Startlaphoz Csatlakozz!

Pontosított a Ptk.

Mostantól fizethet a rendőr, ha hibázik

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 14. csütörtök, 11:24

A rendőröknek kellett megfizetniük a félmilliós kártérítést egy ügyben, mert az ő mulasztásuk vezetett oda, hogy nem lehetett számon kérni a tetteseket. Nem kizárt, hogy innentől ez lesz a gyakorlat jogerős kártérítési ítélet esetén. Szakértők ezt az új Ptk-val hozzák összefüggésbe, amely pontosította és továbbfejlesztette a jogalkotással okozott kár megtérítését – olvasható a HVG-ben.

  Nem rögzítettek nyomokat és nem kerestek tanúkat a rendőrök egy állatlopási ügyben, és ezzel „államigazgatási (nyomozóhatósági) jogkörben” kárt okoztak a sértettnek – mondta ki a bíróság egy jogerős ítéletében még 2013 novemberében, aminek következtében félmillió forintos kártérítés megfizetésére kötelezte a testületet. Ha nem is gyakran, de ilyen is előfordul.
 
  Az viszont ritka, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság a megítélt összeget a nyomozást rosszul elvégző nyomozókra hárította tovább. Az üggyel az Ügyvédvilág is foglalkozott, mondván, a hanyag és a felületes munka most már számon kérhető a rendőrségen. Nemrég a szerkesztőségünkhöz kerültek az eljárási anyagok.
 
Rövid nyomozás az eltűnt állatok után
 
  A hvg.hu az ügyet követve eljutott a sértett jogi képviselőjéhez, Bognár Viktorhoz, aki megerősítette, hogy ügyfele, egy Bács-Kiskun megyei tanyatulajdonos azt követően kereste meg, hogy 2009. októberében eltűntek az állatai (húsz birka, két szamár, öt kecske, egy szarvasbika). De amikor a helyi rendőrőrs emberei kimentek, úgy látták, nincs megfelelően értékelhető nyom, és a tanúkutatás sem vezetett eredményre, ami miatt a nyomozást lezárták.
 
  Ezt kifogásolta meg a nő, mert elégedetlen volt a rendőrök munkájával. „Miután a rendőrség megszüntette az eljárást, ügyfelem jogorvoslattal élt. Először elutasították a panaszát” – közölte Bognár Viktor. Az ügyfél sérelmezte, hogy hiába mondta el, feltehetően egy haragosa lopta meg, a nyomozók nem is kerestek tanúkat. A jogi képviselő szerint a megkárosított asszonynak volt egy olyan érzése is, mintha az ügy vizsgálójának egyáltalán nem volna az érdeke, hogy megtalálja a tetteseket.
 
A pótnyomozás már nem segített, fizetni kell
 
  Végül az ügyészség igazat adott a nőnek, és elrendelte a nyomozás folytatását. Ezzel együtt megállapította azt is, hogy az ügyben eljáró rendőrök addigi munkája felületes volt, nem tettek meg mindent időben, sőt szakszerűtlenül jártak el. Emiatt a nyomozás folytatása sem vezethetett eredményre. Bognár megjegyezte, hogy ügyfele panasza alapján az ORFK is kivizsgálta az ügyet, és szintén arra jutott, hogy a rendőrök az eljárás során mulasztásokat követtek el, még pedig olyanokat, amelyeket az eltelt idő miatt orvosolni sem lehetett.
 
  Az ügyfél ezután perelte be a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot kártérítés megfizetésére. Arra hivatkoztak, hogy a büntetőeljárás során olyan szabálysértések és mulasztások történtek, amelyek miatt eredménytelen volt a nyomozás, és a kár ezzel összefüggésben keletkezett. A per során felhasználták az ORFK levelét, melyben elismerték a forró nyom kihűlésével kapcsolatos szakmai hiányosságokat. A rendőrség azonban a tárgyalásokon vitatta, hogy kártérítési kötelezettségük lenne. A mundér becsületét védve már nem beszéltek jogellenességről és szakszerűtlen intézkedésről sem, amelyek miatt a felperesnek kárigénye keletkezett volna.
 
  A bíróság ugyanakkor az eljárás során végig fenntartotta, hogy a nyomozók nem a szakmai szabályoknak megfelelően jártak el. Ez pedig oda vezetett – mondta ki a bíróság döntése –, hogy a tanyatulajdonos „a tettesekkel szemben nem tudta érvényesíteni kártérítési igényét”. A bíróság ezt kirívóan súlyos kötelezettségszegésnek találta, amivel a rendőrség kárt okozott a felperesnek.
 
Másfélmillió helyett félmilliót ítéltek meg
 
 Ezzel együtt a bíróság kimondta azt is, hogy a sértett sem tett meg mindent maradéktalanul azért, hogy az állatokat ne lophassák el. Mivel a hodály ajtaja nem volt lakattal lezárva, a bíróság a tulajdonost is részben hibásnak tartotta abban, hogy meglopták. Ezért másfélmillió helyett félmillió forintot ítéltek meg a kamatokkal együtt - a kártérítést az ORFK már tavaly januárban rendezte, derült ki a hvg.hu megkeresésére adott válaszból. Arra a kérdésre, hogy a nyomozást rosszul végző rendőröket milyen módon vonták felelősségre, azt felelték, hogy a két rendőrt kötelezték a kártérítés megfizetésére.
 
  Mivel minden megyei rendőr-főkapitányság önálló jogi személynek minősül, ezért a velük szemben indított eljárásokban is önállóan járnak el. A kimutatásokat ezért minden megyétől meg kell kérni, ha országos adatokat szeretnénk, csak a főszervnek, a Országos Rendőr-főkapitányságnak 2012 és 2014 között két esetben kellett kártérítést fizetni: 2013-ban 271 ezer, 2014-ben pedig 750 ezer forintot.
 
Van, hogy a hatóság belátja a hibát és magától fizet
 
  Nem nagyon jellemző, hogy nyomozási hibák miatt károkozásért kellene a testületnek kártérítést fizetnie, mondta a hvg.hu-nak egy neve elhallgatását kérő volt parancsnok. A dombóvári Hajós Évának – mint azt a hvg.hu korábban megírta – a Legfőbb Ügyészség (LÜ) háromszázezer forint kártérítést fizetett, miután belátta, hogy szakszerűtlen volt a nyomozás és az asszonyt alaptalanul gyanúsították meg, illetve vették be a bűnügyi nyilvántartásba. A peren kívüli megegyezésig azonban több mint három évnek kellett eltelnie. Akkor a LÜ szóvivője, Fazekas Géza a hvg.hu-val azt közölte, hogy ritkán kell kártérítést fizetnie az ügyészségnek, 2013-ban két ügyben két felperes részére összesen 800 ezer forint és a kamatokat kellett megfizetniük.
 
  Az Új Ptk-ban pontosították a közhatalom gyakorlásával és a jogalkotással okozott kárért való felelősséget. Szakértők szerint ez okozhat változást a jogalkotással okozott kár megtérítése terén.

Forrás: HVG
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Mostantól fizethet a rendőr, ha hibázik.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector