Startlaphoz Csatlakozz!

Értékszállítók sztrájkja

Új ajánlatot tett a posta cége az ÉŐDSZ-nek

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 10. vasárnap, 07:30

Új ajánlatot tett a posta értékszállító cége, a JNT Security Kft. (JNT) az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezetének (ÉŐDSZ) - közölte a JNT és Magyar Posta Zrt.

    A közlemény szerint a cég és az érdekképviseletek pénteken késő estig egyeztettek. A megbeszélésen jelen voltak a JNT, valamint az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezetének (ÉŐDSZ) mellett a Magyar Posta Zrt. és a Munkástanácsok Országos Szövetségének képviselői is.

    Közölték: a megbeszélésen a JNT, a Magyar Posta és a Munkástanácsok „konstruktív párbeszédet folytattak, és született egy egyezségre, tárgyalásra alkalmas ajánlat”, amely mindkét fél vállalható keretek közötti engedményén alapul. Mindebben a Munkástanácsokkal közös álláspont alakult ki.

    „Az ÉŐDSZ azonban - annak ellenére, hogy egy hete ő követelte a hétvégi tárgyalási nap kitűzését - ezt nem hajlandó egyelőre megtárgyalni” - áll a közleményben.    

    A JNT és a Magyar Posta „értetlenül áll” az ÉŐDSZ magatartása előtt, amely álláspontjuk szerint újabb bizonyítéka annak, hogy a szakszervezet egyáltalán nem törekszik a megállapodásra.

    Az ÉŐDSZ vonulásos demonstrációt szervezett szombat délután, a tüntetők a Posta XIII. kerületi, Dunavirág utcai székháza elől vonulnak a Kossuth térre, mert nem sikerült megállapodnia a JNT-vel a 2015-ös bérekről - közölte a szakszervezet.

    A JNT és a posta szerint a demonstráció egy olyan megmozdulás, amely teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy a felek előremutató tárgyalásokat folytatnak, és veszélybe sodorja a megállapodás lehetőségét.

    A Munkástanácsok Országos Szövetsége ezzel kapcsolatban az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: miután pénteken sikerült megkezdeni az érdemi tárgyalásokat a bérekről a munkáltatóval - amely tárgyalások esélyt adnak az elhúzódó konfliktus békés rendezésére - a Munkástanácsok álláspontja szerint a konfliktus ezen stádiumában „elégséges” igénybe venni a legkeményebb nyomásgyakorló eszközt, a sztrájkot. Ugyanakkor leszögezték, hogy tiszteletben tartják tagszervezetük, az ÉŐDSZ vezetőinek érveit a demonstráció szükségességéről. A demonstráció megszervezéséhez a konföderáció technikai, jogi és a sztrájkalap finanszírozásával anyagi segítséget nyújtott tagszervezetének.

    Az MTI korábban beszámolt arról, hogy az ÉÖDSZ JNT Security Kft.-nél működő szervezete hétfő éjféltől határozatlan időre sztrájkot hirdetett. A szakszervezet kérése az alapbérek átlagosan 5 százalékos növelése volt, valamint az, hogy a béren kívüli juttatásokat személyenként emeljék évi 22 000 forintra. A munkáltató eredetileg 1,5 százalékos átlagos alapbérnövelést javasolt, ami a későbbi tárgyalásokon 1,6 százalékra módosult.

 


Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Új ajánlatot tett a posta cége az ÉŐDSZ-nek.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector