Európai ifjúsági hét
Növelni szeretnék a fiatalok munkaerő-piaci arányát
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 05. kedd, 12:40
Közzétéve: 2015. máj. 05. kedd, 12:40
Huszonegy településen kezdődnek hétfőn programok az európai ifjúsági hét keretében Magyarországon, a rendezvények középpontjában a fiatalok aktív társadalmi és munkaerő-piaci részvétele áll.
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján az Új Nemzedék Központban azt mondta, Európa-szerte 33 országban kezdődnek - illetve egyes országokban már megkezdődtek - az európai ifjúsági hét programjai. A várakozások szerint Magyarországon mintegy nyolcezer fiatal tud részt venni az eseményeken, amelyeket civil szervezetek szerveztek.
A fiatalok ezeken a rendezvényeken számos fontos, őket érintő témáról kaphatnak tájékoztatást, például a munkavállalásról, fel tudják tenni az őket érintő kérdéseket, a programok egy része pedig kifejezetten a szórakozást szolgálja.
Az ifjúsági hét egyik központi témája a fiatalok munkaerő-piaci részvétele, ezzel kapcsolatban Novák Katalin emlékeztetett arra: a kormányzatnak fontos a fiatalok foglalkoztatása, ennek érdekében indult el részben az ifjúsági garanciaprogram. A 25 év alatti munkanélküliek foglalkoztathatóságát segítő ifjúsági garanciaprogramra a kormány 200 milliárd forintot biztosít, azt az unió 15 milliárd forinttal támogatja.
A fiatalok foglalkoztatása folyamatosan nő - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, hogy amíg az EU-ban a fiatalok munkanélküliségi rátája 20,9 százalék, addig Magyarországon 19,2 százalék.
Az európai ifjúsági hét programjai közül az államtitkár két rendezvényt emelt ki. Az egyik a csütörtöki parlamenti ifjúsági nap, amelynek keretében több száz fiatal nézheti meg, hol születnek a döntések, hogyan működik a parlament, találkozhat európai parlamenti képviselőkkel és a magyar Országgyűlés tagjaival. A fiatalok megfogalmazhatják kérdéseiket is a demokrácia szimbolikus épületében - tette hozzá Novák Katalin. A másik esemény a szombati margitszigeti Európa nap, amelyre több ezer fiatalt várnak.
Az államtitkár utalt arra is, hogy Kecskemét megpályázta a 2018-as Európa ifjúsági fővárosa címet, a legfrissebb információk szerint a város pályázata az első ötben van, és - mint mondta - támogatják Kecskemét pályázatát.