Startlaphoz Csatlakozz!

Költözés vagy új munkahely

Nehéz helyzetbe hozta dolgozóit a Flextronics

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 13. szerda, 07:56

A szakszervezet szerint közel 200 dolgozót állított nehéz döntés elé a Flextronics: vagy követik a fővárosba a Pécsről elköltöző gyárat, vagy új munkahely után kell nézniük.

  Négy évvel ezelőtt jelentette be a kínai, mobiltelefonokat és távközlési eszközöket gyártó Huawei, hogy Pécsett alakítja ki európai ellátóközpontját. A legnagyobb beszállító partnere a Flextronics lett. A cég azonban várhatóan még idén kivonul Pécsről, bár marad az országhatáron belül, mert a kínai partner arra kérte a Flextronicsot: inkább a budapesti agglomerációban lévő Pátyra telepítse át a termelését.

 Noha a költözésről szóló híreket hivatalosan egyelőre sem a Huawei, sem a Flextronics nem erősítette meg, Benke Norbert, a Vasas Szakszervezet regionális ügyvivője azt mondta: a gyárban dolgozó 200 alkalmazottnak már bejelentették a költözést, és azt is felajánlották nekik, hogy az új helyszínen is folytathatják a munkát. A lehetőséggel azonban várhatóan csak nagyon kevesen élnek majd, hiszen Pécstől közel 200 kilométert kellene utazniuk.

  Reményt adhat a Pécsett maradóknak, hogy a városban hamarosan beindítja új üzemét a Harman. A hangtechnikai cég akár 400 dolgozót is átvehet.

  Benke Norbert azt mondta: a Harmannak speciális igényei lehetnek a munkavállalóival kapcsolatban,annak ellenére, hogy a hangtechnikai cég korábban közölte: a magasan kvalifikált szakemberek mellett további 280-300, a gyártásban részt vevő dolgozót foglalkoztat majd.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Nehéz helyzetbe hozta dolgozóit a Flextronics.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector