Startlaphoz Csatlakozz!

Fiataloknak nem jár

Az átlagbér számításánál a közmunkások sovány fizetését nem veszik figyelembe

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 26. csütörtök, 09:34

Az idén 270 milliárd forintot költ a kormány közmunkára, amiből a tavalyinál több embert akarnak foglalkoztatni. A Policy Agenda számításai szerint ebből az összegből akkor lehet havonta 213 ezer embernek munkát adni, ha a települések önrésszel járulnak hozzá a költségekhez. Halmi József, Győrtelek polgármestere örül annak, hogy jelenleg csak az eszközök megvásárlásakor kell az önkormányzatnak a zsebébe nyúlnia, mert ezzel a szociális keret csökken – olvasható a Népszavában.

  Ebben az évben a tavalyinál többet, 270 milliárd forintot költ a kormány közfoglalkoztatásra. Ebből a pénzből a tervek szerint a tavalyinál több, összesen 213 ezer embernek akarnak havonta munkát adni. Nyakó István, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke szerint az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának a csődje, hogy egyre több a közfoglalkoztatott Magyarországon. Azért kell folyamatosan emelni a közmunkások számát, mert egyre többen kerülnek utcára.
 
  A Fidesz rendre azzal áll a nyilvánosság elé, hogy mind jobbak a foglalkoztatási mutatók, pedig csak a külföldön dolgozók és a közmunkások létszáma emelkedik - jelentette ki Nyakó, hozzátéve, amikor az átlagbért számítják, a közmunkások sovány fizetését nem veszik figyelembe, mert az nagyon lerontaná az átlagot. A szakszervezet társelnöke arra figyelmeztetett, hogy ma már csak a hátrányos helyzetű térségek települései kapnak a maximális létszámú ember közfoglakoztatására pénzt az államtól. A jobb módú vidékek szegény falvainak kisebb összeg jár.
 
  Halmi József, a Szabolcs megyei Győrtelek polgármestere örül, hogy jelenleg csak az eszközök megvásárlásakor kell az önkormányzatnak a zsebébe nyúlnia. A településen most száz embernek jut közmunka, az ő úgynevezett dologi költségeikhez csaknem egymillió forinttal járulnak hozzá. A polgármester azt mondja, ha ennyibe kerül, hogy százan dolgozzanak, az önkormányzatnak vállalnia kell ezeket a kiadásokat. A baj csak az, hogy az összeget a szociális juttatásokra szánt keretből veszik el, máshonnan nem tudják. Pedig március elseje óta ezen a településen is nehezebb lett a rászorulók segélyezése. A 25 év alatti fiatalok nem vállalhatnak közmunkát, a kormány ugyanis azt mondja, hogy őket a vállalkozások foglalkoztatják majd a fiatalok foglalkoztatását támogató kedvezményekért cserébe. Halmi azonban egyetlen olyan fiatalt sem ismer a községben, akit valamelyik vállalkozó felvett volna. Ők munka nélküliként várnak a szerencsére.
 
  Miközben a kormány azzal dicsekszik, hogy egyre erősebb a magyar gazdaság, és növekedési pályán van az ország, egyre több embert akarnak bevonni a közfoglalkoztatásba. A kettő között a Policy Agenda szerint ellentét van. Az elemzők arra hívták fel a figyelmet, ha havi átlagban 213 ezer embert, nyáron pedig 260 ezret szeretnének közmunkában foglalkoztatni, akkor bérre és a rendszer működtetésére összesen 320 milliárd forint kellene. Ez 50 milliárd forinttal több, mint a költségvetésben rendelkezésre áll. Az állam szabályozhatja úgy a folyamatokat, hogy nem az összes költségét téríti meg az önkormányzatoknak, hanem valamilyen önrészt követel tőlük. Ez viszont a legkisebb települések esetén kifejezetten érdekes lesz, hiszen nekik saját bevételük nem nagyon van, csupán az államtól szociális feladatokra kapott külön támogatás. A Policy Agenda szerint ha a kormány nem növelné a létszámot, jelentősebb mértékben emelhette volna a közfoglalkoztatotti bért. Ez a lépés beleillene az eddig csak üres frázisokban létező "keményen dolgozó kisember" politikába. Orbán Viktorék azonban láthatóan nem akarnak ezen az úton elindulni.
 
Honlapot indított a kormány
 
   Elindult a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási portálja, amely széleskörű tájékoztatást nyújt a közfoglalkoztatóknak és közfoglalkoztatottaknak. A kozfoglalkoztatas.kormany.hu portál a közfoglalkoztatás rendszeréről, létszámadatairól, az aktuális és tervezett programokról szolgáltat híreket, valamint a képzésekre, szolgáltatásokra vonatkozó információkat. Emellett a pályázatokról informálnak, tájékoztatók és programleírások olvashatók rajta.

Forrás: Népszava

 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Az átlagbér számításánál a közmunkások sovány fizetését nem veszik figyelembe .
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector