Startlaphoz Csatlakozz!

A válság számokban is tetten érhető

A Vasutas Szakszervezetek Szövetsége aggódik a záhonyi munkavállalók sorsáért

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 18. hétfő, 11:41

Az ukrán-orosz konfliktus hullámai fodrozódnak a záhonyi térség vasúti árufuvarozási helyzete körül is. A válság számokban is tetten érhető: a be- és kilépő vasúti forgalom már 2013-ban sem érte el a 4 millió tonnát, tavaly a forgalom mennyisége tovább csökkent, és jelentős veszteség prognosztizálható erre az évre is. Kétségkívül határozott fellépésre van szükség a határvárosnál. A vasúti árufuvarozással és átrakással kapcsolatos tevékenység közel kétezer embernek ad munkát. A jelentős visszaesés komoly problémát generálhat a foglalkoztatás területén – írja a szon.hu.

  Ami tény: a térség fejlesztésére több milliárd forintot fordítottak, melyre példa a Logisztikai Központi és a Fényeslitkei Ipari Park kiépítése. A „keleti nyitás” politikája miatt is szükségszerű a jelenlegi nehéz időszak átvészelése, ehhez viszont felsőbb szintű beavatkozásra van szükség.
 
  – Javasoljuk az orosz embargó által okozott károk kompenzációjának kiterjesztését a vasúti átrakással foglalkozó vállalkozásokra. Szükséges új vasúti pályahasználati tarifa kidolgozására azért, hogy ne Szlovákián keresztül szállítsák a vasúti árumennyiséget – vélekedik Papp Zoltán, a Vasutas Szakszervezetek Szövetségének elnöke.
 
  A Rail Cargo Hungaria Zrt. közel 70 százalékos piaci részesedésével, éves szinten 33 millió tonnás forgalmával Magyarország vezető vasúti árufuvarozó társasága. Közel 2000 munkavállalójának több mint 10 százaléka Záhony térségében dolgozik, és forgalmának több mint 10 százaléka megy keresztül Záhony térségén kilépő vagy belépő irányban. A társaság számára nem közömbös, hogy mi történik Záhonyban.
 
  Az ukrán-orosz konfliktus gazdasági hatásai a Záhonyon keresztül bonyolított vasúti forgalmuk csökkenésében is megmutatkoznak. Mivel 2014 elején még felfutóban volt a Záhony térségét érintő vasúti fuvarozás, ezáltal az éves adataikban nem figyelhető meg nagy visszaesés, azonban ma már napi szinten is érzékelhető, hogy kevesebb vonat közlekedik erre. Ha az elmúlt év első három hónapjának adatait vetjük össze az idei év hasonló időszakával, már jól látható a csökkenés: míg tavaly összesen 804 ezer tonna árut fogadtak Ukrajna felől, addig az idén ennek csak mintegy 70 százalékát, 573 ezer tonnát. Az általuk továbbított kilépő forgalom is csökkent: 73 ezer tonnáról 65 ezerre.
 
  A forgalom visszaesésének egyik oka az ügyfelek bizonytalanságára vezethető vissza: a kialakult helyzet miatt sokan nem vállalták az áruszállítás biztonsága és a kockázatok miatt az Ukrajnán keresztüli fuvarozást. A másik fontos ok az, hogy az ukrán vasúti infrastruktúrában keletkezett károk miatt több, exportra is termelő ukrán vállalat lényegében el lett zárva a külvilágtól. Például a Rail Cargo Hungaria Zrt. legnagyobb partnere, a Dunaferr sem tudja a termeléséhez szükséges anyagok jelentős részét a korábbi ukrán forrásból beszerezni, más beszállítókat kerestek – más irányból.
 
  – Társaságunk vizsgálja, hogy milyen tendenciákkal, lehetőségekkel számolhatunk a közeljövőben és hosszabb távon, milyen válaszlépéseket, technológiai módosításokat szükséges bevezetnünk a helyzet kezelésére. Folyamatosan egyeztetünk egyrészt ügyfeleinkkel, másrészt az ukrán vasúttal, illetőleg a munkavállalói érdekképviseletekkel is. Számukra mindenképpen megnyugtató lehet, hogy épp a múlt héten írtunk alá egy 2020-ig tartó foglalkoztatási megállapodást – említi dr. Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Célunk a kapacitások megtartása, és hasonló céljai vannak a többi, Záhony térségében működő, vasúti fuvarozásban, szállítmányozásban vagy átrakásban érdekelt vállalatnak is. Azonban megítélésünk szerint ehhez állami segítség is szükséges. Hasonlóan az exportőrök embargó miatti forgalomkiesésének támogatásához a záhonyi szolgáltató cégek számára is segítséget kell nyújtani, hisz ugyanúgy elvesztették piacaik, munkájuk egy részét.
 
  A Rail Cargo Hungaria Zrt. mindent elkövet, hogy korábbi forgalmait megtartsa, de ez a fent részletezett okok miatt sokszor nem a társaságunkon múlik. Mindenesetre biztos alapot jelent számunkra a 2010-ben osztrák anyavállalatunk, a Rail Cargo Austria segítségével a korábbi szlovákiai tranzitról Záhony átmenetre átállított linzi rendeltetésű vasérc-szállítmányok éves szinten közel 1 millió tonnás mennyisége. Ha ez nem lenne, akkor most sokkal súlyosabb lenne a helyzet Záhonyban. Folyamatosan keressük a lehetőségeket további forgalmak ideterelésére. Az Európai Unió például nagy mennyiségű árut szállít Ukrajnába segélyként, illetőleg az orosz energiafüggés csökkentésére, a szállítás módja, útiránya Brüsszelben dől el. Hatékony kormányzati szintű érdekérvényesítés esetén a szlovák és lengyel határátmenetek mellett talán Záhony is szerepet kaphatna.
 
Veszélyben a megélhetés
 
  A VSZ területi képviseletvezetője testközelből tapasztalja a súlyos helyzetet:
– A Vasutasok Szakszervezete már régen küzd térségünk felemelkedéséért, de mindenképpen célunk a munkahelyek megőrzése. Információink szerint míg nálunk 660 ezer tonna áru, addig Ágcsernyőnél Szlovákiába közel négy millió tonna lépett be. Talán drágák vagyunk, magas a pályahasználati és a trakciós díj. Több ezer család megélhetése forog veszélyben – jegyzi meg Juhász Tiborné.
 
Forrás: szon.hu
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A Vasutas Szakszervezetek Szövetsége aggódik a záhonyi munkavállalók sorsáért.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector