Startlaphoz Csatlakozz!

Kiszolgáltatott fiatalok

Nem lesz jobb a szakképzés

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. április 29. szerda, 09:17

 A köznevelésről és a szakképzésről szóló törvényről folyt a vita tegnap a parlamentben, az oktatási kormányzat szerint az új rendszer sokkal több lehetőséget biztosít a diákoknak. A Népszava által megkérdezett oktatási szakértő szerint viszont nem sok jó olvasható ki a kormány elképzeléseiből – írja a Népszava.

  A szakképzés és a gazdasági érdekek összehangolása egyenesen közérdek a köznevelésért felelős államtitkár szerint. Czunyiné Bertalan Judit a parlamentben tegnap elmondta, mi vár a jövőben azokra a fiatalokra, akik valamilyen szakmát tanulnának. Bár a kormányzati kommunikációban a terveket már megvalósításuk előtt sikerként könyvelik el, az elképzelések gyakorlati megvalósulásának lehetőségeiről továbbra sem hallani sokat, a közoktatás jövőjét a leginkább érintett pedagógusok és diákok szerint továbbra is homály fedi. Czunyiné elmondta: az egyik legfontosabb változás, hogy 2016 szeptemberére a mostani szakközépiskolák szakgimnáziumokká, alakulnak, és érettségi mellett OKJ-s végzettséget is adnak. A jövőben a jelenlegi szakiskolák lesznek a szakközépiskolák, amelyek 3+2 évfolyammal működnek majd. Az államtitkár hangsúlyozta: az átnevezések mögött friss tartalom is megbúvik, az új rendszer pedig nagyobb átjárhatóságot teremt majd az intézmények között.
 
  - És mégis hogyan? - tette fel a kérdést Mendrey László. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint a köznevelési és szakképzési törvényt jelenlegi formájában nem lenne szabad elfogadni. Mendrey továbbra is sérelmezi, hogy a kormány nem folytat valódi egyeztetéseket, hiába nyilatkozzák, hogy „ahogy eddig is”, nyitottak a tárgyalásokra. - Ahogy eddig is, úgy inkább ne tegyék, mert az a jelenlegi helyzethez, utcai megmozdulásokhoz, oktatási káoszhoz vezet. Egyeztetésnek álcázott figyelemelterelések helyett valódi párbeszédre lenne szükség, ennek azonban továbbra is híján vagyunk - mondta a PDSZ elnöke, aki szerint érthetetlen, hogy a minisztérium miért nem áll szóba azokkal, akik ellentétes véleményen vannak.
 
  Az átalakításokról szóló parlamenti vitában Kunhalmi Ágnes, az MSZP vezérszónoka hangsúlyozta: nem szeretnék, ha a szakiskolás gyermekek végtelenségig ki lennének szolgáltatva a piacgazdaságnak. A politikus kifogásolta, hogy a kormányzat drasztikusan csökkentette a közismereti órák számát a szakképzésben. Vinnai Győző, a Fidesz vezérszónoka ugyanakkor kijelentette: az átalakítások nem a közismereti tárgyak rovására történnek majd. Mendrey szerint ez egyszerűen hazugság hiszen a kerettantervek egyértelműek: a szakiskolások heti egy közismereti tárggyal számolhatnak. - Így nincs reális lehetősége annak, hogy ezek a gyerekek majd érettségizni tudnak, hiszen az első három évben nem tanulnak tulajdonképpen semmit - erről már Szüdi János beszélt a Népszavának. Az oktatási szakértő úgy véli, hogy az új rendszer egyáltalán nem teszi majd jobbá a szakképzést, az iskolák közötti jobb átjárhatóság ígérete pedig szerinte egyenesen hazugság, szerinte az iskolák átalakítása és átnevezése is csak még nagyobb zavart okoz.
 
  Hoffmann Rózsa ex-oktatási államtitkár tegnapi felszólalásában jelezte: az átnevezésekkel nincs semmi baj. A politikus szerint ugyanakkor kérdéses, hogy a szakközépiskolák a 3+2 éves struktúrában hogyan lesznek képesek az idegennyelv oktatásra, s a „szakképzési centrumoknál” - vagyis azoknál a nagyobb szakképzési intézményeknél, melyek tagintézményeiként működik majd a többi iskola - szintén számos kérdés vetődik fel. - A szakképzési centrumok ötletét nem is értem. Az viszont világos, hogy ha a felsőoktatásba történő bekerülést is nyelvvizsgához kötik, a fiatalok oda csak a gimnáziumokból kerülhetnek majd be - mondta Szüdi János, hangsúlyozva: jobb helyeken a diákok a szakképzést is a felsőoktatásban fejezik be.
 
Az egyház szegregálva integrálna
 
  Életszerű és megnyugtató döntést hozott a nyíregyházi Huszár-telepi általános iskola ügyében a Kúria a Hajdúdorogi Metropólia érseke és Nyíregyháza polgármestere szerint. Kocsis Fülöp érsek ugyanakkor elismerte: a Kúria három bírája a korábbi ítéleteket és az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány pereinek sorát megakasztva „merész” ítéletet hozott. Kovács Ferenc, Nyíregyháza fideszes polgármestere ugyancsak örömét fejezte ki amiatt, hogy tovább működhet a szegregáló iskola. Mint mondta, az egyházi gettóiskola az elmúlt években komoly eredményeket ért el, ehhez járultak hozzá az önkormányzat által a Huszár-telepen elindított komplex munkahelyi, lakhatási és oktatási programok. Kovács Fülöp leszögezte: az egyház továbbra is elkötelezett az integrációs oktatás és a társadalmi folyamatok ilyen irányú kezelése mellett,s szerinte az integráció iskolapéldája az, amit a Huszár-telepen megvalósítanak. Szőke Judit, a Polgár Alapítvány igazgatója a Népszavának elmondta: elég lenne megnézni, hogy egy ilyen iskolából mennyi roma gyermek képes továbbtanulni, később integrálódni. Hazai és nemzetközi tanulmányok százai bizonyították: integrált oktatás - és az ahhoz szükséges anyagi és szakmai feltételek - nélkül alig van kiút a gettóból.
 
Dokumentumokra várnak a hallgatók
 
 Közérdekű adatigényléssel fordulnak az Emberi Erőforrások Minisztériumához azok a hallgatók és oktatóik, akik a múlt heti demonstrációkat szervezték a felsőoktatás átalakításával kapcsolatban. Múlt szerdai tüntetésük végén hétfő éjfélig adtak ultimátumot az Emminek azért, hogy hozza nyilvánosságra az új stratégiák hatástanulmányait, ám miután azokat nem kapták meg, jogi lehetőségekhez nyúltak. A minisztériumnak 15 napja van arra, hogy közzé tegye a dokumentumokat. A „Ne szűnjön meg az ELTE TáTK - Veszélyben vannak az egyetemeink” nevű Facebook-oldalon azt írták, továbbra is akciókat is terveznek, tiltakozásaikat pedig addig folytatják, amíg nem teljesülnek a követeléseiket. Lapunknak az egyik szervező hangsúlyozta: valóban folytatják, de egyelőre úgy tervezik, hogy a 15 napot kivárják, hiszen „amit ígértek, ahhoz tartják magunkat”.Ennek jegyében vesznek részt a szerdai Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán rendezett fórumon, ahol az egyetemi autonómia és a konzisztórium lesz a téma. A hallgatók nem mint vitapartnerek, hanem csupán mint megfigyelők lesznek jelen az eseményen, ugyanis a felszólalók listája kissé egyoldalúra sikeredett: Palkovics László államtitkár, Bódis József, a Magyar Rektori Kamara elnöke és Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke fog – remélhetőleg valódi - vitába bocsátkozni.
 
Forrás: Népszava

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Nem lesz jobb a szakképzés.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector