Hiányozni fogtok, Ratkó-gyerekek!

 Súlyos és átgondolatlan politikai döntések mellett a véletlennek is nagy szerepe van abban, hogy Magyarország jelenleg demográfiai problémákkal küzd – írja a Vasárnapi Hírek.
 
- A Ratkó-korszak szülötteinek hamarosan esedékes nyugdíjba vonulása súlyos problémákat okozhat, amelyekre jelenleg nincs megnyugtató megoldás.
- Ki lehet még mászni a gödörből?
 
  Anna, ez a keresztneve, de a többség csak a „korszak” szót illeszti a vezetéknév után. Ratkó Anna nevéhez kétségkívül egy egész korszak kötődik, és ennek a korszaknak komoly következményeit most kezdi nyögni Magyarország. Az igazsághoz hozzátartozik azonban: nem csak Ratkó Anna tehető felelőssé az ötvenes évek abortusztilalmáért, amely mára óriási társadalmi problémák okozója lett.
 
1004/1953
 
  A történet a II. világháború előtt kezdődik, akkortól ugyanis már érvényben volt a teljes abortusztilalom Magyarországon – a Csemegi-kódex bűncselekménynek nyilvánította a magzatelhajtást. Ezt a gyakorlatot 1945 után azért oldották fel, hogy a szovjet katonák által megerőszakolt nőknek ne kelljen megszülniük nem kívánt gyermekeiket.
 
  Ám míg az európai országok nagy részében a háború után beköszöntött a „baby boom” korszaka, nálunk nemhogy nem nőtt a születésszám, de még a háború előtti időszakhoz képest is csökkent. Márpedig Moszkva nem figyelte jó szemmel, hogy Magyarország nem teljesíti az előírt születésszámot – orosz mintára született tehát meg az 1004/1953. számú határozat. Ez valóban Ratkó Anna nevéhez kötődik – az egykori szövőnőből lett miniszter már 1952-ben szót emelt egy nőgyógyászati konferencián az abortuszkérdés rendezéséért és a szovjet minta hazai meghonosításáért. De Rákosi Mátyás kellett ahhoz, hogy törvényi szintre emelkedjen a rendelet. Az azóta is kárhoztatott Ratkó Annát két hónappal később elmozdították miniszteri pozíciójából, szakszervezeti funkcionáriusként maradt tagja a mozgalomnak a nyolcvanas évek elején bekövetkezett haláláig.
 
  A rövid, de nagy hatású Ratkó-korszakban bevezetett agglegényadó és az abortusz tiltása mellett pozitív intézkedések is életbe léptek: emelték a családi pótlékot, meghosszabbították a szülési szabadságot és ingyenes kelengyét ígértek minden csecsemőnek. Ráadásul a rendelet elvileg még enyhített is a hosszú ideje érvényben lévő abortusztilalmon, ugyanis a nők életkorát, családi körülményeit, illetve bizonyos betegségeit figyelembe véve elvileg lehetett engedélyezni a magzatelhajtást.
 
  De csak elvileg, a gyakorlat egészen mást mutatott: kirakatperekben meghurcolt nők és orvosaik felett ítélkeztek a bírák. Míg 1950-ben még kevesebb mint 500, 1953-ban már 1538 személyt ítéltek el jogerősen magzatelhajtás miatt. Így születtek meg az elkövetkező 2,5-3 évben a Ratkó-gyerekek.
 
  1956 júniusában (megint csak a szovjet mintát követve) megszüntették az abortusztilalmat – a rendszer ki nem mondott reménye volt, hogy ennyi idő alatt sikerült elültetni az anyákban a gyermekszülés fontosságának tudatát. Tévedtek: a liberalizáció az abortuszok számának drámai emelkedését hozta, az 1960-as években 100 élveszületésre már körülbelül 140 magzatelhajtás jutott.
 
Kiegyenlítetlen küzdelem
 
  Magyarország korfáján a mai napig jól látható, mikor lépett életbe az abortusztilalom, és mikor oldották azt fel. Az újabb kiugrás 1974 és 1979 között jött el, amikor a Ratkó-gyermekek maguk is úgynevezett reproduktív korba léptek, maguk is gyermeket vállaltak. Ebben az időszakban évente 30 ezerrel több gyerek született, mint az azt megelőző, illetve követő években. Ráadásul a családtámogatási kedvezmények bevezetésével az akkori kormány tovább növelte a szüléshez való kedvet. „Mi, demográfusok szóltunk, hogy pont most nem kellene, hiszen amúgy is sokan fognak gyermeket vállalni. A válasz az volt, hogy így legalább lesz egy olyan rendelet, aminek kézzelfogható lesz az eredménye” – emlékezett vissza a hetvenes évek közepére Pongrácz Tiborné demográfus, a Ratkó-korszak immár nyugdíjas szakértője.
 
  Innen egyenes út vezethetett volna a következő nagy hullámhoz, a 2000-es évek elején, amikor is a Ratkó-gyerekek gyerekei léptek a szülői korba. Csakhogy a Ratkó-unokák már más világban, más szabályok szerint élnek. Kiemelkedően sikeres, mégis erősen traumatizált generációról van szó, így szól legalábbis a tudományos igényű meghatározás. A hetvenes évek szülöttei fiatalon élték meg a rendszerváltást, viszont elszakadtak szüleik értékrendjétől. Tanultak, mára többnyire megállapodtak, ám amikor elérték a szülőképes kort, megtorpantak. Ebben az időszakban ugyanis már fontosabbá vált a biztos háttér, nehezebb volt állandó munkahelyet találni, illetve azt megtartani, miközben egyre többen gondolták úgy, hogy először lakást és megfelelő anyagi helyzetet kell teremteniük, és csak utána vállalnak gyereket. A kedv egyébként meglett volna: ez a generáció is nagyjából családonként két gyermekkel tervezett. Csakhogy a tervezésbe beleszólt a gazdasági világválság.
 
  A Ratkó-unokák még tovább halasztották a családalapítást – most pedig 40 körül járnak, a reproduktívnak mondott kor vége felé. Ráadásul időközben elfogadottá vált az, hogy valakinek nincs gyereke, vagyis nincs társadalmi nyomás a nőkön. Emellett a munkaadók is számolnak a negyvenes, de gyerektelen álláskeresőkkel. Vagyis igazából nincs túl sok dolog, ami gyerekvállalásra ösztönözne. Két kiugrás után tehát a korfa egyre keskenyebbé válik, a folyamatot pedig nehéz megfékezni.
 
Kiürülnek a helyek
 
 A probléma tehát adott: van két kiemelkedően magas létszámú generáció, amelyeket viszont „hullámvölgyek” követnek. És a helyzet most kezd igazán kritikussá válni, ugyanis a Ratkó-gyerekek számára elérkezett a jól megérdemelt nyugdíj ideje.
 
  De lesz-e miből fizetni abban a nyugdíjrendszerben, amiben a mindenkori aktívak állják az inaktívak ellátását? Magyarország költségvetésének legfajsúlyosabb részét ma is a nyugellátások teszik ki. Ebben az évben is több mint 3000 milliárd forintot fordít az állam a különböző öregségi ellátásokra, ami több, mint az egészségügyre és az oktatásra fordított összeg együttvéve. Márpedig a jövőben ennél is nehezebb lesz kigazdálkodni a nyugdíjakat, hiszen egyre kevesebben vannak azok, akik befizetnék az adókat és a járulékokat.
 
  Szakértők úgy számolnak, hogy 2021-ig mintegy 1 millióan érik el a nyugdíjkorhatárt, közülük nagyjából 800 ezren meg is élik azt. Kalkulációk szerint csak emiatt legalább 200 milliárd forintnyi adó és járulék esik ki a következő öt évben, miközben megjósolhatatlan, mennyivel nő a nyugellátások összköltsége.
 
  A kormány úgy számol, hogy 2020-ban a GDP nagyjából 10 százalékát teszik majd ki az állami nyugdíjkiadások. A Ratkó-gyerekek nyugdíjazása további problémákat is hoz magával. Azzal, hogy egy generáció kivonul a munkaerőpiacról, amelyre viszont egyre kevesebben lépnek be, komoly társadalmi problémákat okozhat. Egy példa: csak háziorvosból 2020-ra négyezer megy nyugdíjba (a teljes állomány 6500), míg új praxisból alig 800-zal számol az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Vagyis csaknem feleannyian lesznek, mint jelenleg.
 
  Az orvosok esetében más területeken is szembeötlő az elöregedés. Néhány szakmában, mint például a gyermekfogászat, a neuropatológia, a trópusi betegségek vagy a szenvedélybetegségek gyógyítása, az orvosok jelenleg nem csak kevesen vannak, de alig van közöttük 55 évesnél fiatalabb, és még ennél is magasabb az átlagéletkor a patológusoknál, az üzemorvosoknál, a fertőző betegségek gyógyítóinál, a csecsemő- és gyermekgyógyászoknál, illetve a radiológusoknál.
 
  A tanárok sem állnak sokkal jobban: a Pedagógus 2010 című kutatásból kiderült, közel 30 százalékuk 50 év fölötti, harmaduk 41 és 49 év közötti, míg a 30 év alattiak mindössze tizedét teszik ki a pedagógustársadalomnak. Persze a tanítandó gyerek is kevesebb – ettől függetlenül óriási a hiány a fiatal, de jól képzett tanárból, miközben a tapasztalt, nagy tudással bíró generáció hamarosan elhagyja az iskolákat.
 
  A közigazgatásból távozók száma 1996 óta meghaladja az új belépőkét. A köztisztviselők körében ezért már 2010-ben bekövetkezett a krízis a nyugdíjba vonulás szempontjából, az átlagéletkor viszont továbbra is magas, a fiatal munkavállalók száma pedig nem nő számottevően. 2011-ben még mindig több 50 év fölötti dolgozott a közszférában, mint a 40-es generáció tagjai, így az idősebbek (még rövid ideig) a közszolgálat tartóoszlopai. Vagyis a 2001-ben bevezetett – és a fiatalok pályára vonzását feladatának tekintő – köztisztviselői életpályaprogram sem hozott érdemi változást.
 
  És ez csak néhány fontosabb terület, amelyeknél azonban jól látszik, hogy a nyugdíjba vonulókat egyelőre nem képes pótolni a fiatalabb generáció.
 
Hova tovább?
 
  Ha csökken a népességszám, a gazdasági fellendülés is lehetetlenné válik, ami megint csak tovább rontja a gyermekvállalási kedvet is – így válik visszafordíthatatlanná a folyamat. A helyzet javításához vagy biztonság és kiszámíthatóság, vagy radikális módszerek kellettek volna. Az előbbi nincs, az utóbbiak pedig egy demokratikus államban nemigen alkalmazhatóak.
 
  Kapitány Balázs, a KSH Népességtudományi Intézetének  igazgatóhelyettese szerint a gyerekvállalást segíteni hivatott különböző kedvezmények rendszerére leginkább a kapkodás jellemző, ami nem segít a helyzeten. „A cél a kívánt, tervezgetett, de mindig halogatott gyerekek megszületésének segítése lenne, vagyis az, hogy minden potenciális szülő számára megteremtsék azokat a feltételeket, amelyek mellett már bele mernek vágni a gyermekvállalásba. A tervezett gyerekszám Magyarországon tartósan magas, 2 a németek 1,6-ével szemben. A támogatási rendszerünk bőkezű, de rugalmatlan. A jogbiztonság gyenge, a nők nem merik elhagyni a munkahelyüket, mert félnek, hogy nem veszik vissza őket. Az olyan intézkedések, mint a gyed extra már elmozdulnak ettől a rugalmatlanságtól. 2014-ben, a gyed extra bevezetésekor azonban már a Ratkó-gyerekek csaknem negyvenévesek voltak, így ez igazából veszett fejsze nyele” – mondta Kapitány Balázs.
 
  Semmiféle „demográfiai apokalipszisre” nem kell számítani, ez egy lassú, bár előre kiszámítható folyamat. Nem önmagában az idősödéssel van a baj, az igazán örvendetes, hogy egyre tovább élünk. A társadalom fenntarthatósága akkor kerül bajba, ha az egyre több idős mellett egyre kevesebb a gyermek és a munkaképes korú. Jelenleg elsősorban a kivándorlással és a tervezett, de végül mégsem vállalt gyerekkel kellene kezdeni valamit, ehhez pedig más jellegű intézkedésekre is szükség lenne, mint amilyeneket most látunk – figyelmeztet Kapitány Balázs.
 
  A probléma nem magyar sajátosság, bár lenne kitől tanulnunk. A környező országokban is nő a gyermektelenek aránya a társadalmon belül, de például a Magyarországhoz méretében és társadalmi hagyományaiban is hasonló cseheknél sikerült megfordítani a népesség csökkenésének kedvezőtlen folyamatát. Tavaly csaknem 26 ezerrel nőtt a népességszám, többek közt a bevándorlás támogatásának köszönhetően, de 110 ezer baba is született Csehországban. Magyarországon már azt is sikerként próbálják bemutatni a politikusok, hogy a 90 ezret átlépte ez a szám.
 
  A magyarok hagyományosan családban gondolkodnak – erre Pongrácz Tiborné demográfus már egy 1994-es kutatásban rámutatott. A kérdésben, hogy kinek jobb az élete, a gyermekteleneknek vagy a gyermekeseknek, a magyar anyák csaknem 90 százaléka az utóbbi mellett döntött, míg az apák 83,5 százaléka is ugyanezt vallotta, szemben például a lengyelekkel, ahol az anyák fele szerint gyermektelenül jobb az élet.
 
  „Mi inkább a német modell felé tartunk, ami elég nagy baj. Ott ugyanis immár 20-25 százalék körül mozog a gyermektelen nők száma a társadalmon belül, ami azt jelentené, hogy a többieknek átlagosan 2,5 gyereket kellene szülniük, hogy újratermeljék a lakosságot. Ez lehetetlen, a nyugati országokban ilyen nincs” – fogalmazott Kapitány Balázs.
 
  Érdemes még egy kicsit visszatérni a németekre: az ő problémájuk már most akutnak nevezhető, viszont ránk is sok bajt hozhat. 2008 óta az elvándorlási hullám tömegeket húz ki Magyarországról, épp a fiatalokat, épp azokat, akik gyermekvállalási korban vannak vagy lesznek hamarosan. És nem az a legnagyobb baj, ha valaki kimegy Londonba egy időre mosogatni, majd visszatér, hanem az, amikor a németek például a saját demográfiai gondjaik miatt a jól képzett szakmunkásokat vonzzák el, azokat, akik nem csak a demográfiai, de a gazdasági növekedéshez is elengedhetetlenek lennének idehaza is. Ha pedig a következő 10–30 évben a demográfiai gondokkal küzdő fejlett nyugati országok elszívják Magyarországról a fiatalok, fiatal családok jó részét, akkor nagyon nehéz, ha nem teljességgel lehetetlen lesz tartósan javítani itthon akár a gazdasági, akár a népesedési helyzetet.

Forrás: Vasárnapi Hírek