Startlaphoz Csatlakozz!

Hat év alatt csökkent a bére

Felmondott a mentős, mert nem tudott megélni a fizetéséből

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 03. vasárnap, 13:00

Nem tudott megélni a fizetéséből egy mentőápoló, ezért inkább beadta a felmondását. Azt állítja, hat év alatt nemhogy nőtt, csak csökkent a bére, legutóbb 95 ezer forintot kapott – írja a Borsonline.

  Gódor András a Facebookra is feltöltötte felmondólevelét, amiben azt írja: egyszerűen képtelenség megélni abból, amit mentőápolóként keres, ezért inkább kilép.
 
  – Jelenleg a felmondási időmet töltöm – mondja az esztergomi fiatalember, aki a mentőzés mellett másod-, sőt harmad- állást is vállalt, hogy valahogyan megéljen.
 
 – Az egészségügyi dolgozók közül mindenki így tesz. Havi 250-300 órát dolgozunk, de így sem élünk meg. Nem is kellene mindenkinek sztrájkolnia vagy felmondania: elég lenne, ha a másod- és harmadállásainkat otthagynánk, máris összeomlana az egész egészségügyi ellátás. 
 
  Ráadásul januárban új rendszert vezettek be az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ).
 
  – Addig a pótlékokat és a túlórákat mindig egy hónappal később számolták el, de ezzel legalább tudtunk kalkulálni. Januártól már minden hónapban 15-én volt a zárás, de három hónap alatt összeomlott a rendszer. Az alapfizetésünk viszont olyan kevés, hogy muszáj volt úgynevezett „bakancspénzt” adni, hogy legalább a minimálbért elérje a fizetésünk. Ez 16 ezer volt, ezzel együtt is csak 95 ezer szerepelt az én bérpapíromon. Ez semmire sem elég, úgy döntöttem, abbahagyom, pedig ez az életem!
 
  András szerint a kevés fizetés mellett számos költséget magának kellett állnia, hogy dolgozhasson. A szak­ápolói képzés például 240 ezer forintba került – e nélkül nem is dolgozhatott volna –, de még azt az egyenpólót is maguknak kellett megvenniük, amiben dolgoznak. A mentőápoló most arra készül, hogy egy autógyárban helyezkedik el, ezzel is többet keres majd – nettó 140 ezret – mint a mentőzéssel. Novembertől pedig talán már egy osztrák kórházban ápolja a betegeket. Havi hat­százezer forintért…
 
  – Ha nem lesz változás, mindenki el fog menni az országból. Aki marad, az csak a hivatástudat miatt teszi, ezt használják ki az illetékesek. Sajnos…

Forrás: Borsonline

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Felmondott a mentős, mert nem tudott megélni a fizetéséből.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector