Startlaphoz Csatlakozz!

 Hende Csababenyújtotta a katonai életpályamodell bevezetéséhez szükséges javaslatot

Vizsgázhatnak majd a katonák a magasabb fizetésért

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 24. kedd, 17:51

Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden benyújtotta az Országgyűlésnek az új katonai életpálya bevezetését és az ahhoz kapcsolódó illetményfejlesztéshez szükséges törvényjavaslatot.

    A tárcavezető tavaly október 27-én jelentette be, hogy a katonák 2015 júliusától átlagosan 30, majd 2019 januárjáig évenként 5-5, összességében átlagosan 50 százalékos illetményfejlesztést kapnak.

    A javaslat módosítja az előmenetel, az illetmény-megállapítás, a rendszeres illetménypótlék és a távolléti díj meghatározását, valamint bevezeti a honvédelmi illetményalap és a rendszeresített rendfokozat fogalmát.

    Az előterjesztés szerint az alapilletmény szempontjából az állomány tagja által betölthető szolgálati beosztásokat a beosztás szerinti felelősség, a szervezeti hovatartozás és a vezetői jelleg alapján hét besorolási osztályba kell besorolni. Minden besorolási osztály az egyes rendszeresített rendfokozatok által meghatározott húsz-húsz besorolási kategóriából áll. A besorolási osztályokat, a besorolási kategóriákat, a rendszeresített rendfokozatokat, valamint az ezekhez tartozó alapilletmény-szorzószámokat a javaslat 5. melléklete tartalmazza.

    Az új katonai életpálya kialakításának egyik hangsúlyos eleme az „oldalirányú” karrierút megteremtése. Ennek nyomán bevezetik a fokozati vizsgát, amelynek célja - a javaslat szerint - „egyrészt a motiváltság, különösen az anyagi motiváció fenntartása, valamint az állomány tagja szervezeti tudásának bővítése, frissítése”. A fokozati vizsga letételével az állomány tagja – a különböző fokozatok szerint növekvő – magasabb összegű honvédelmi szolgálati díjra válik jogosulttá. A tisztek és az altisztek esetében négy fokozatot, a legénységi állomány tekintetében pedig három fokozatot kell megszerezni majd ezt követően az utolsó fokozatot kell rendszeresen megerősíteni. Ha valaki határidőig nem tudja letenni a fokozati vizsgát, az szolgálati viszonyának megszűnését eredményezheti - rögzíti a javaslat, de rögzíti azt is, hogy a vizsga letételére a munkáltató két év haladékot adhat.

    A javaslat értelmében átalakítják, egyszerűsítik is a honvédelmi dolgozók pótlékrendszerét. Az új illetményrendszerben öt pótlék lesz: többfelé tevékenység elismerésére jár a jövőben az átlagosnál nagyobb veszélyt elismerő pótlék, valamint a fokozott igénybevétel utáni pótlék. A harmadik pótlékfajta az idegennyelv-tudás elismerése után járó „STANAG 6001” elnevezésű pótlék, a negyedik a munkaerő-piaci pótlék, az ötödik pedig a területi pótlék a kockázatvállalás, illetve a titkosszolgálati tevékenység elismerésére.

    Mindemellett az állomány tagja a kimagasló teljesítményére, illetve az általa végrehajtott többletfeladatokra figyelemmel a miniszter által rendeletben meghatározottak szerint teljesítményjuttatásban is részesülhet. A javaslat pontosítja továbbá az illetmény visszatartásának lehetőségeit is. Az állomány tagjával szemben például a szolgálati beosztásból való felfüggesztés, előzetes letartóztatás, ideiglenes kényszergyógykezelés, vádemelés elrendelése esetén legalább 5, de legfeljebb 50 százalékos illetmény visszatartást lehet elrendelni.

    A javaslat a közszolgálati életpályák közötti átjárhatóság megteremtése érdekében - összhangban a társ-hivatásrendek szabályozásával - speciális előnyben részesítési szabályt fogalmaz meg az üres tiszti, altiszti szolgálati beosztások betöltésénél a rendvédelmi szervek hivatásos állományából, továbbá a kormányzati szolgálati, köztisztviselői jogviszonyból tartalékállományba helyezettekkel kapcsolatban. A javaslat szintén ebből a célból speciális szabályokat fogalmaz meg a próbaidővel összefüggésben az egyes közszolgálati életpályákból érkezőkre nézve.

    A Hende Csaba által benyújtott előterjesztés az új katonai életpálya kialakításával összefüggésben az általános magatartási követelmények körét pontosítja a már létező honvéd etikai követelményekkel, rögzíti továbbá azt is, hogy a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál nem működhet érdekképviseleti szervezet, s ahhoz a KNBSZ hivatásos állományának tagja nem csatlakozhat.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Vizsgázhatnak majd a katonák a magasabb fizetésért.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector