Startlaphoz Csatlakozz!

Extra elismerés nélkül

Nincs prémium az állami vezéreknek

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. április 27. hétfő, 09:11

Eltűntek a vezérigazgatói prémiumok az állami cégeknél, legalábbis tavaly sem a Posta, sem a Szerencsejáték Zrt., sem pedig a Magyar Turizmus Zrt. első embere nem kapott ilyen elismerést - tudta meg a Világgazdaság.

  Hiába teljesíthette hibátlanul a feladatait Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója, ugyanis az állami vállalat közlése szerint 2013 után 2014-ben sem részesült jutalomban vagy prémiumban. A vélhetően nyereséggel záró Magyar Postánál azonban sokan megérdemelték az extra pénzt: a 2014. negyedik negyedéves adatok szerint a vezetők 165 millió forint munkabér mellé 240 millió forint prémiumot és 1,3 millió forint béren kívüli juttatást is kaptak. Magyarország legnagyobb foglalkoztatójánál legalább hetven vezető tisztségviselő dolgozik a raktározási központvezetőtől a biztonsági főigazgatóig. Az „egyéb alkalmazottak” (mintegy 31 ezer munkavállaló) pedig három hónap alatt a 14,6 milliárd forint munkabér mellett 172 millió forint prémiumnak, 1,5 milliárd forint jutalomnak és 1 milliárd forint béren kívüli juttatásnak örülhetett. Szarka Zsolt vezérigazgatónak amúgy bruttó 2 millió forint az alapbére, amelyhez az évente meghatározott teljesítményfeltétel elérése esetén az alapbér 80 százalékának megfelelő prémium tartozhat.
 
   Korábban a nagy jutalmak és prémiumok cége volt a Szerencsejáték Zrt., de 2013 óta már nem igaz ez a megállapítás. Szentpétery Kálmán vezérigazgató ugyanis 2013 után 2014-ben sem részesült prémiumban, pedig most különösen járhatott volna a bónusz, hiszen rekord eredménnyel zárt az állami vállalat. Személyi alapbére megegyezik a Magyar Posta vezetőjével, de a 2010-ben leváltott elődje, Székely Gábor többet keresett, hiszen 2,1 millió forintot kapott. Azt tudni kell, hogy az állami cégvezető juttatását alapvetően elvileg az elérhető magas bónusz teszi versenyképessé a magánszférában dolgozó csúcsvezetőkével.
 
  Nem kapott extra elismerést Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója sem, igaz, ő csak szeptemberben vette át az irányítást. A turisztikai marketingcégnél valamivel kisebbek a fizetések, hiszen 1,7 millió forint számít a plafonnak. Ellenben mostanában megnövekedhettek a kiadások, hiszen létrejött egy külön igazgatóság Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár vezetésével. A testületben a tagok 300 ezer forintért cserébe látják el a munkájukat, míg az elnök 400 ezer forinttal egészítheti ki kormányzati fizetését. Mint azt már korábban a Világgazdaság megírta, az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt-nél a 34-35 alkalmazott mintegy 42-46 millió forintot szokott összesen keresni negyedévente. Tavaly az utolsó negyedévben viszont 85,5 millió forintra emelkedett a kiadás. A 6 vezető (köztük Gyulay Zsolt vezérigazgató) 27 millió forintot kapott, míg a 25 dolgozó 15 millió forinttal gazdagodott az alapfizetésen felül.
 
   A kormány még a választások előtt, 2013 decemberében döntött úgy, hogy Németh Lászlóné fejlesztési miniszternek fel kell szólítania az állami tulajdonú társaságok vezetőit a felvett jutalmak és prémiumok 2 millió forint feletti részének visszafizetésére. A vezetők közel 95 százaléka valamilyen formában intézkedett is a visszafizetés teljesítéséről, az érintettek fele egy összegben utalt. Kormánypárti polgármestereknek, alpolgármestereknek is megtiltották, hogy felvegyék a jutalmukat, de a fővárosi cégvezetők sem jártak jobban. Nem magától döntött így a kormány, hanem kiderült, hogy az állami cégvezetők az Eszközkezelőtől a Szerencsejáték Zrt-ig bőven tízmillió forint feletti jutalmat kaptak.
 
Fontossági sorrend
 
   A Magyar Posta és a Szerencsejáték Zrt. vezetőihez képest kevesebbet keres a Magyar Fejlesztési Bankhoz tartozó Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft-nél ügyvezetője, hiszen havi bruttó 1,2 millió forintot kap, míg a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. honlapjáról kiderül, hogy Gyulay Zsolt vezérigazgató közel bruttó 1 millió forinttal gazdagodik havonta megbízásos jogviszonnyal. Havas Ágnes pedig, aki a Magyar Nemzeti Filmalapot vezeti, 1,5 millió forintos munkabért vihet haza. A MÁV vezérigazgatói tisztségéhez szintén 2 millió forintos fizetés társul.


Forrás: Világgazdaság
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Nincs prémium az állami vezéreknek.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector