Startlaphoz Csatlakozz!

„Erre most nincs keret”

Az érdekvédők szerint a pedagógusok munkáját segítő dolgozóknak is járna a béremelés.

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. április 01. szerda, 17:11

Dajkaként dolgozik Erzsébet az egyik miskolci óvodában, immár 25 éve. Kérte, teljes nevét ne írjuk meg, de lapunknak elárulta, 82 ezer forint a havi nettó fizetése. A férje sem keres sokat, az ő nettó bére sem éri el a 100 ezer forintot. Miután kifizették a rezsit, a törlesztőt, 20 ezer forintjuk marad, amiből élelmet vesznek. Ruhára nem nagyon marad, legfeljebb a turkálóban szereznek be egy-két holmit. Két felnőtt gyermekük van, de ők is keveset keresnek, mivel pályakezdők. Nem csoda, hogy Erzsébet nagyon örülne a béremelésnek, de ha azt nem sikerül elérnie a szakszervezetnek, akkor a béren kívüli juttatással is elégedett lenne – írja a boon.hu.

   – Ha minden hónapban kapnánk néhány ezer forint Erzsébet-utalványt, már az is segítene rajtunk – mondja Erzsébet. Hozzáteszi: nyaralásról már hosszú évek óta csak álmodoznak. A nászutuk volt az utolsó közös nyaralásuk, 28 évvel ezelőtt.
 
Tárgyalnak
 
  A pedagógus-szakszervezetek szeretnék elérni, hogy ne csak a pedagógusok, de az ő munkájukat segítő dolgozók is kapjanak béremelést. Egyelőre a béren kívüli juttatásra kaptak ígéretet, a tárgyalások még folynak a köznevelési államtitkársággal és az állami iskolák fenntartójával, a Klik-kel. Jelenleg a juttatás mértékéről és a kifizetés idejéről egyeztetnek.
 
  Megyénkben közel 2 ezer azon dolgozók száma, akik a pedagógusok munkáját segítik, mondta lapunknak Bodolay Zoltán, a Pedagógusok Szakszervezete megyei elnöke. Megemlítette, az érdekvédők leginkább azt szeretnék, ha rendszeres havi juttatást kapnának, de valószínűleg csak egyszeri pénzről szól majd a megállapodás.
 
   – 2008 óta nem volt béremelésük a pedagógusok munkáját segítő dolgozóknak. Szinte mindannyian minimálbér közeli pénzért dolgoznak. A közalkalmazotti bértábla évek óta nem változott, csak a minimálbér emelkedett folyamatosan, emiatt a pályakezdők ugyanannyit keresnek, mint azok, akik már 25 éve dolgoznak. Ezek pedig óriási feszültségeket okoznak az oktatási-nevelési intézményekben.
 
Az önkormányzatnál is
 
  Makár Barnabásné, aPedagógusok Szakszervezete ügyvezető testületének tagja, B.-A.-Z. megyei óvodai tagozat vezetője kifejtette: egyelőre a tárgyalások csak a Klik által működtetett intézmények dolgozóiról szólnak, de a szakszervezet szeretné, ha béren kívüli juttatást minden érintett dolgozó kapna. Így az önkormányzat által fenntartott működtető központok munkavállalói és a szintén az önkormányzatok fenntartásában lévő óvodák dolgozói is. Ezért a PSZ levélben fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez, hogy az önkormányzatoknál is legyen béren felüli juttatás.
 
   – Tavaly év végén egyébként az önkormányzati dolgozók kaptak 25 ezer forint Erzsébet-utalványt. Volt olyan technikai dolgozó, aki sírva fakadt örömében, olyan nagy segítség volt ez számára – mesélte az érdekvédő.
 
„Erre most nincs keret”
 
  Makár Barnabásné jelezte: a miskolci önkormányzattal egyeztetett az idei béren kívüli juttatás ügyében, de az volt a válasz, hogy most erre nincs keret. Az óvodák dolgozói annyi segítséget kapnak, hogy az étkezésük díjának a 60 százalékát kell kifizetniük.Hozzátette: már nagyon régen harcolnak azért, hogy a pedagógusok munkáját segítő dolgozók is kapjanak béremelést, de egyelőre a béren kívüli juttatásnak is örülnek. A novemberben szervezett sztrájkjuknak is ez a béremelés volt az egyik követelése.

Forrás: boon.hu
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Az érdekvédők szerint a pedagógusok munkáját segítő dolgozóknak is járna a béremelés. .
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector