Startlaphoz Csatlakozz!

Országos szinten 270 milliárd forintot fordítanak a programra

Több mint harmincötezer ember lehet közfoglalkoztatott Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 27. péntek, 14:15

 Több mint harmincötezer ember közfoglalkoztatására van lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az idén országos szinten erre a célra 270 milliárd forintot fordítanak, amelyből mintegy 36 milliárd forint jut a megyére – jelentette ki a megyei kormánymegbízott pénteki sajtótájékoztatóján Miskolcon.

    Demeter Ervin felidézte, hogy a közfoglalkoztatásnak két fő típusa a hagyományos és a Start közmunka, amelyet kezdeti lépésnek nevezett a munkaerőpiac felé.   

  A 36,1 milliárd forintnyi összegből Borsod-Abaúj-Zemplénben 17,8 milliárd forintot, a teljes összeg csaknem felét a Start közmunkaprogramban használják fel, 8,1 milliárd forint pedig a hagyományos közfoglalkoztatásban áll rendelkezésre.    

 Országos közfoglalkoztatási programként támogatásban részesült a vízügyi igazgatóság, a vízgazdálkodási társulatok, a nemzeti park igazgatósága, állami és magán erdőgazdaságok, a rendészeti- és katasztrófavédelmi szervek területén megvalósuló programok is. A március 1-jén indult foglalkoztatás így tovább bővül, ennek köszönhetően a megítélt támogatás 4,1 milliárd forint ez évi felhasználását teszi lehetővé áthúzódó forrás felhasználásával.

    A Start közmunkaprogram esetében csaknem egymilliárd forinttal kap többet a megye, mint az előző évben, a hagyományos közmunka területén pedig több mint kétmilliárd forinttal több áll rendelkezésre az előző évhez képest – mondta Demeter Ervin.

     Kitért arra is, hogy az idei forrásoknál a kistérségi Start program nagyobb arányt képvisel, mint a hagyományos közmunka, ez pedig értéket teremt - magyarázta.

    A kistérségi Start munkaprogramokban a megye 358 településéből 290 vesz részt, ez csaknem 16 ezer ember foglalkoztatását jelenti – fűzte hozzá.  

   Lórántné Orosz Edit, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója megjegyezte: az idei források több mint 33 ezer ember foglalkoztatását biztosítják, a nem megyei székhellyel rendelkező országos hatáskörű szervezetekhez – például MÁV, Magyar Közút Zrt. – csaknem 1800 ember kiközvetítése történt meg, így 35 ezer ember foglalkoztatása valósulhat meg.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Több mint harmincötezer ember lehet közfoglalkoztatott Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector