Startlaphoz Csatlakozz!

Íme, a meglepő számok

Agyondolgoztatják a magyarokat

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 12. kedd, 10:58

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai szerint a magyarok sokat dolgoznak; egy másik felmérés szerint a megkérdezettek közel harmadának az elmúlt 12 hónapban nem volt elég pénze ételt venni magának vagy családjának.

  Az OECD adatai szerint 2013-ban egy átlagos magyar foglalkoztatott 1883 órát töltött munkával. Ez annyi, mintha az év minden napján valamivel több mint 5 órát dolgoznánk, miközben egy szabadnapunk sem lenne. Nem meglepő módon ezzel a világ élmezőnyébe tartozunk, hiszen ennél csak Mexikóban, Koreában, Görögországban, Chilében, Oroszországban és Lengyelországban dolgoztak többet.
 
  A lista másik végén olyan fejlett országokat találunk, mint Németország, Norvégia vagy Dánia, míg a mezőnyt vezető Hollandiában például 503 órával kell kevesebbet dolgozni, mint hazánkban. Hogy szemléltessük a dolgot, 8 órás munkanappal számolva ez a különbség majdnem 63 napot jelent, azaz több mint két hónapot, megint másképp nézve, mintha a megszokott módon dolgozna egész évben, de aztán október végétől már januárig egyszer sem kellene bemennie a munkahelyére.
 


  Az OECD országainak átlaga egyébként 1770 munkaóra/év, pont annyi, amennyit a szlovákok dolgoznak és két órával kevesebb, mint amennyit a csehek. A régióból mégsem rájuk lehetünk a legirigyebbek, hanem a szlovénekre, akik 1547 órát dolgoznak egy évben - azaz több mint 300 órával kevesebbet, mint a magyarok.
 
Hogyan változott ez a kommunizmus bukása óta?
 
  Árnyaltabb a kép, ha azt nézzük, hogy hogyan alakult a magyar adat a rendszerváltás óta. Eszerint bár világösszevetésben rosszul állunk, valójában folyamatosan javul a tendencia, hiszen utoljára 1993-ban dolgoztunk ilyen keveset - akkor a 2013-as adatnál 13 órával kevesebbet, 1870 órát. Igaz ez az 1989 óta eltel időszak mélypontja is, hiszen előtte és utána is több időt kellett a munkának áldozni. Így például a rendszerváltáskor még átlagosan 1985 órát dolgozott a magyar, de a mélypontot követő évben, 1994-ben is már 2001 óráról ír az OECD. Egy ideig beragadtunk a 2 ezer munkaóra körül, stabilan ez alá 2003-ben kerültünk. Az utána következő újabb fontos változás 2011 és 2012 között jött: amíg az előbbi évben 1975,9 órát kellett dolgozni, utóbbiban már „csak” 1888,5-öt.
 


  Az abszolúte csúcsot egyébként Dél-Korea tartja, ahol 1983-ban és 1986-ban is 2911 órát (!) dolgoztak, ez csökkent mostanra 2163-ra. Világszerte jellemző egyébként a munkaórát számának csökkenése, a legjobb helyzetben lévő Hollandok például 1970-ben még 1800 óra felett dolgoztak, ami 2013-ban 1380-ra ment le. Sokat mondó persze, hogy ők már 45 éve is kevesebbet dolgoztak, mint a magyarok manapság.
 
És hogy ez mire elég?
 
  Az OECD egy másik statisztikája szerint nem sokra elég ez a sok munka. Az Index által a minap közzétett adatok szerint ugyanis Magyarországon a megkérdezettek 30,6 százaléka válaszolta azt, hogy az elmúlt 12 hónapban előfordult vele, hogy nem volt elég pénze ételt venni saját magának vagy a családjának.
 
  Ezzel a globális lista ötödik helyére került hazánk, így csak Indonézia, Törökország, Mexikó és Dél-Afrika végzett előttünk. Ez utóbbi ország vezeti egyébként az összetett rangsort, mivel a megkérdezettek közel fele, egészen pontosan 48,6 százaléka mondta azt, hogy nincs pénze ételre.
 
  A régióban sem túl jó érzés körülnézni, mivel a Magyarországon kívül legrosszabb eredményt térségünkből Szlovákia produkálta, a lakosság 14,7 százaléka válaszolt igennel a kérdésre.
 
  A legjobb egyébként Japánban a helyzet, ahol mindössze 4,5 százalék mondta, hogy előfordul, hogy nem tud ételt vásárolni a hónap végén, ugyanez az arány Németországban 4,6, Ausztriában 4,8 százalék volt.


 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Agyondolgoztatják a magyarokat.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector