Startlaphoz Csatlakozz!

„Miért nekünk kell bizonyítanunk?”

Soha nem látott ágazati összefogás jöhet az egészségügyben

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. április 23. csütörtök, 09:52

Összefogás körvonalazódik a kórházszövetség debreceni konferenciáján, miután az ágazati szervezetek fórumán többen közös fellépést szorgalmaztak, és indítványozták, hogy valamennyi szakmai kamara és egyesület csatlakozzon a szakdolgozók május 12-re szervezett demonstrációjához, az Egészségmenethez – írja a medicaonline.hu.

  Miért nekünk kell bizonyítanunk? – tette fel a lavinát elindító kérdést szerda délelőtt a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) XXVII. kongresszusán, Debrecenben dr. Gál János professzor, az Egyetemi Klinikák Szövetségének titkára, aki úgy vélte: a betarthatatlan minimumfeltételek és a rendszert mérgező paraszolvencia helyett az ágazat legnagyobb problémája az, hogy képtelen az összefogásra. A jövő csak úgy képzelhető el, ha az állandó megosztottság, és a politika diktálta kényszerek helyett a szervezetek egységes fórum képviselőiként lépnek fel.
 
  Brutálisan és gyökeresen szakítani kell az eddigi módszerekkel, mert ezek az eszközök tíz éve eredménytelenek– csatlakozott a felvetéshez dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke, aki szerint a döntéshozók nem hiszik el, hogy a konszolidáció úgy, ahogy elképzelik, nem hajtható végre, hiába is íratnak alá betarthatatlan feltételeket tartalmazó vállalásokat a kórházak vezetőivel. Az egészségügy GDP-arányos részesedése a gazdaság jobb teljesítménye ellenére is csupán négy százalék körüli maradt, és továbbra is több orvos távozik Magyarországról, mint ahányan az egyetemen végeznek. Tisztességes bért kell adni az egészségügyben dolgozóknak, azt követően meg kell büntetni azt, aki adja, és azt is, aki kapja – szögezte le Éger, aki szerint tarthatatlan, hogy míg egy rendőrtiszt-helyettes fizetése néhány hónap múlva 300 ezer forint lesz, addig egy kórházi adjunktus ennek a felét vigye haza.
 
  Nagyobb baj van, mint gondolnánk – ezt már Babonits Tamásné, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) fekvőbeteg-ellátásért felelős alelnöke mondta, arra figyelmeztetve, hogy a kórházakban, a betegágyak mellett nem lehet szakdolgozói lázadás, ezért a MESZK a napokban indult „fekete pólós mozgalmat” nem, ellenben a fekete szalaggal kifejezett szolidaritást támogatja. Mivel a március 21-ei nagygyűlésükön kiadott 12 pontjukra és nyílt levelükre az elmúlt egy hónapban nem kaptak választ a kormányzattól, gőzerővel készülnek a május 12-re meghirdetett Egészségmenetre, az egészségügyben dolgozókért és a biztonságos betegellátásért. A szakmai szervezetek, orvosok és szakdolgozók mellett várják a betegeiket és hozzátartozóikat is, hogy végre közösen irányítsák a politikusok figyelmét arra, hogy megoldást kell találniuk az egészségügy problémáira.
 
  A Magyar Rezidens Szövetség ott lesz– jelentette be a szervezet elnöke, Dénes Tamás, aki szerint a többi közt az érdekvédelem hiánya is oka annak, hogy mára kilátástalan helyzetbe jutott az egészségügy, és a benne dolgozók,  ezért „mutassuk meg, hogy egységes a szakma”. Részt vesz a MESZK rendezvényén a Magyar Ápolási Egyesület is, jelentette be Bugarszky Miklós elnök. Csatlakozva a felszólalókhoz, Lehoczky Péter, a Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke közös nyilatkozat kiadását sürgette a kongresszus végéig.

(A Magyar Kórházszövetség 2015. évi üzenete a magyar társadalomhoz)

Forrás: medicalonline.hu


 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Soha nem látott ágazati összefogás jöhet az egészségügyben.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector