Startlaphoz Csatlakozz!

Nők 40

Komoly teher a nyugdíjrendszernek a nők kedvezményes nyugdíja

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. április 03. péntek, 11:21

 A kormány egyik igen költséges, és végül meg is valósult ígérete volt a nők 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazása. Nem tudni, számoltak-e a tényleges várható költségekkel és hatásokkal, mindenesetre úgy tűnik, igen komoly teher a nyugdíjrendszernek. Fenntartható lesz-e vajon hosszútávon? – tette fel a kérdést a Privátbankár.

  A kormány közzétette, hányan éltek a lehetőséggel. Az első évben, 2011-ben közel 50 ezren, 2012-ben 30 ezren, az utolsó két évben pedig 25, ill. 27 ezren. A kormány szerint beállt ez a szám, a további számításokhoz ezt veszik alapul. Összesen 130 ezer nőről van szó, tehát ennyi többlet nyugdíjasunk lett ahhoz képest, mintha maradt volna az eredeti állapot.
 
Eddigi költségek
 
  Nézzük, mit jelentett a folyamat eddig pénzben kifejezve. Az első évben 23 milliárd forint lett a többlet költség, a második évben már 105, miközben a kormány csak 60-ra számított. Ez arra utal, hogy alaposan alábecsülték a lehetőséget igénybe vevők számát. Ez viszont furcsa: a rendelet megalkotásakor pontosan ki lehetett számolni, hány lehetséges érintett van, hisz megnézhették a nyilvántartásban az adatokat. Csak az történhetett, hogy a kormány arra számított, hogy az érintettek fele, vagy annyi sem él a lehetőséggel. Ez elég naiv feltételezés volt, mert nyilván mindenki él a lehetőséggel, akinek nincs olyan jó állása, hogy sokkal többet keressen, mint a kedvezményes nyugdíj összege.
 
   Végül, miután látták, hogy alábecsülték a számot (esetleg szándékosan, hogy könnyebben átmenjen a törvény), 2013-ra már reálisabban terveztek: 134 milliárdot, és 135 lett a végső összeg.  Ugyanez tavaly már 165 milliárd, idénre pedig 185 milliárdot terveznek. Ez meglehetősen nagy összeg, látszik, hogy már eddig egy extra 200 milliárdos terhet kap a nyugdíjkassza, és a még fontosabb kérdés, hogy ez meddig növekedhet. Próbáljuk meg kiszámolni, hogy mondjuk 10 év múlva milyen számok lehetnek.
 
Mi a tényleges korhatár?
 
  Ehhez először azzal kell kalkulálni, hogy a 40 év átlagosan hány éves korban telik le, vagyis mikor válnak a nők jogosulttá. Kiindulhatunk abból, hogy 30-40 évvel ezelőtt a népesség kétharmada tanult tovább érettségit adó intézményben, a többiek nagyobb része szakmunkásképzőbe ment tovább, de kb. 10-15 százalék nem tanult tovább, azonnal a munkaerőpiacra lépett. Akkor ennek nem is volt akadálya, a betöltött 14. év volt a munkavállalás feltétele. Ez azt jelenti, hogy a korosztály 10-15 százaléka, ha végigdolgozta a 40 évet, már 54-55 éves korában nyugdíjjogosulttá válik, ami meglehetősen korainak tűnik.
 
  Ennél sokkal nagyobb szám az érettségizettek, akik 58-59 évesen válnak jogosulttá (ami még mindig 6-7 évvel kevesebb, mint a 2022-től érvényes nyugdíjkorhatár). 30-40 évvel ezelőtt csak a korosztályok kb. 30 százaléka tanult tovább felsőoktatási intézményben, ennek átlagos hossza akkor 4 év volt. Így a vizsgált csoportnál 22-23 év a munkába állás ideje, értelemszerűen 62-63 a nyugdíjazás ideje. Ez ma még fel sem tűnik, hisz ennyi a nyugdíjkorhatár, de 7 év múlva már ez is 2-3 év kedvezményt fog jelenteni. Ha összesítjük az adatokat, akkor nagyjából 19 évnek adódik az egykori átlagos munkakezdés, értelemszerűen most, ill. a következő 10 évben 59 év az átlagos kedvezményes nyugdíjba vonulási kor.
 
Hányan lehetnek?
 
  Még egy dolgot figyelembe kell venni: az érintettek hány százaléka volt végig munkaviszonynak minősülő (a szabályok szerint jogosultságot eredményező) helyzetben. 1990-ig mindenki, mivel „állástalanság” nem létezett. Utána viszont elég sokan lehettek, akiknek nem volt jogviszonyuk. Becsüljük 20 százalékra azok arányát, akiknél több év kiesett, így csak a tényleges nyugdíjkorhatár közelében, vagy az után telik le a 40 év.
 
   Ezek alapján az elméletileg lehetséges legtöbb kedvezményes nyugdíjas számát úgy kapjuk meg, hogy a 30-40 éve munkába állt női korosztályok 80 százalékánál átlagosan 59 évesen való nyugdíjba vonulással számolunk. Megnézzük, átlagosan hányan születtek 1955-65 között. Ez kb. évi 150 ezer, tehát 75 ezer hölggyel számolhatunk. Konklúzió: a következő időszakban évente 80 százalékuk, azaz 60 ezer nő vonulhat nyugdíjba 59 évesen. A korábbi, 62 éves nyugdíjkorhatárral számolva ez összesen 180 ezer fő. Ha azt számoljuk, hogy a jogosultaknak ugyancsak 80 százaléka él a lehetőséggel, akkor évi 48 ezernél tartunk. Így a régi korhatárral 144 ezer, a 65 éves korhatárral 290 ezer fő adódik. 2022 után tehát durván évi 300 ezer többlet nyugdíjassal számolhatunk.
 
Ki fizeti a számlát?
 
  Pénzben kifejezve: a tavalyi adat szerint 130 ezer főre 165 milliárd forint jutott, ez átlagosan 1,25 millió forint/fő. Az összeg óhatatlanul nőni fog, hisz most már magasabb jövedelműek fognak nyugdíjba menni, tekintsük átlagosan 1,5 millió forintnak. A két adat szorzata 450 milliárd forint, ami már brutális összeg.
 
  Hogy ezt 2022-ben hogy lehet kigazdálkodni, ma még nehezen elképzelhető. Ugyanakkor politikailag nehéz, sőt szinte lehetetlen a jogszabályt kissé ésszerűsíteni, vagyis a jogosultak körét szűkíteni. Két lehetőség marad: vagy a nyugdíjjárulék növelése, vagy a nyugdíjak reálértékének csökkentése. Az első eset kizárható, mert a munkára rakódó terhek így is elfogadhatatlanul magasak. Marad a másik lehetőség, vagyis munkabérek és a nyugdíjak közti rés növelése (szerencsés esetben úgy, hogy a bérek dinamikusan nőnek, a nyugdíjak stagnálnak). Ebben az esetben az összes nyugdíjas adja össze a kedvezményes nyugdíj összegét.

Forrás: Privátbankár

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Komoly teher a nyugdíjrendszernek a nők kedvezményes nyugdíja.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector