Háttal az országnak: 21 fős osztályból 16-an dolgoznak külföldön

Huszonkét éve méri a Tárki a hazai migrációs szándékot, ám még soha nem volt olyan magas az arány, mint az idén áprilisban: a megkérdezettek tíz százaléka szándékozik hosszabb-rövidebb időre, adott esetben örökre elhagyni az országot. Még riasztóbb az adat, ha a tavalyi statisztikával vetjük össze, hiszen a kivándorolni akarók száma megduplázódott 2014 óta– írja a sonline.hu.
    

   Somogyból – mint azt korábban megírtuk – már az elmúlt esztendőben is kétezren kerestek boldogulást a határokon túl – vagyis nagyjából taszárnyian –, azaz az idén akár csaknem egy fonyódnyian távozhatnak.
– Az elmúlt három évben hét helyen dolgoztam, a leghosszabb idő, amit kitöltöttem egy munkahelyen fél év volt – mondta Kelecsényi Péter, aki felszolgálóként keresi a kenyérrevalóját. – Rendre minimálbérre vagy hat órára voltam bejelentve, a fizetésem többi részét zsebbe kaptam, a legjobb hónapban sem jött össze több nettó százötvenezer forintnál. Több ismerősöm dolgozik már Ausztriában vagy Dél-Tirolban, ők hívtak, helyet bármikor tudnak szerezni, s biztosan megkeresek 1500 eurót, ami cirka 450 ezer forint. Szóval a nyarat még végignyomom a Balatonnál, aztán az ősszel megyek ki én is.
 
A somogyi kivándorlási hajlandóság megugrása az általunk megkérdezett szociológusok szerint nem meglepő, hiszen a megye az átlagbéreket, a munkanélküliséget és a vásárlóerőt nézve is az utolsók között kullog, így sokan a jobb életkörülmények miatt váltani akarnak. A migrációs szándék amúgy a Tárki szerint először 1997. és 2005. között ugrott meg, majd 2010-ig valamelyest mérséklődött, hogy aztán két éven át ismét emelkedjen. A legfelkapottabb célországnak továbbra is Ausztria, Németország és Nagy-Britannia számít – nagy kérdés, utóbbiban mi lesz a magyarok sorsa, hiszen a britek szigorítani akarják a külföldiek munkavállalását és letelepedését –, de egyre többen választanak távolabbi célpontokat: az Egyesült Államokat, Új-Zélandot vagy éppen Ausztráliát.

  – Hét éve huszonegyen végeztünk a középiskolás osztályunkban – állította Mészáros Gábor – tizenhatan már külföldön vannak közülük. Vasipari szakmunkásként tárt karokkal várnak mindenkit a németek, s ha azt nézem, hogy a fizetés négyszer-ötször akkora, mint idehaza, nem meglepő, hogy a többiek kimentek. A barátnőmmel én is sokat beszélgettem a külföldről, ám ő nem akar jönni, így egyelőre itthon próbálok érvényesülni. De ha minden így marad, szerintem hamarosan sikerül rábeszélnem, hogy mennünk kell. Igaz, tanítónőként neki nincs lehetősége, hogy odakint a hivatásában helyezkedjen el.
Sokakat valóban csak végzettségük tántorít el a kivándorlástól: nehéz helyzetben vannak a jogászok, bölcsészek, az adminisztrációs területen dolgozók, hiszen számukra elenyésző hasonló munkalehetőség akad a határokon túl.

  – Ha valaki menni akar, ez nem lehet akadály – jegyezte meg Kelecsényi Péter. – Lehet, hogy egy diplomásnak például a hierarchia alján kell kezdenie a vendéglátásban, de ha jól dolgozik, belátható időn belül feljebb léphet, s ha megtanulja a nyelvet, képezheti is magát. Ismerek olyanokat, akik idehaza középiskolában tanítottak néhány évig, aztán 28-30 évesen kimentek, asztalleszedőként kezdtek egy szállodában, s ma már középvezetők. Elvégeztek néhány szakirányú tanfolyamot odakint, s most több mint kétezer eurót keresnek.
Ebből a szempontból a Tárki felmérése szerint a férfiak bevállalósabbak, ahogyan a munkanélküliek, a fiatalok vagy éppen az albérletben élők is könnyebben mozdulnak az átlagnál. Vagyis, akiknek nincs sok vesztenivalójuk...

Forrás: Magyar Nemzet