Startlaphoz Csatlakozz!

Az állampolgári esélyegyenlőség megteremtését látják benne

Az alapjövedelemről tartott konferenciát a PM pártalapítványa

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 30. hétfő, 09:23

Az alapjövedelemről tartott konferenciát a Párbeszéd Magyarországért (PM) pártalapítványa, a Megújuló Magyarországért Alapítvány (MMA) pénteken Budapesten.

    Scheiring Gábor, az alapítvány elnöke, a párt elnökségi tagja köszöntőjében hangsúlyozta: az alapjövedelem az új baloldal jövőképe, amely visszaállítja a hitet a köztársaságban, megerősíti az állampolgárok közötti bizalmat és megteremti az állampolgári esélyegyenlőséget.

    Az MMA által kidolgozott, Biztos alap - Javaslat az alapjövedelem magyarországi bevezetésére címmel megjelenő „közpolitikai vitairat” bemutatására szervezett konferencián az elnök elmondta: 25 ezer forint alapjövedelem járna a gyermekeknek, 50 ezer a munkanélkülieknek, egyetemi és főiskolai hallgatóknak, 75 ezer a várandós anyáknak és 100 ezer nettó a munkavállalóknak.

    Az alapjövedelem nem váltja ki a teljes szociálpolitikát, de radikálisan egyszerűsíti azt, nem helyettesíti a beruházásokat, de élénkíti a keresletet - mondta Scheiring Gábor.

    Az alapítvány elnöke szólt arról is, hogy az időközi választások azt mutatják: a Fidesz meggyengült ugyan, de a baloldali ellenzék még nem talált magára.

    A baloldal identitásválságban van, nincsen olyan ajánlata, amire a választók bizalommal tekintenének - tette hozzá.

    ”Gyökeresen fel kell forgatnunk az ellenzéki politizálást, új és hiteles baloldali ajánlatot kell adnunk” - hangoztatta Scheiring Gábor.

    Az új baloldaliak azt vallják, hogy olyan politikára van szükség, amelyik világosan tagadja a „mindenki annyit ér, amennyije van világát”. Szerintük olyan politikára van szükség, amelyik nem azt mondja, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék, hanem azt üzeni: mindenki ehessen, hogy dolgozhasson vagy tanulhasson - jelentette ki.

    Surányi György volt jegybankelnök elmondta: bár az alapjövedelem bevezetésével sok húsbavágó problémát lehet enyhíteni, nagyon sok mindent nem lehet vele megoldani.

    Ismertetése szerint a javaslat legmeggyőzőbb eredménye az lenne, hogy a mélyszegénység 16 százalékról 8-8,5 százalékra, a létminimum alatt élők aránya pedig 40 százalékról 29 százalékra csökkenne.
 
    Egy ilyen változás elérése tényleg történelmi jelentőségű lenne - mondta.

    Surányi György fontosnak nevezte, hogy a javaslat megfogalmazói szándékukkal ellentétben néhány területen tovább növelnék a szociális különbségeket. Példaként említette egyebek mellett az egyetemi hallgatók 50 ezer forintos támogatását.

    Az alanyi jogon járó hallgatói juttatással alapvetően a magas jövedelmű családokat támogatnák, hiszen ma az egyetemi hallgatók túlnyomó többsége a társadalom felső rétegéből kerül ki. Ezért egy ilyen rendszer önmagában történő bevezetése éppen ellentétes lenne megfogalmazóinak szándékaival - mondta. Problémásnak nevezete az alanyi jogon járó jövedelem bevezetését az őstermelők és az egyéni vállalkozók esetében is.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Az alapjövedelemről tartott konferenciát a PM pártalapítványa.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector