Startlaphoz Csatlakozz!

Havonta ezer forintos tagdíjat kértek a tagoktól

Megmenekült az MKB pénztára, a jegybank is állást foglalt

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. április 29. szerda, 15:42

Jól hajráztak az MKB Magánnyugdíjpénztár tagjai, mára az intézmény honlapja szerint meglett a 70 százalékos tagdíjfizetési arány. A négy magánnyugdíjpénztár közül kettő, a Horizont és a Budapest már februárban elérte a végelszámolás elkerüléséhez szükséges limitet. Az MKB havonta ezer forintos tagdíjat kért a tagoktól, és korábban azt javasolta: havonta fizessen mindenki, nem tudni ugyanis, hogy októberben, amikor a jegybank először vizsgálja majd az arányokat, el fogja-e fogadni, ha a tagok előre kifizetnek több havi, vagy egy egész éves tagdíjat – írja a Világgazdaság.

  A Magyar Nemzeti Bank azonban április 24-ei dátummal kiadott egy állásfoglalást a tagdíjfizetéssel kapcsolatos kérdésekről. Ebből kiderül, ha valaki előre befizette a következő hónapok tagdíját, azt a jegybank el fogja fogadni. Azt viszont nem fogadja el, ha utólag fizeti be valaki a korábbi hónapokra a tagdíjat. Ha tehát egy pénztárnak nincs meg például április végére a 70 százalékos tagdíjfizetési aránya, az nem segít rajta, ha a tagok májusban utólag fizetik be a negyedik havi díjat.
 
  A hat hónapos periódust a jegybank úgy vizsgálja majd, hogy minden hónapban veszi a tagdíjfizetési arányt, és ennek veszi a számtani közepét. Ha ez 70 százalék alá esik, elrendeli a végelszámolást. Akkor is elrendelik a végelszámolást, ha egymást követő két hónapban 70 százalék alatti tagdíjfizetést mérnek. A pénztárak úgy nem trükközhetnek, hogy nulla forintban állapítják meg a kötelező tagdíjat, ez ugyanis nem biztosíthat elegendő bevételt az intézmény működéséhez. Annyi könnyebbséget viszont kapnak az intézmények, hogy az arányok kiszámításánál csak a felhalmozási időszakban lévő tagokat veszik figyelembe, a már társadalombiztosítási nyugdíjban részesülő tagoknak nem kell tovább tagdíjat fizetniük. A tagdíjat már is befizetheti a pénztártag helyett, ennek viszont adójogi következményei lehetnek.
 
Forrás: Világgazdaság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Megmenekült az MKB pénztára, a jegybank is állást foglalt.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector