Startlaphoz Csatlakozz!

Vonzóbbak a nyugati bérek

Folyamatos az elvándorlás a turizmus-vendéglátás területéről

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 24. kedd, 10:57

Az alacsony bérek miatt folyamatos az elvándorlás a turizmus-vendéglátás területéről. Ezrével mennek külföldi szállodákba dolgozni a magyarok – írja a Világgazdaság.

   Nem csoda, hogy idén is folytatódik az elvándorlás a turizmus-vendéglátás területéről, ugyanis a KSH adatai szerint tavaly csak a szociális ellátásban és az erdőgazdálkodásban lehetett rosszabbul keresni. Bár minimálisan növekedtek az átlagkeresetek, a havi bruttó 153 ezer forint még mindig nehezen nevezhető versenyképesnek, még a mezőgazdaságban is közel 30 ezer forinttal többet lehetett hazavinni.
 
   Hagyományosan nagyon gyenge a bérszínvonal a turizmus-vendéglátásban, mert borravalós szakma. Most van a csúcsszezon, tavasszal és szeptemberben szoktuk a legtöbb embert kiközvetíteni az Egyesült Királyságba, de többek között a görög és spanyol szállodákba most veszik fel az animátorokat, szakácsokat, felszolgálókat is – mondta lapunknak Tanay Marcell. A nemzetközi állásbörzést is szervező Euwork Kft. ügyvezetője szerint a mediterrán országokban általában már tapasztalattal rendelkező embereket vesznek fel, míg az Egyesült Királyságban kezdőket is szívesen alkalmaznak. Nem nyári munkáról van szó, hiszen minimum 6 hónapos szerződéseket kell aláírni. Bajországi hotelekben havi 1500-1800 eurót lehet keresni pincérként, szakácsként, igaz, hogy maga a munka viszont általában keményebb és precízebb, mint egy balatoni hotelben. Az angol vidéki hotelekben az ottani minimálbért fizetik, havonta mintegy 370 ezer forintot lehet keresni szobalányként. Sokat lehet spórolni, hiszen az étkezés általában ingyenes, de gyakori a napi 10 óra munka és a 6 napos munkahét. Sokak számára általában az indulótőke hiánya okoz problémát, hiszen az első fizetésig fedezni kell a kiutazás és a megélhetés költségeit.
 
  A hazai bérek jelentősebb emelésére egyelőre annak ellenére kevés az esély, hogy a szállodákban korábban még nem volt ennyi vendég és nem volt olyan magas foglaltság, mint 2014-ben. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége szerint a szolgáltatások, s így a szállodai szobák ára nemzetközi összehasonlításban rendkívül alacsony. A 4 és 5 csillagos szállodák bruttó átlag szobaára 2014-ben is a 7 évvel korábbi szinten volt, az 5 csillagosok esetében 4,5 százalékkal még mindig elmaradt a 2000-ben elérttől. Az inflációval korrigált nettó 2014-es átlag szobaárak a 4 és 5 csillagos kategóriában egyaránt a 14 évvel korábbinak csupán mintegy 50 százalékát érik el. Mindezek következtében a szállodák foglaltságának emelkedése ellenére a nettó revpar-mutató (egy szobára jutó bruttó szállásbevétel) alig haladta meg az ezredfordulón elért revpar 50 százalékát. Ezek következtében pedig a szövetség szerint nagymértékben visszaesett a szállodák jövedelmezősége. A szakma a Malév csődje óta azt is hangsúlyozza, hogy romkocsmákba látogató vendégkör megtartása mellett magasabb költőképességű vendégekre lenne szükség. Az MSZÉSZ adatai szerint 2007-ben az összes foglalkoztatott 8,4 százaléka, 323 ezer fő dolgozott a turizmusban és vendéglátásban. Ez a szám nagyjából most is igaz. Azt is látni kell, hogy a szállodaipar romló jövedelmezősége, s ebből következően nagyon alacsony bérszínvonal miatt már évekkel ezelőtt megindult elsősorban a szakmailag képzett, kellő nyelvtudással is rendelkező szakemberek külföldre irányuló elvándorlása.
 
A hajó fizet a legjobban
 
   A legtöbbet a luxushajókon lehet keresni, de ott is a legkeményebb a munka. A GMN Hungary cégnél is folyamatosak az állásinterjúk, öt óceánjáró hajótársaság közvetlen személyzeti partnere a cég, de további hat hajós céghez, köztük a Royal Caribbean Cruise Lines-hoz is lehet jelentkezni. Havi nettó 600 ezer forintot lehet keresni, és ebből elvileg sokat félre lehet tenni, mert az ellátás és a szállás ingyenes. Szobapincérként 1600 dollár a havi jövedelem, a bármixer azonban ennek a dupláját is megkeresheti. A szerződések többnyire 8 hónaposak, mindennap kell dolgozni, legalább 10 órát.

Forrás: Világgazdaság

 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Folyamatos az elvándorlás a turizmus-vendéglátás területéről.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector