Startlaphoz Csatlakozz!

A KSH jelentése

Első negyedév: 348 ezer ember volt munka nélkül

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. április 29. szerda, 17:09

Idén az első negyedévben 4,117 millió foglalkoztatott volt Magyarországon, 79 ezerrel (2 százalékkal) több, mint egy évvel korábban – közölte a KSH. A munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal 7,8 százalékra csökkent.

  A KSH adatai szerint a 15–64 éves korcsoportban 4,086 millióan dolgoztak, így foglalkoztatási arányuk 1,8 százalékponttal, 62,4 százalékra emelkedett. A foglalkoztatottak számának növekedése a munkaerőpiacon megjelenő aktívak létszámának 62 ezres növekedése mellett 17 ezer embert szívott föl az egy évvel azelőtt még munkanélküliek közül – derül ki a KSH adataiból. A számok azt is megmutatják azonban, hogy a korosztály lélekszáma az előző negyedévhez képest 17 ezerrel, egy év alatt 62 ezerrel csökkent, ami szintén megjelenik az aktivitási arány 1,6 százalékpontos növekedésében, amely így 67,7 százalékosra emelkedett.
 
  A legjobb munkavállalási korú 25–54 éves korosztályban 39 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, amivel 1,3 százalékponttal, 79,5 százalékosra javult a foglalkoztatottsági arány. Ugyanilyen arányban javult a 15–24 éves fiatalok foglalkoztatottsága, és 23,9 százalékos rátát hozott a foglalkoztatottak 264 ezres száma. Az idősebb, 55–64 éves korosztályban 2,8 százalékponttal 43 százalékra javult a foglalkoztatottság, és a dolgozók létszáma megközelítette a 600 ezret
 
  A 15–64 éves férfiak foglalkoztatási aránya 1,7 százalékponttal 68,3 százalékosra javult azzal, hogy a foglalkoztatottak száma 37 ezerrel nőtt egy év alatt, és meghaladta a 2,2 milliót. A korosztályban foglalkoztatott nők létszáma 41 ezerrel 1,882 millióra nőtt, és a foglalkoztatottsági ráta 1,8 százalékponttal 56,7 százalékosra javult.

348 ezer munkanélküli

  Idén az első negyedévben 348 ezer volt a munkanélküliek száma, 17 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal 7,8 százalékra csökkent –  jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.
 
  Az előző negyedévvel, a múlt év negyedik negyedévével összehasonlítva 30 ezerrel többen voltak állástalanok, és a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal emelkedett. Az idei első negyedévi 7,8 százalékos munkanélküliségi arány a tavaly május–július közötti időszak óta a legmagasabb.
 
  A 15–64 éves férfiak körében a 186 ezren kerestek munkát, és a 7,8 százalékos munkanélküliségi arány 0,4 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A nők körében 0,6 százalékponttal csökkent a munkanélküliség, és a 7,9 százalékos arány alig tér el a férfiakétól, amit részben az alacsonyabb, 61,6 százalékos aktivitási ráta magyaráz a férfiak 74,0 százalékos aktivitásával szemben.
 
  A munkanélküliek 18,3 százaléka a munkaerőpiacon csak kis számban jelen lévő 15–24 éves korosztályból került ki, e korcsoport 19,4 százalékos munkanélküliségi rátája 1,6 százalékponttal lett alacsonyabb egy év alatt. A 25–54 évesek, a legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,6 százalékponttal, 6,9 százalékra csökkent, az 55–64 éveseké ezzel szemben 0,4 százalékponttal, 7,0 százalékra emelkedett.
 
  A munkanélküliek 44,8 százaléka tartósan munkanélküli, azaz legalább egy éve volt állástalan. A munkanélküliség átlagos időtartama 17,4 hónap volt.
 
  A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint március végén 462 ezer volt a nyilvántartott álláskeresők létszáma, 7 százalékkal több, mint egy évvel azelőtt.

A kormány is értékelt

 Nem voltak még ilyen jó azonos időszaki foglalkoztatási adatok, mint idén az első negyedévben, amióta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) – a rendszerváltozás óta – méri  – reagált Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerda délelőtt az M1 aktuális csatornán a friss foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokra.
 
  Úgy fogalmazott: sose lesz elégedett, de nagyon kedvezőnek nevezte, hogy több mint 14 hónapja 4 millió felett van a foglalkoztatotti létszám, és tartósan 400 ezer alatt van a munkanélküliek száma. Hozzátette ugyanakkor, amíg egy ember is van az országban, aki munkát keres és nem talál, addig feladatuk van. Ahhoz, hogy 3 százalék körülire – mintegy 150-200 ezer emberre – csökkenjen a munkanélküliségi ráta 2018-2019-re, még rengeteg a teendő – hangsúlyozta Czomba Sándor.
 
  Egészséges tendenciának nevezte, hogy mind az 50 év felettiek, mind a 25 éven alattiaknál, a férfiaknál és a nőknél egyaránt javult a foglalkoztatottsági helyzet. Régiónként vizsgálva: a hét régióból ötben javult, egyben stagnált, egy régióban minimálisan romlott a helyzet – fejtette ki az államtitkár.
 
  Kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy mivel a január-márciusi időszakban ötezerrel kevesebben voltak közmunkán, így a bővülés nem a közmunkának köszönhető. A versenyszférában nőtt a leginkább a foglalkoztatottság, azon belül például a feldolgozóiparban, építőiparban és a mezőgazdaságban – mondta, és megjegyezte, hogy a közfoglalkoztatást, mint elsősorban a munkanélküli segélyen lévők számára áthidaló megoldást jelentő formát a továbbiakban is meg kívánják tartani – hangsúlyozta.
 
  A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte, hogy folyamatos a foglalkoztatottak számának növekedése, már több mint 4,1 millió ember dolgozik Magyarországon. A tovább élénkülő foglalkoztatás, a növekvő reálbérek, a kiváló fogyasztási adatok tovább javítják a magyar családok anyagi helyzetét és segítik a gazdaság növekedését – fogalmaz közleményében a tárca, hozzátéve, hogy a kormányzat célzott foglalkoztatási programjai elősegítik a foglalkoztatás további bővülését.

Forrás: mno.hu
 
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Első negyedév: 348 ezer ember volt munka nélkül.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector