Startlaphoz Csatlakozz!

Sajátos gazdasági elképzelések

Jövőre megint a gazdagabbak járnak jól

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 11. hétfő, 15:18

A jövő évi terv kapcsán Orbán Viktor ismét kifejtette, mit is ért munkaalapú gazdaságon: ahogy a tíz pontból kiderült, a tehetősebbeknek kedvező adórendszert és közmunkások százezreit – írja a 168 óra.

  A kormányfő sajátos gazdasági elképzeléseinek jellemző összefoglalása volt az a 10 pont, amelyben a napokban a jövő évi költségvetés prioritásait összegezte. Újdonság nemigen volt bennük, de ha a semmitmondó sallangoktól eltekintünk, 8 pont lényegében a munka világával és az adórendszerrel foglalkozott.
 
  Ami az előbbit illeti, sokadszor fejtette ki, hogy nem segélyeket kell adni az embereknek, hanem munkát. Ez nagyon szépen hangzik, és még szebben a teljes foglalkoztatottság ígérete, amelyet állítólag 2020-ra akarnak elérni. A baj csupán az, hogy Orbán ebben főként a közfoglalkoztatás felfuttatására kíván támaszkodni, azaz tényleges értéket teremtő, a költségvetés számára bevételt jelentő munkahelyek helyett az adófizetők pénzéből működtetett, a szociális juttatásokat kiváltó munkavégzést.
 
  A legnagyobb probléma ezzel nem is az, hogy nem hozza, hanem viszi a pénzt, hanem az, hogy egyre nagyobb réteg szakad ki a tényleges munkaerőpiacról, és zuhan le a társadalmon belül. Szakértők körében teljes az egyetértés abban, hogy a közmunka egy bizonyos mértékig hasznos szerepet tölthet be, és átmeneti megoldást nyújthat a munkanélküliség enyhítésére. Ha azonban tömeges méreteket ölt, sőt a foglalkoztatás növelésének fő eszközének tartják, kontraproduktívvá válik, nem segíti, hanem éppen akadályozza a normális munkába való visszatérést. Ezt a hazai statisztikák is igazolják: a KSH adatai szerint a közmunkások legfeljebb hatoda tud elhelyezkedni, a többinek a közmunka marad.
 
  Ami a normális megélhetéshez kevés, az éhen haláshoz sok. A szociális segélyezés drasztikus visszavágása csak növeli a közmunka zsákutcájába kényszerítettek számát: statisztikai adatok szerint a munkájukat elvesztők átlagosan 5-6 hónap alatt találnak új munkát, ezzel szemben a munkanélküli ellátást a Fidesz-kormány 3 hónapra faragta le. Mivel hazánkban a családok többségének nincsenek pénzügyi tartalékai, három hónap után valahogyan keresethez kell jutni, és nem marad más, mint a közmunka. Márpedig az a legritkább esetben tud figyelemmel lenni az illető képzettségére és addigi gyakorlatára, azaz jellemzően visszalépést jelent a munkaerőpiacról kiesőknek. Ez igaz a jövedelemre is, hiszen a minimálbérnél is jóval kisebb a fizetés. Hab a tortán, hogy ha nem fogadja el az ajánlott munkát, kiesik a rendszerből és minden ellátási lehetőséget elveszít.
 
  Mindezek dacára Orbánék ebben látják az üdvözítő megoldást: míg 2010-ben évi átlagban 50 ezer közmunkás volt, addig ez tavalyra 200 ezer közelébe nőtt, és jövőre a terv szerint 260-270 ezerre emelkedik. Ez annyit jelent, hogy a foglalkoztatottak immár több mint hat százaléka közmunkás lesz, ez több, mint a teljes építőiparban, vagy az egészségügyben és szociális szférában dolgozók száma! Egyre gyakoribb jelenség a közszférában, hogy elbocsátják a dolgozókat, majd közmunkásként alkalmazzák tovább, így próbálva spórolni a központilag lefaragott költségkereten belül.
 
  Hogy teljes legyen a kép, Orbánék a családtámogatást is munkavégzéshez kötik, azaz piaci elhelyezkedés híján a közfoglalkoztatási rendszerből is netán kieső családok semmit sem kapnak. Százezreknek tehát egyetlen esélyük a jövőre már 340 milliárd forintba kerülő közfoglalkoztatás, és ennek tömeges hatását bárki láthatja, ha végigutazik az ország szegényebb térségein. Mind nagyobb a teljesen leszakadt és kiszolgáltatott társadalmi réteg, amelynek esélye sincs ebből a helyzetből kitörni.
 
  A kasztosodást segíti az oktatási rendszer Fidesz-féle átalakítása is. Orbán tíz pontjának egyikében ismét kiállt a duális rendszer mellett, amely ebben a formájában sajnos a társadalmi mozgás gátja. Előre látható, hogy kárvallottjai a szegényebb rétegek gyermekei lesznek, akiknek a szakiskolai képzés a lebutított tanterv nyomán zsákutcát fog jelenteni. Hol van ez attól, hogy a „kiművelt emberfők”, a szürkeállomány, amelyre mi olyan büszkék vagyunk, jelenti a fejlődés útját? Sokkal inkább a Huxley-féle szép, új világra hajaz mindez, ahol már a születéskor eldől, kiből mi lesz: alfa vezető, vagy epszilon „félmajom” segédmunkás.
 
  A társadalmi szakadékok növekedését szolgálja a fideszes adórendszer is. Orbán ennek kapcsán nyíltan kimondta, hogy a „sikeres családoknak” akarnak kedvezni. Az egykulcsos SZJA, a vagyonadó elutasítása, a fogyasztásra és nem a jövedelemre hangsúlyt helyező adórendszer mind-mind ebbe az irányba hat. A magasabb jövedelműek és a vagyonosabbak mindenben jobban járnak, az SZJA 15 százalékra csökkentése, az illetékmentes örökösödés, stb. nyilvánvalóan főként azoknak jó, akiknek milliós bevételük és tetemes családi vagyonuk van. Gazdasági szakértők körében általános vélemény, hogy a gazdagabbaknak nagyobb arányban kell kivenniük a részüket a közterhekből, mint a szegényebb rétegeknek, ez nem csupán a társadalmi igazságosság, hanem a hatékonyabb és demokratikusabb működés követelménye.
 
   Orbánék ezt teljesen másként gondolják, és a közvetlen hatalmi érdekekért készek az ország hosszútávú fejlődését veszélyeztetni. Ha ehhez hozzávesszük a kormányfő felettébb őszintének tűnő hétvégi eszmefuttatását arról, hogy nem a demokráciák, hanem az autokrata rendszerek a sikeresek, azok jelentik az energiát a világon, ne csodálkozzunk azon, ami manapság hazánkban történik.
 
Forrás: 168 óra

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Jövőre megint a gazdagabbak járnak jól.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector