Startlaphoz Csatlakozz!

Százmilliós nagyságrendű többletkiadás

Még nem tudjuk, mi lesz az önkormányzatokra bízott szociális ellátásokkal

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. április 13. hétfő, 11:26

A Népszabadság szerint a szokott időben és összegben kapták meg a támogatásokat a dél-baranyai aprófalvakban a rászorulók, a segélyezési rendszer átalakítása nem okozott zavarokat; a Magyar Faluszövetség elnöke szerint csak egy-két év múlva derül ki, mit jelent a gyakorlatban, hogy az állam a szociális ellátások egy részét az önkormányzatokra hagyta.

  Szabó Gellért elnök - Szentkirály polgármestere - a lap szombati cikke szerint elmondta: az máris látszik, hogy a városokban igyekeznek fenntartani a korábban állami forrásból fedezett támogatási formákat, bár ennek elég nagy ára van, egy 50-60 ezres településen emiatt százmilliós nagyságrendű többletkiadással kell számolni.
 
  Az új rendszer kapcsán Szabó Gellért kijelentette: panaszt még nem hallott egyetlen kollégájától sem, de sok a bizonytalanság, hiszen egyes támogatásokat, ha azokat korábban állapították meg, az év végéig változatlanul az állam fizeti. Így a tényleges költségek csak jövőre derülnek ki.
 
  A polgármester szerint nem számít kivételesnek egyes korábbi, ma már nem kötelező támogatási formák megszüntetése. Több helyi rendeletből egyébként ez is ki is derül. Van olyan község, ahol csak lakhatási támogatás, rendkívüli települési támogatás és köztemetés igényelhető, míg a nagyobb városokban akár tucatnyi címen is kérhetnek a helybeliek segélyt. Egyes településeken ugyanakkor új támogatási formákat vezettek be, Körmenden például eddig nem volt fűtési támogatás, mostantól havi nyolcezer forintig lehet kérni a téli időszakban.
 
  A faluszövetség elnöke a lapnak hangsúlyozta: az önkormányzatok feladata, hogy megtalálják az egyensúlyt a rászorulók ellátásának kényszere és a bevételszerzési lehetőségek között. Éppen ezért nem tartja kizártnak, hogy egyre több településen döntenek majd a földadó bevezetése mellett.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Még nem tudjuk, mi lesz az önkormányzatokra bízott szociális ellátásokkal.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector