Startlaphoz Csatlakozz!

A nemzet aranytartaléka

Czibere: fontos a szociális ágazatban dolgozók megbecsülése

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. április 01. szerda, 15:16

Akkor lehet erős Magyarországot építeni, ha erős a szociális védelem és biztonság rendszere is, ehhez pedig fontos az ágazatban dolgozók megbecsülése, a szolgáltatások, ellátások minőségének javítása - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

    Czibere Károly a területen professzionális munkát végzőket a nemzet aranytartalékának nevezte, és arra figyelmeztetett, hogy a kiváló munkát végző szakemberek esetleges elvándorlása esetén sok időbe telne a rendszerbe visszaépíteni azt a tudást és tapasztalatot, amelyet távozásukkal elvesztenének.

    Az államtitkár ezért a területen dolgozók megbecsülésének fontosságára hívta fel a figyelmet, és arról beszélt, a kormányzat célja, hogy ezt az elismerést a szakmában dolgozók munkakörülményeik javításában és a bérezésükben is érzékeljék.

    Ezzel összefüggésben a jövőre bevezetendő életpályamodell béremelést érintő részéről egyebek mellett azt mondta: arányaiban több jut majd azoknak, akik jobban képzettek és régen az ágazatban dolgoznak.

    Az államtitkár a tervezett kormányzati intézkedéssorozatot megalapozó országos szakmai konzultációsorozat záróeseményén a budapesti szociális ágazatban dolgozók előtt arról beszélt, hogy a kormányzat a jövőben is nyitott a folyamatos és intenzív szakmai párbeszédre. Hozzátette: ennek az egyeztetési rendszernek az újjáépítésére is várják a javaslatokat.

     Utalt arra, hogy a néhány hete elindított országos egyeztetéssorozat célja az volt, hogy megalapozzák a szociális gyermekvédelmi, gyermekjóléti területen 2016-tól várható intézkedéseket.   
  Arra hívta fel a figyelmet, hogy az ágazatban nem terveznek „rendszerváltást”, azaz - mint mondta - nincs olyan törekvés, amely „feje tetejére állítaná” a szolgáltatások mostani rendszerét.     Az alapvető cél az, hogy az 1993-ban és 1997-ben megalkotott szabályozási keretekre és alapelvekre támaszkodva megújítsák a szolgáltatási rendszert, és ahol abban torzulásokat találnak, ott rendet tegyenek - tette hozzá.  
   Fontos elvnek nevezte a kiszámíthatóságot, a tervezhetőséget, azt, hogy olyan szabályozási környezetet garantáljanak, melyben a szakembereknek legalább négy évre perspektívájuk lehet.    
 Czibere Károly szerint az ellátási rendszer megújításában fontosnak tartják az igazságosság megteremtését is. Jelenleg igazságtalanságok érzékelhetőek például a házigondozásban, ahol ugyanazért a normatíváért sokszor nagyon eltérő, különböző nehézségű feladatokat látnak el az egyes szervezetek - mondta.  
   Az államtitkár célként határozta meg azt is, hogy - a szolgáltatók ösztönzésével - egyes ellátásokba olyan rászorulókat is bevonjanak, akik jelenleg nem tudják azokat megfizeti alacsony nyugdíjuk vagy jövedelmük miatt

    A korábbi években megtett, az ágazat átalakítását érintő lépések között említette, hogy az ellátottakat - köztük fogyatékossággal élőket, átmenetileg nehéz helyzetbe került családokat vagy hajléktalanokat - megpróbálják intézmények helyett lakásokban elhelyezni, tehát beépíteni a „társadalom kötőszövetébe”. Tájékoztatása szerint az elmúlt években 660 fogyatékos ember költözhetett ki így intézményekből, és erre 7 milliárd forintot fordítottak. Közölte, a következő hat évben ugyanerre a célra 36 milliárd forintot szánnak és 3600 fogyatékos embert helyeznének el nekik megfelelő társadalmi környezetben.

    A lakásokban elhelyezés, az úgynevezett kitagolás eddigi tanulságai között említette, hogy csak olyan környezetbe szabad az ellátottakat elhelyezni, ahol működik alapellátás, van lakás-, és munkaerőpiac. Jelezte, ezért például falvakban a továbbiakban nem helyezik el őket, mert a kis települések nem tudják biztosítani azt a szolgáltatási hálót, amelyre például a fogyatékossággal élő embereknek szükségük van.

    Arról is beszélt: a szociális ellátás felelőssége a jövőben sem változik, így az alapellátási feladatok megszervezése az önkormányzatoknál marad. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a jelenleg szakellátást biztosító önkormányzatok megtarthatják intézményeiket, tehát kötelező államosítás nem lesz. Fontosnak nevezte azt is, hogy az ellátásban megőrizzék a civil fenntartást, mert azt értéknek tekintik.

    A rendezvényen Jeneiné Rubovszky Csilla, az idősek szociális alapszolgáltatásainak infokommunikációs fejlesztésért felelős miniszteri biztosa elmondta: a 155 önkormányzatnál futó idősügyi országos mintaprogram új állomáshoz érkezett és az egy újabb fejlesztéscsomaggal bővül. Programjuk kiemelt céljának nevezte, hogy az idősek a lehető leghosszabb ideig maradhassanak saját, megszokott környezetükben, és segítsék a gondozást végző családtag munkavállalását is.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Czibere: fontos a szociális ágazatban dolgozók megbecsülése.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector