Vissza is lehet jönni: mi hozza haza a magyar orvost Németországból?

Miközben még mindig naponta átlagosan több mint egy orvos távozik az országból, vannak olyanok is, akik több év külföldi munka után inkább hazatérnek. Nincsenek sokan, nincs trendfordulat, de akad ilyen is. Sipos Péter például öt évig dolgozott Németországban, de most haza lehetett csábítani – igaz, nem a közegészségügybe. A HVG munkatársának elmesélte, miért tett így.

   A Ruhr-vidéki Gelsenkirchen nem a világ közepe, a külvárosi részen bolyongva a Sankt Marien Hospitalt kellett megtalálnom, ahol Sipos Péter sebészorvos várt. A magyar sebésszel még 2012-ben arról beszélgettem, hogy miért várják tárt karokkal a magyarokat a német egészségügyben, mire számíthat egy itthon nettó 90 ezres fizetésért dolgozó orvos Nyugaton. Például minimum bruttó 2 800 euróra, ami később emelkedik.

   Sipostól most, majdnem három év múlva kaptam e-mailt, amiben azt írta, hogy a német jóléti egészségügyben eltöltött öt év után hazajött, inkább itthon folytatja a munkáját: egy magánkórházban kapott állást. Az évi 100 ezer eurós állását hagyta ott, elmondása szerint azért, mert Gelsenkirchenben nem volt már perspektívája. Főorvosi pozíciót ért el, és 2015 elején úgy döntött, váltania kell. Az első levelére rögtön három ajánlat jött német kórházakból, később még három: Hamburg külvárosában kínáltak neki állást, illetve több kisebb városban a Ruhr-vidéken. Időközben azonban Budapestre is beadta jelentkezését, és amikor itthonról megkapta a pozitív választ, nem hezitált a hazatérésen.

Mind szakmailag, mind emberileg

   Sipos Péter tinédzser fia és most 18 éves lánya is kint volt vele Németországban, ahol Düsseldorf külvárosi területén béreltek lakást. Lánya egy nemzetközi iskolában, angolul tanult. Fia viszont, aki 12 évesen töltött egy évet a németországi iskolarendszerben, nagyon szenvedett a magyar és a német oktatás közti különbségektől. „Maximálisan pénzorientált az oktatás kint: nem hajlandók külön programokat, például táborokat szervezni a tanárok, csak azt végzik el, amit előírnak nekik a közoktatási törvényben, ezen túl semmilyen szinten nem foglalkoznak a diákokkal.” De legalább németül megtanult a fiú, ezért ő is nyereségnek könyveli el a kint eltöltött időt, még ha barátokat nem is tudott szerezni.
   A sebész is sokat fejlődött a német közegben, ráadásul a szakmai nyelvtudását is folyamatosan fejlesztette. És nem csak a munkahelyén, hanem például a Goethe Intézet speciális szakmai nyelvtanfolyamán. 2001 óta ugyanis a Németországban dolgozó orvosoknak kötelező legalább C1-es szinten beszélni a nyelvet, mégis számos cikk megjelent arról, hogy a bevándorló orvosok vajon mekkora veszélyt jelentenek a páciensekre, ha nem értik meg, pontosan mi a bajuk. A tanfolyamokat így szívesen ki is fizetik a munkaadók, hisz nekik szükségük van a külföldi munkaerőre. (Csak pár adat: egy 2010-es adat szerint 5500 orvosi állás maradt betöltetlenül Németországban; 2012-ben több mint 3 ezer bevándorló orvos érkezett az országba, ezzel számuk a német egészségügyben elérte a 29 ezret).
   „A főnököm szerette volna, ha eljutok az anyanyelvi szintig. Ebből a szempontból nagyon jó volt ez az öt év, ahogy szakmailag is. De egy idő után nem tudtunk már dűlőre jutni, nem volt meg a motiváció és az előrelépési lehetőség” – meséli Sipos Péter. Tulajdonképpen szakmailag utolérte a felettesét, akinek így konkurenciát jelentett.

   Nem is volt baj, mert a főváros hiánya is megviselte. „Egészen más az atmoszféra kint. A sétányok, a régi városkép nagyon hiányzott, a német városok legtöbbjét újjáépítették, még Berlin esetében is érezhető ez a hiányosság.”

   De az érzelmi tényezőn kívül a hivatástudat is hazacsábította. „A privát szférában a perspektívák most már egészen mások idehaza, és mióta elhagytam az országot, sokat változott az egészségügy. Legalábbis, ha saját példámból indulok ki, mert az én korosztályom itthon hiánycikké vált. A tömeges kivándorlás egy űrt teremtett, az oktatói, vezetői pozíciókra alig maradtak itthon szakemberek. Ezért például most jó hazatérni.”

   Sipos Péter szívesen menne ügyelni egy közkórházba, hogy fenntartsa a napi rutint. Érdeklődött is, s nyomban hívták teljes állásra. Oda azonban nem megy. Mint mondta, ”a magán-egészségügyi szerep mellett inkább csak kisegítő vagy karitatív tevékenységet vállalnék a közegészségügyben”.

Szórványosan érkeznek haza

   Bélteczki János a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke is észleli, hogy érkeznek haza orvosok, „de csak szórványosan”. A hvg.hu kérdésére elárulta, hogy szoros kapcsolatban van skandináv, német és brit terültekre kivándorolt magyar orvosokkal, akiknek fele ugyan azt állítja, hogy valamikor visszatérne, ám a közeljövőben, „látva az egészségügy itthoni helyzetét” ezt nem tartja elképzelhetőnek.
„Aki kap valami konkrét szakmai feladatot, és a családi állapota is megengedi, például a gyerekek már kirepültek, szívesen hazajön.” De az is sokszor előfordul, hogy a kint tanuló nagykorú gyerekek inkább kint is maradnak. Árnyalja a képet, hogy a hazatérők közül sokan újra csalódnak, és a közelmúlt politikai döntései, riogatásai miatt ismét fontolóra veszik a külföldi munkavállalást. „Ilyen a röghöz kötés, mint a béremelés feltétele, a hálapénz körüli mizéria vagy a kötelező nyugdíjrendszer.”

   Az emocionális oldalát nem lehet kizárni a döntésnek – ért egyet Bélteczki –, ám a munkavégzés körülményeinek feltételei, a jól körülhatárolt felelősségi viszonyok, sokkal inkább húzzák az orvosokat a nyugati egészségügy felé. Még úgy is, hogy idegenben még azoknak is nehéz, akik beszélik a nyelvet.
Bélteczki ismeri a különböző országokban tapasztalt nehézségeket, „Németországban például nem mindegy, hogy a régi NDK területére, vagy nyugatra kerül az orvos”. De még a Baden-Württembergi Mannheimban is érezhető az idegenellenesség, a magyar orvos helyzetét pedig a bonyolult nyelvjárás is bonyolítja. „A briteknél naponta állnak össze új munkacsoportok, nincsen semmi emberi kapcsolat, sőt néha nem is köszönnek egymásnak” – tapasztalták az Egyesült Királyságba eltávozott magyarok, akik itthon egészen más viszonyokhoz szoktak. „Itthon a műtőben is mindig van valami téma, benne vagyunk egymás életében.” Bélteczki szerint ezért az első egy-másfél év pokoli nehéz. A MOSZ elnöke szerint nagyon erős ilyenkor a külföldön dolgozó orvosok honvágya.

   Az elmúlt hat évben naponta három orvos és két nővér távozott külföldre Magyarországról – idézte januárban aThe Guardian Bélteczkit. A MOSZ-elnök szerint mindig is beszéltek erről a problémáról, ugyanis a norvég, brit, német, norvég fizetések tízszer magasabbak a magyar jövedelmeknél. Komoly előrehaladást jelente, ha megtripláznák a magyarországi béreket 1500 euróra – véli.

Német-magyar egál?

   Ha össze kell hasonlítani a német és a magyar viszonyokat, most már sokkal árnyaltabb a kép: a terheltség ugyanis kint sem sokkal kisebb. „Bár adott az európai munkaidő-direktíva, amit többé-kevésbé próbálnak tartani, de azt elvárták, hogy amit napközben nem tudunk megoldani, azt túlórában, fizetség nélkül elvégezzük. A munkaidő-csúsztatást sem nézték jó szemmel. „Napi 10 órát dolgoztam, és mellette a családra nem nagyon jutott időm. Ráadásul havonta minimum 10 óra az ügyelet” – árnyalja a képet Sipos.
  
   Szerinte egyébként a legnagyobb különbség a műszaki felkészültségben van: az eszközök minősége tökéletes, a hozzáférhetőség is megvan, minden gyorsan be lehet szerezni. Más kérdés, hogy azért a német rendszernek is vannak rákfenéi. „Köztudottan a német egészségügy Európában az egyik legdrágább, nagyon sokat fizetnek be az adófizetők, nagyon sok műtétet végeznek, de az effektivitás nem látszik. Mindig felmerül a vád, hogy túlkezelik a pácienseket. Ezt én is éreztem” – mondja, majd hozzáteszi: közben a szférába bekapcsolódtak olyan szolgáltatók melyek a haszon reményében nyitottak kórházakat, és évente 3-5 százalékkal növelniük kell a profitot. (Itthon ennek viszont az ellenkezője látható: a várólisták nagyon hosszúak, több esetben sokat kell várni egy műtétre a közegészségügyben. Sipos szerint erre Magyarországon a magánegészségügy jelenthet megoldást.)
A továbbképzési lehetőségekben is a németek oldalára billen a mérleg: az adóból le lehet írni a képzéseket, Sipos doktor esetében pedig még a kórház is támogatta a fejlődését. „De van egy másik hátulütője a német rendszernek, méghozzá az, hogy hierarchikus és konzervatív. És bár a főorvosi pozíciót elérni nem volt probléma, amikor versenyeznem kellett az előrelépésért egy némettel, akkor mindig érződött, hogy én hátránnyal indulok.”

Keleti kényelem, nyugati izgalom

   Mégsem feltétlenül ezek az okok fordították vissza. „Nekem itt volt a család, és ez volt a döntő. Itthon megmaradtak a barátságok, az ismeretségek, a szakmai körben is otthonosan mozgom, elismernek, és itt könnyebb továbbépíteni a karrierem. Ez hazai pálya.”

   Visszatérve a kinti mindennapokra, arról mesél, mennyire nincsenek könnyű helyzetben az első generációs kitelepülők. „Nagyon nehéz beilleszkedni. Bár a többi külföldi kollégával nagyon jó volt a kapcsolat, mégis az volt a jellemző, hogy munka után mindenki rohant haza. Nem volt idő egymásra.” A németekkel pedig még kevesebb volt a nexus: elképzelhetetlen volt, hogy külön programot szervezzenek velünk, vagy akár meghívjanak magukhoz.”
És hogy mi az ára a keleti váltásnak? Nem árulta el, hogy a kinti évi 100 ezer eurós fizetéshez képest itthon mennyit tehet majd zsebre, „viszont azt merem mondani, hogy ha az ember ügyesen szervezi az életét, akkor akár nyugat-európai szinten is lehet boldogulni”. Persze a kinti sztárorvosi, a magánszférában adott orvosi fizetéseket nehéz lenne lepipálni, de egy magyar orvos erről nem is álmodhat idegenben. „Egy magyar ott nincs alkupozícióban, mert csak akkor lehet magasabb összeget kialkudni, ha garantálja, hogy behoz elég beteget.”

Nem lankad a kivándorlási kedv


   A környezetében azt látja, még mindig nagyon sokan vándorolnak ki még úgy is, hogy egyre nagyobb a konkurenciaharc a külföldi orvosok között. 2014. január 1-jén ugyanis Németország megnyitotta a munkaerőpiacot a bolgárok és a románok előtt is. De mennek a görög vagy a török orvosok is, sőt, Gelsenkirchenben volt grúz származású kollégája is. A túlkínálat miatt pedig egyre kevésbé lehet az alapfizetésnél többet keresni, míg a kinti élet nem olcsó. „A lakásfenntartásra, a közlekedésre jóval többet kell fizetni, mint itthon, még ha a szolgáltatásokban a magyar árak már meg is közelítik a nyugat-európai szintet.”

Forrás: HVG