Startlaphoz Csatlakozz!

Ugyanaz történik Görögországban, mint Magyarországon

Az egyetemi végzettséggel rendelkezők tíz százaléka hagyta el az országot

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 07. csütörtök, 15:32

Brutális agyelszívás működik Görögországgal szemben a 2010-ben kirobbant adósságválság óta: akárcsak Magyarországról onnan is tömegével vándorolnak Nyugat-Európába munkát vállalni az emberek, elsősorban a felsőfokú képesítéssel rendelkező értelmiségiek.

  Az ókorban az akkor ismert világ értelmisége Görögországba tartott, Athénban a matematikától a filozófiáig bármivel megismerkedhettek az ott tanulók - kezdi messziről a görögországi agyelszívásról (brain drain) szóló cikkét a MarketWatch. Az akkori görögök tudása alapvetően járult hozzá a modern tudomány kialakulásához, ám mára nagyot fordult a világ. Az ország legképzettebb tagjai útra kelnek nyugat felé, mert úgy látják, hazájukban nincs perspektíva előttük.
 
  Az elvándorlás a Magyarországon is jól ismert jellegzetességet mutatja, mind nagyságában, mind a külföldre utazók összetételében. A becslések szerint az adósságválság kezdete, 2010 óta 180 ezer magasan képzett görög távozott az országból, ám pontosabb adatok csak az EU és a London School of Economics kutatási eredményeinek nyilvánosságra kerülése után várhatók. Hozzávéve ehhez az alacsonyabb képzettségű vendégmunkásokat is, 200 ezerre tehető azoknak a 35 év alatti görögöknek a száma, akik külföldön próbálnak szerencsét. Ez az adat azonban magasabb lehet, mert a számításokat csak a 2013-ig rendelkezésre álló információk alapján készítették.
 
Minden tizedik
 
  Ez az elvándorlás azt jelenti, hogy az egyetemi végzettséggel rendelkező görögök tíz százaléka hagyta el az országot - mondja Loisz Lambrinidisz, a Mecedoniai Egyetem professzora. Makrogazdasági szinten ez tiszta esete a brain drainnek - teszi hozzá Nicholas Alexiou, a Queens College szociológiai oktatója. Ez az agyelszívás ugyanakkor még rosszabb a más országok esetén megfigyelt hasonló jelenségeknél, mivel nagyobb benne a legmagasabban képzett emberek aránya.
 
  Az European University Institute 2014 márciusában megjelent tanulmánya szerint a távozók 88 százalékának van alapszintű egyetemi végzettsége, 60 százalékuk rendelkezik ezen felül mester fokozottal is és 11 százalékuk már a tudományos kutatói státus alját jelentő PhD-t is megszerezte. Ráadásul 79 százalékuknak volt munkája Görögországban, tehát nem azért váltott, mert nem talált állást. A külföldre távozók fele úgy látta, hogy hazájában nincs jövője, negyedük a személyes előrelépés lehetőségét hiányolta.
 
Mennek az orvosok
 
  A foglalkozási ágak felől vizsgálva az európai kutatók azt találták, hogy a pénzügyi végzettségűek Londont választják, a technológiában járatosak az USA-t, a mérnökök a Közel-Keletet, az egészségügyi szakmákban tevékenykedők Németországot. Az athéni Te Nea újság két hónapja arról írt, hogy 3500 görög orvos próbált szerencsét Németországban a válság kirobbanása óta. És ez kevesebb mint fele annak a 7340 doktornak, aki elhagyta Görögországot.
 
 A távozó orvosok száma több mint háromszorosára nőtt 2009 óta - derül ki a görög orvosszövetség kalkulációjából. Ezzel Görögország a legnagyobb "orvosexportőr" Németországba. Radikális politikusok máris megtalálták a jelenség ízlésüknek megfelelő értelmezését. Eszerint ironikus, hogy miközben Németország nyújtja a legnagyobb hitelt Görögországnak, a humán tőkét, amely kulcsfontosságú lenne a kölcsön törlesztéséhez, elszívja az országból.
 
 Az mindenképpen igaz ebben a megközelítésben, hogy az értelmiségiek egy részének távozása megnehezíti a görög gazdaság talpra állítását. A GDP 25 százalékkal zuhant a válság kirobbanása óta, ami megfelel a nyugat-európai és az amerikai gazdaság második világháborús veszteségének.


Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Az egyetemi végzettséggel rendelkezők tíz százaléka hagyta el az országot.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector