Startlaphoz Csatlakozz!

Palota Munkapróba Központ

Munkapróbaközpont nyílt a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. április 23. csütörtök, 08:50
 
Az Emmi szerint a XV. kerületi intézményben a fogyatékossággal élő emberek kipróbálhatják magukat különböző munkakörökben, ezzel javulnak az elhelyezkedési esélyeik a nyílt munkaerőpiacon.

  A tárca szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága azt követően adott ki közleményt, hogy Czibere Károly államtitkár szerda délelőtt megnyitotta a Palota Munkapróba Központot, amelynek legfőbb célja azoknak az álláskereső, megváltozott munkaképességű embereknek a betanítása, munkaszocializálása, felzárkózásának elősegítése és munkába állítása, akik hátrányos helyzetükből adódóan nem tudnak vagy csak nehezen képesek elhelyezkedni a nyílt munkaerőpiacon.

   A Bogáncs utcai intézmény megnyitóján az államtitkár a kormány nevében támogatásáról biztosított minden céget, amely munkalehetőséget teremt a megváltozott munkaképességű emberek számára, hogy azok kiléphessenek kényszerű bezártságukból és értéket teremthessenek. Az államtitkár azt hangoztatta, mindenkinek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy előre léphessen az életben. Hozzátette: a kormány kiemelt célja, hogy minél több megváltozott munkaképességű ember kapjon munkalehetőséget, és így „a passzivitásra kárhoztató segély” helyett saját jövedelméből élhet.

  Emlékeztetett arra is, hogy az Országgyűlés nemrég fogadta el a pártok egyöntetű támogatásával az országos fogyatékosságügyi programot, amelynek egyik központi eleme a foglalkoztatás. 2010 óta kétszeresére, csaknem 80 ezerre emelkedett azoknak a megváltozott munkaképességű embereknek a száma, akik ma valamilyen foglalkoztatási jogviszonyban dolgoznak - fűzte hozzá. Az államtitkár utalt arra is, hogy a cégeknek ma érdemes minél több megváltozott munkaképességű embernek munkát adniuk, foglalkoztatásukhoz újabb eszközöket vásárolni, mert a kormány hosszú távon kiszámítható, fenntartható fejlesztési, szabályozási és finanszírozási környezetet biztosít a számukra.

   Közölte, a múlt év végén 2,67 milliárd forintos egyszeri fejlesztési forrást juttattak az akkreditált rehabilitációs foglalkoztatók részére, s a közelmúltban döntöttek 2 milliárd forint többletforrásról, amelyet további ezer, megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatására lehet fordítani.
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Munkapróbaközpont nyílt a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector