Startlaphoz Csatlakozz!

Nemcsak a pénzről szól

A felnőtt magyar diákok több mint harmada dolgozik tanulmányai mellett

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 08. péntek, 12:43

A diákmunka generációk óta a szakmai karrier első lépcsőfoka sokak számára, afféle belépő a munka világába, ami nem csak anyagilag segíti a diákokat, hanem az álláskeresés során hasznos munkatapasztalatokkal, személyes kapcsolatokkal, referenciával is – írja a Piac&Profit.

  A diákmunka rendkívül elterjedt: a felnőtt magyar diákok 35%-a jelenleg is dolgozik tanulmányai mellett, míg 32%-uk most éppen nem, de korábban már végzett valamilyen munkát a tanulás mellett. További 18% azok aránya a tanulók között, akik eddig még nem dolgoztak tanulmányaik mellett, de már a közeljövőben, a következő félévben tervezik, hogy így tesznek.
 
  A tanulás mellett végzett munka hagyománya generációk óta jelen van a magyar társadalomban: a jelenleg aktív kereső válaszadók 54%-a számolt be arról, hogy már diákévei alatt is vállalt valamilyen munkát, míg a nyugdíjasok 65%-a emlékszik így – derül ki a Schönherz Iskolaszövetkezet megbízásából az eNET Internetkutató 2015. áprilisában elvégzett kutatásából.
 
 A lehetséges diákmunkák széles spektrumot ölelnek fel, és a hallgatók élnek is a különböző lehetőségekkel. A diákok 36-36%-a számolt be arról, hogy nyári munkát végzett tanulmányai alatt, illetve, hogy tanulmányi időszakban alkalmi jelleggel dolgozik vagy dolgozott. Tízből három diák (28%) viszont nem érte be alkalmi vagy szezonális munkákkal, hanem részmunkaidőben folyamatosan dolgozik vagy dolgozott tanulmányai mellett. Egytizedük pár hetes-hónapos, míg 13%-uk ennél hosszabb, legalább 3 hónapos gyakornoki munkát végez vagy végzett. 8%-uk a családi vállalkozásba segített vagy segít be tanulmányai mellett.
 
Nemcsak a pénzről szól
 
 A diákmunka végzésének legerősebb motivációja érthető módon a pénzkereset, de egyáltalán nem az egyetlen. Erős motiváló erő az általános és a speciális, a választott szakmával kapcsolatos tapasztalat és gyakorlatszerzés is, ahogy azt is felismerték a tanulók, hogy a diákévek alatt végzett munka az önéletrajzukban is jól fog mutatni későbbi munkakeresésük során, jó referencia a későbbi munkaadó számára.
 
  A diákmunkát vállalók összességében meglehetősen elégedettek a pénzkeresetet illetően, e téren iskolai osztályzatokkal mérve erős négyesre értékelték terveik megvalósulását. Ezen kívül alapvetően elégedettek még az általános munkatapasztalat-szerzéssel is. Más tényezőkkel közepes mértékben voltak megelégedve.
 
A diákmunka kiszámítható és barátságos
 
  A diákmunka körülményei alapvetően jók a diákok tapasztalatai alapján. Erre lehet következtetni abból, hogy a diákmunkát vállalók minden vizsgált szempont szerint átlagosan a közepesnél jobb értékeléseket adtak. Általában jónak tartották a munka kiszámíthatóságát, tervezhetőségét – ami egy diák számára kiemelt fontosságú lehet a munkának a tanrendjébe való beillesztés miatt.
 
  Ugyancsak jónak ítélték a munkatársak segítőkészségét és a munkahelyek hangulatát is. Ezekkel a tényezőkkel voltak a legelégedettebbek. De csaknem ilyen jó véleménnyel voltak a munkaidő mennyiségével és a munka tartalmával, a munkaidő napszaki és heti eloszlásával, valamint a munkahely elérhetőségével is. A javadalmazással már valamivel kevésbé, de a közepest még egyértelműen meghaladó mértékben voltak elégedettek a diákok.
 
Segítség az álláskeresésben – a korábban diákmunkát végzők tapasztalatai
 
 A korábban diákmunkát végzett aktív keresők beszámolói visszaigazolják a jelenleg diákmunkát végzők reményeit. Akik már nem diákok, de tanulmányaik mellett végeztek valamilyen munkát, jelentős arányban számoltak be arról, hogy ez segítette őket álláskeresésük során. Legnagyobb arányban, 31%-ban arról számoltak be, hogy olyan munkatapasztalatokat szereztek, amelyek segítették őket abban, hogy állást kapjanak. De közel egyötödük, 19%-uk még közvetlenebb kapcsolatot talált a diákmunka és a későbbi karrier között: őket felvették oda, ahol korábban diákként dolgoztak. 16%-nyian említették ebből a körből, hogy a diákmunka során olyan kapcsolatokat szereztek, amelyek segítették őket az álláskeresésben, míg 14%-nyian tartották előnynek, hogy az önéletrajzukban szerepeltetni tudták diákmunkájukat.
 
Szülők a diákmunkáról
 
  Azok a szülők, akiknek van felsőoktatásban tanuló gyermekük, 60%-ban számoltak be arról, hogy (legalább egy) gyermekük tanulmányai mellett dolgozik is. A felsőoktatásban tanuló hallgatók szülei egyértelműn hasznosnak tartják, ha gyermekeik tanulmányaik mellett diákmunkát végeznek. Az iskolában szokásos 1-5 skála helyett egy pontosabb értékelést adó 1-7 skálán a válaszadók körülbelül fele egyértelmű elköteleződését jelezte a diákmunka mellett. A nagykorú gyermekek szüleinek fele (51%-a) teljesen egyértelműnek tartja, hogy a diákmunka jó, mert munkatapasztalatokhoz vezet, és közel ennyien (48%-nyian) vélik úgy, hogy a diákmunka a kapcsolatépítésben segíti majd most még tanuló gyermekeiket.

Forrás: Piac&Profit

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A felnőtt magyar diákok több mint harmada dolgozik tanulmányai mellett.
Powered by