Startlaphoz Csatlakozz!

Prioritások

Életpályaprogramok, bérrendezések terve a jövő évi költségvetésben

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 16. szombat, 08:23

A Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló T/4730. számú törvényjavaslat – amely teljes egészében olvasható a parlament.hu oldalán – szót ejt az életpályaprogramok, bérrendezések témájáról is. Ebből idézünk olvasóinknak.

„2016 júliusától elindul a kormánytisztviselői életpályaprogram. Emellett folyatódik a fegyveres és rendvédelmi dolgozók életpályaprogramja is. Mindezek mellett 2016-ban is folytatjuk a pedagógus-életpályaprogramot és a szakképzési rendszer idén elkezdett bővítését. 2015-ben havi 130 ezer forinttal nőtt a háziorvosok támogatása, amely folyamat terveink szerint 2016-ban is folytatódik.
Az egészségügyi dolgozók 2012-2013-ban végrehajtott béremelése, a szociális és gyermekvédelmi dolgozók tavalyi bérfejlesztése mellett idén ősszel átlagosan újabb havi 4-10 ezer forinttal tovább nő a pedagógusok bére.
A pedagógus-életpályaprogram jövőre is folytatódik. Idén júliusban életbe lép a katonák és a rendvédelmi dolgozók életpályaprogramja, fizetésük átlagosan 30, majd 2019-ig évente 5-5%-kal nő. A rendvédelmi és honvédelmi ágazat polgári tisztviselőinek, közalkalmazottainak illetményfejlesztésére is sor kerül. Ezen túl lehetővé válik a kormánytisztviselők életpályájának 2016. júliusi elindítása.„

„2016-ban folytatódnak a közszolgálati dolgozók megbecsülése érdekében tett intézkedések. Ennek kapcsán a fegyveres és rendvédelmi életpályamodell keretében idén júliustól a katonák és rendvédelmi dolgozók fizetése átlagosan 30%-kal, majd 2019-ig évente 5-5%-kal nő. Az ágazatba tartozó közalkalmazottak bére átlagosan 10%-kal növekszik.
Emellett a jövő évben a korábbi döntésnek megfelelően tovább emelkedik a pedagógusok bére is.
A költségvetés fedezetet nyújt arra, hogy az egészségügyi ágazatban végrehajtott 2012-2013. évi béremelés összege is a mozgóbér (pl.ügyeleti díj, készenléti díj, műszakpótlék) alapját képezze, továbbá a fiatal szakorvosok jövedelmi helyzetének javítására is lehetőség nyílik. A 2016. év második felétől elindul a kormánytisztviselői életpályaprogram is.„

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Életpályaprogramok, bérrendezések terve a jövő évi költségvetésben.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector