedő kereskedelmi alkalmazottakat jelentheti, hanem a közmunkaprogramok újabb felfuttatását is.
 
  Az NGM korábban kiadott adatai azt mutatják, hogy a 2011-es jelentésnek azért lehet némi alapja ma is. A tárca tavaly decemberben még „minimális és átmeneti” hatásokról beszélt, mondván: a kereskedelemben dolgozók létszámát a fogyasztás élénkülése határozza meg. Ez egyrészt igaz, másrészt kevés köze van egy törvény hatásához, hiszen attól független változó. Így legfeljebb csak arról lehet szó például, hogy a kedvezőbb gazdasági helyzet kompenzál egy negatív hatást, így összességében nem módosul a létszám. A negatívum ekkor az, hogy a törvény nélkül növekedést lehetett volna elkönyvelni. Ezeket a hatásokat azonban most decemberben nem számszerűsítették.
 
  A tavaly decemberben kiadott adatok szerint a szektorban 560 ezren dolgoztak, míg a kiskereskedelmi cégek árbevétele 4800 milliárd forint volt. Ebből a tárca feltételezése szerint „150-200 milliárd forintot tesznek ki a franchise rendszerben működő családi vállalkozások, amelyekre nem vonatkozik a vasárnapi zárva tartás.” Az NGM a NAV azon adataira hivatkozva, miszerint a forgalom 10 százaléka jut (az adventen kívüli) vasárnapokra, arra a következtetésre jutott, hogy 350-400 milliárd forintnyi bevételt érinthet az intézkedés. Ennek „jelentős része” más napokra tevődik át – legalábbis ezt várja a minisztérium.
 
  A 2011-es becslés ez alapján egyáltalán nem minősül túlzónak. Ha azzal számolunk, hogy a 350-400 milliárdos vasárnapi forgalom öt százaléka hiányzik, máris megkapjuk a 17,5-20 milliárdos kiesést, amivel körülbelül az összegző jelentés is számolt. Az sem teljesen hiteltelen, hogy az 560 ezer kereskedelmi dolgozó két százalékát érinti a változás negatívan, ami 11 ezer embert jelent. Az áfakiesés ez esetben 3,2-4,3 milliárd forint, a járulékokból és adóból 17,5 milliárd hiányzik majd mindezek alapján éves szinten.
 
Első hatások
 
  A magyar Spar-hálózat mind a vásárlók számában, mind a forgalomban két számjegyű növekedést regisztrált a tavalyi év azonos időszakához képest – tudtuk meg a cégtől. Az Expert műszaki áruházlánc kereskedelmi vezetője, Németh Zoltán úgy tájékoztatta a Világgazdaságot, hogy a március 15-i zárva tartás után a hét első két napján meglepően nagy volt a boltok forgalma. Csütörtökön és pénteken újból nőtt a bevétel a korábbiakhoz képest, és péntek délután különösen sokan vásároltak az üzletekben. Tegnapelőtt délelőtt regisztráltak több vásárlót a korábbi szombatokhoz képest, ugyanakkor voltak olyan délutáni vevők, akik a szokásos vasárnapi vásárlásukat helyezték át szombatra.
 
  Újpesten is reagáltak a boltbezárási szabályra: a tegnapi volt az első vasárnap, amikor Újpesten hatályba lépett a piac és vásárcsarnok új nyitva tartási rendje, amit a lakosság kívánságára még januárban szavazott meg a képviselőtestület. Így ezentúl a kerület több mint száz éves piaca a hét minden napján – szombaton és vasárnap 7-től 14 óráig – fogadja a vásárlókat.
 
Forrás: Világgazdaság
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Vasárnap: tanulmány volt, hatás is lesz.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector