Startlaphoz Csatlakozz!

Országos szakszervezetük jogi lépéseket tesz

Elegük lett a taxisoknak: lépnek az Uber ellen

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 24. kedd, 15:23

Nem várnak tovább a hatóságokra, a kormányra, maguk veszik kezükbe a kezdeményezést a a taxisok. Országos szakszervezetük jogi lépéseket tesz a versenytárs Uber ellen, de nem árulják el pontosan, hogy miket – tudta meg a vs.hu.

Kevesebb fuvar
 
  „A Taxi-gépkocsivezetők Független Szakszervezete az Uber tevékenységét összevetette a jelenleg hatályos rendelkezésekkel mind polgárjogi, mind büntetőjogi kategóriát illetően. Ezt követően saját meggyőződése alapján a tegnapi napon megtette azokat a jogi lépéseket, melyeket szükségesnek tartott” – jelentette be Farkas Zsolt, a TGFSZ elnöke. Hogy pontosan mik ezek, azt nem árulta el a VS-nek, arra hivatkozva, hogy az Uber ne tudjon ezekre felkészülni.
 
  A taxisok aktivizálódása nem meglepő azután, hogy a már nyár folyamán jelezték, amikor az Uber még csak a toborzásnál tartott, ha nem lesznek egyenlő feltételek a személyszállításban, taxizásban, cselekedni fognak. Országos taxis sztrájkot helyeztek kilátásába végső esetként, azóta két Uber-ellenes felvonulást is tartottak, az egyiket múlt csütörtökön. Tegnap jogi útra terelték érdekeik védelmét.
 
  Megjelenésével az Uber teljesen felborította a 2013 szeptembertől érvényes fővárosi taxirendeletet, amely egységesítette a tarifákat, az autók megjelenését, felszerelését, a szállítási feltételeket, a fuvarszervezőkkel szembeni követelményeket. A fővárosi tarifákhoz képest az Uber sofőrjei nagyjából féláron viszik az utasokat. A VS.hu-nak az egyik taxis szervezet vezetője azt mondta, kollégáik már érzékelik, hogy csökken a fuvarjaik száma a fél évvel korábbi állapothoz képest.
 
Minimum 200 ezres bírság
 
  A Google-hoz kötődő Uber világszerte hódít. Az amerikai Forbes magazin márciusi kiadása Kaliforniában 23 új dollármilliárdosról számolt be. Köztük van az Uber két alapítója, Travis Kalanick és Garrett Camp, valamint első alkalmazottjuk, Ryan Graves.
 
 
  Az Uber novemberi magyarországi indulása óta is új fuvarosokat és utasokat toboroz, múlt hétvégére ingyenes utazással (3 ezer forint erejéig, kivéve a külvárost) csábították a budapestieket.
 
  A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fokozott ellenőrzést ígért az Uberhez csatlakozó sofőröknek. Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény értelmében ugyanis Magyarországon természetes személy üzletszerű – rendszeresen, nyereség- és vagyonszerzés céljából, saját gazdasági kockázatvállalás mellett folytatott – gazdasági tevékenységet egyéni vállalkozóként végezhet. Az Uber sofőrjeitől azonban nem követelik meg a vállalkozói engedélyt. Nincsenek munkaviszonyban az Uberrel sem, hobbisofőrökként hozzák-viszik az utasokat az okostelefonos fuvarszervező, fuvarmegosztó alkalmazással.
 
   „Amennyiben bebizonyosodik, hogy valaki saját autójával bejelentés nélkül, bevételei eltitkolásával üzletszerű tevékenységet folytat, a törvényben meghatározott szigorú szankciókra számíthat. Egy magánszemély 200 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható, ha adószám nélkül végez adószámhoz kötött, illetve adóköteles tevékenységet. Ugyanilyen összegű mulasztási bírság szabható ki a bejelentési, bevallási, könyvvezetési, bizonylatkiállítási kötelezettség elmulasztásáért” – közölte akkor VS.hu-val a NAV.
 
Tehetetlenek
 
  Nem tartja vissza az Ubert a BKK, a fővárosi taxispiacot ellenőrző Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) sem. Az Uber ugyanisnem tekinti magát taxis fuvarszervezőnek, hanem közösségi utazásmegosztónak. Ezért nem is vonatkoztatja magára a fővárosi taxirendeletet.
 
   Az annak betartásán őrködő BKK azért végzett néhány próbautazást. Komáromi Endre, a BKK közúti szolgáltatások divízióvezetője az mno.hu-nak, arról beszélt, semmilyen tekintetben nem felelnek meg a szabályozásnak. Ugyanazokat a szabálytalanságokat sorolta, amelyeket a taxisok is az Uber szemére vetnek:
 
   A sofőr nem taxis a vállalkozó, nincs engedélye, nem végzett tanfolyamot.
 
   A személyszállításhoz használt autó nem esett át minősítővizsgálaton nem, nem lett átalakítva.
 
   Az árképzés eltér a fővárosban meghatározott fix ártól, ez jogszabálysértő, Mobilapplikáció állítja elő a tarifát, miközben taxival történő utazás esetén a taxaméter állapítja meg a viteldíjat. (a szabad a taxi blog arról ír, az Uber egyszerre alkalmazza a kilométerdíjat és a várakozási díjat menet közben, szemben a fővárosi taxirendelet által előírt díjszámítással, ami 16 kilométeres sebesség alatt kilométerdíjról automatikusan várakozási díjra vált.)
 
  A sofőr nem ad számlát se az utasának, se az Ubernek, ez nem felel meg a számviteli törvénynek. (Ezt tanúsítja kollégánk, aki szintén kipróbálta az Ubert, egy elektronikus értesítést kapott a fuvar teljesítéséről.)
 
   A próbautak tapasztalataik alapján azonban a BKK nem tud büntetni, mert nem hatóság. Jelentését elküldi NAV-nak, a közlekedési hatóságnak, a fogyasztóvédelemnek, amelyek „eljárást generálhatnak, de az ügy további részéről visszajelzéseket nem kapunk” – tette hozzá Komáromi.
 
Megváltó rendelet, de mikor?
 
  A taxisok az országos taxisrendelet megfelelő szabályozásában látják a megoldást, ami a taxisokkal egyenlő feltételeket szab majd az Uberre is. A rendeleten a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) dolgozik évek óta. A minisztérium novemberben azt mondta, ez leghamarabb február végén kerülhet a kormány elé. A 2009-ben kezdődött jogalkotási folyamat azonban még mindig nem zárult le. Kerestük a minisztériumot ennek okairól, de választ nem kaptunk kérdéseinkre. Az NFM az Uber indulásakor jelezte, nem fogja tolerálni, hogy kivételezett helyzetbe kerüljön bármelyik vállalkozás.
 
  De az Uber se nézi tétlenül a rendelet születését. A VS.hu birtokába került két fontos módosító javaslatuk, melyekkel végleg kivonná magát a taxisok köréből, jogszabályban rendezné személyszállítói státuszát. Jelenleg az a helyzet, hogy aki nem taxis, az eseményhez, rendezvényhez, turisztikai programhoz végezhet személyszállítást – de azt is természetesen vállalkozói tevékenység keretében.
 
   Az Uber csökkentené a személyszállító szolgáltatók piacra lépési akadályait. Azt javasolja, hogy a megfelelő engedélyekkel már rendelkező személyszállító szolgáltatók tevékenységükben ne legyenek eseményhez vagy rendezvényhez kötve „és ezáltal legálisan működhetnének akár mint közösségi utazásmegosztásban részt vevő autósok.”
 
  Az Uber második javaslata, hogy a digitális, online, P2P-alapú közösségi utazásmegosztó szolgáltatást működtető operátorokra ne vonatkozzon a rendelettervezetben szereplő (önálló) diszpécserszolgálat kategóriája. „Egy ilyen irányú módosítás lehetővé tenné az érintettek számára, hogy belépjenek a szolgáltatási piacra, ettől függetlenül elvárva azonban a sofőrökre és gépjárműveikre vonatkozó szigorú szabályoknak való megfelelést” – olvasható a VS.hu-hoz eljutott javaslatcsomagban.
 
   Erre a változtatásra azért lenne szüksége az Ubernek, mert ha marad az önálló diszpécserszolgáltatási kategóriában, akkor a rendelettervezet egy évvel ezelőtti verziója szerint: „az elkülönült szervezetben működő diszpécserszolgálat a tevékenységét a közlekedési hatóság által kiadott engedéllyel végezheti.” Vagyis az Uber engedélye az Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (NKH) is függne.
 
   Mint megírtuk, a hatályba lépés előtt álló legfrissebb tervezetből ez már ki is került, csupán bejelentési kötelezettséget írna elő a diszpécseri szolgáltatást végzőnek, feltételként az előírt pénzügyi háttér és az adótartozás-mentességet írták elő. Ezzel a módosítással az Uber gond nélkül és legálisan virágoztathatná fel Magyarországon nem taxis személyszállítási vállalkozását. Kockázatot a továbbiakban csak a sofőrök viselnének.
 
Uber és Nagy és Trócsányi
 
  Az Uber Magyarországon egyetlen céggel képviselteti magát, a 2003-ban alapított Uber Hungary Kft.-vel. A társaság tulajdonosa a holland Uber International Holding B.V., ügyvezetői az Uber alapító Travis Kalanick és Ryan Graves. A társaság kézbesítési megbízottja a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda.
 
  Az Uber kormányzati lobbizása kapcsán megkérdeztük az Igazságügyi Minisztériumot, nincs-e összeférhetetlenség abban, hogy Trócsányi László igazságügyi miniszter a kormány tagja, a nevével fémjelzett ügyvédi iroda pedig képviseli az Ubert. A minisztrium határozottan cáfolta az összeférhetetlenséget. „Trócsányi László miniszter ügyvédi praxisát 2007 óta szünetelteti, a vagyonnyilatkozatból egyértelműen látszik, hogy nincs a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodából származó jövedelme. Ez azt jelenti, hogy 2007 óta Trócsányi László miniszternek a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda megbízásaira, tevékenységére nincs ráhatása és rálátása. Mindezek figyelembevételével sem összeférhetetlenségről, sem etikai kérdésről nincs és nem is lehet szó.”
 
   Megkerestük a Nagy és Trócsányi ügyvédi irodát is, amely szintén nem lát összeférhetetlenséget. „Elsősorban a cég alapítását végeztük el 2013-ban. Ad hoc jogi tanácsot adtunk nekik, amikről az ügyvédi titok miatt nem tudok sajnos felvilágosítással szolgálni. Kapcsolatunk nem kizárólagos, azaz tudomásunk szerint más ügyvédi iroda is adott jogi tanácsot részükre. Lobbitevékenységet nem látunk el és a múltban sem láttunk el az Uber részére, semmilyen hatóság előtt nem jártunk el az érdekükben” – tudatták a VS.hu-val.
 
Forrás: vs.hu
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Elegük lett a taxisoknak: lépnek az Uber ellen .
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector