Startlaphoz Csatlakozz!

Megélhetést biztosító jövedemet a munkéárt

Méltányosság és kereskedelem

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 09. szombat, 13:52

Mindenki egyetért azzal, hogy a munkáért megélhetést biztosító fizetség járjon. Hogy a gyermekmunka megengedhetetlen szörnyűség, és a Föld jövője érdekében is ideje lenne tenni valamit. A fair trade mozgalom viszont nem csak kritizál, hanem a megoldási javaslatot is kidolgozta – írja a Piac&Profit.

  Minden évben május második szombatján, így 2015-ben 9-én tartják a fair trade, vagyis méltányos kereskedelem világnapját. A méltányos kereskedelem hívei adományok helyett piaci alapon próbálnak segíteni a harmadik világ nyomorgó lakosain, és megszüntetni a szegény országok termelőinek kizsákmányolásán alapuló kereskedelmi rendszert. Mert bár persze vannak kivételek, de sajnos általánosságban kijelenthetjük, hogy a mai nemzetközi kereskedelmi gyakorlat túlnyomó részben pillanatnyilag egy cseppet sem méltányos, hiszen a szegény országok termelőinek kizsákmányolásán alapul és hatalmas környezetterheléssel jár. A több mint ötvenéves múltra visszatekintő fair trade mozgalom fő célja, hogy a termelők méltányos árat és biztos jövedelmet kapjanak az áruikért. És pontosan kidolgozták azt a megoldási javaslatot is, ahogyan ez valóban működhet.
 
  A méltányos kereskedelem a nemzetközi kereskedelmi gyakorlat megváltoztatására törekszik azért, hogy ne nőjön tovább a fejlett és fejlődő országok közötti szakadék, a szegény régiók termelői is tisztességes jövedelmet keressenek munkájukkal, és folyamatos fejlődéssel javuljanak az esélyeik a nemzetközi versenyben. A fair trade áruk körébe főként úgynevezett gyarmati áruk tartoznak, pillanatnyilag elsősorban élelmiszerek – mintegy felerészben kávé –, valamint kézműves termékek.
 
  A kávé ikonikus terméke is ennek a világnak, hisz több mint százszor cserél gazdát, amíg a termelőtől a fogyasztó asztalára jut. Eközben mindenki ráteszi a maga hasznát, és úgy alakul ki a borsos ár, hogy a termelő bevétele egyetlen fillérrel sem növekszik. A fair trade esetében az árut a forgalmazó közvetlenül a termelőtől szerzi be, aki így többet lát a bevételből. Emellett a fair trade garantált minimálárral biztosítja, hogy a kistermelők ne legyenek kiszolgáltatva a tőzsdei ingadozásoknak. Ha a világpiaci ár e fölé megy, természetesen annak megfelelően magasabb összeget kapnak, de a minimum is fedezi a tényleges előállítási és megélhetési költségeket.
 
  Emellett minden méltányos kereskedelemben értékesített termékért fair trade prémium jár, amelyet a termelők szövetkezetei saját belátásuk szerint használnak fel szociális célokra és fejlesztésre. A segítségért cserébe a termelők garantálják, hogy a nem alkalmaznak gyermekmunkát, szervezeteiket demokratikusan működtetik, és a termelést a fenntartható fejlődés elveinek figyelembevételével szervezik meg. A termesztés ráadásul kisebb léptékben és kevesebb vegyszerhasználattal történik, a termékek egyre nagyobb része ráadásul ökológiai gazdálkodásból (biogazdálkodásból) származik. A beszerzési lánc lerövidítésével és az árrések csökkentésével a méltányos kereskedelemben a bevétel mintegy 28 százaléka jut a termelőhöz, szemben a „normál” kereskedelmi formák átlagos 10-12 százalékával.
 
A fogyasztó dönt
 
  A deklaráltan jótékonysági kezdeményezéseként induló fair trade mozgalom tulajdonképpen a piac része, ahol optimális esetben haszon képződik. A különbség a haszon elosztásának módjában van, valamint abban, hogy a segély helyett jövedelemhez jutó termelők számára új perspektívát, és így az önbecsülés lehetőségét teremti meg. A fair trade fontos célja, hogy a fogyasztókban tudatosítsa a kistermelőket sújtó igazságtalan nehézségeket, hogy vásárlóerejüket jó célok érdekében használhassák. A fogyasztó ugyan az átlagosnál 30-50 százalékkal drágábban vásárolja meg a fair trade árut, a társadalmi szempontból felelős működés mellett viszont sokszor jelentősen jobb minőségű termékhez is jut.
 
  A méltányos kereskedelemből származó árukat fair trade logó jelzi. ((A fair trade logó jelentősen növeli egy termék eladhatóságát, ezért sokan szeretnék látni a termékükön. Az elnyerését övező szabályok amerikai lazítását sok kritika érte, attól félnek, kapzsiság lehet a méltányosságból.) Sok multi forgalmaz ilyen árut, és sokat tehetnek azért, hogy ezeket minél többen megismerjék. A „hagyományos” módszer azonban a kizárólag fair trade termékeket forgalmazó Világboltok kialakítása – Európában több mint háromezer ilyen van, sajnos közülük egyik sem Magyarországon. Mivel a fair trade elsősorban fejlődő, „harmadik világbeli” országok megsegítésére jött létre, a fejlett országok közé tartozó Magyarország mégoly nehéz helyzetben lévő termelői nem jogosultak a fair trade minősítés megszerzésére. Természetesen a támogatás ettől még lehetséges, hiszen a hasonló elvek alapján működő termelőket, illetve az őket összefogó kezdeményezéseket vásárlásainkkal a határokon beül is segíthetjük. (Egy sikeres magyar kezdeményezésről lásd keretes írásunkat.)
 
Felelős üzlet, felelős fogyasztó
 
  Az értékrend változás már nem lehetőség, hanem kényszer, a mindennapjaink része. Ennek szele el fogja érni a magyar kkv-kat is. Fel kell készülni arra a világra, akár hisszük, akár nem. A változás nem kis lépésekben zajlik, hanem olyan ugrásokban, amelyek meglepő változásokat tudnak hozni egyes piacokra – hívta fel a figyelmet a Piac&Profit KKV-Akadémiáján Radácsi László, a BGF tudományos főmunkatársa. Ezért meg kell tanulni legalább az alap kifejezéseit, irányait ennek az új világnak, hogy ne maradjunk le végletesen.
Fejlett és kipróbált eszközök, igazodási pontok állnak rendelkezésre mindazok számára, akik változtatni szeretnének. A kapitalizmusban kár tagadni, hogy a gazdasági rendszert a fogyasztó mozgatja. Hiába mutogatunk másra, a fogyasztó választásai és mindennapi döntései határozzák meg, hogy milyen üzleti modellek élnek túl és melyek hullnak ki. A fogyasztó dönt. Ha nem fizetnek valamiért, az az üzleti modell előbb-utóbb ki fog halni. Ez közgazdasági közhely, de fontos megerősíteni. A felelős üzlet áttörést hozó változásait mind a fogyasztók változó döntései és szokásai váltották ki az elmúlt évtizedekben. A választással egy értékrend mellett is leteszi a voksát a fogyasztó.
 
 
Forrás: Piac&Profit


 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Méltányosság és kereskedelem.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector