Startlaphoz Csatlakozz!

A boltbezárások igencsak borzolják a kedélyeket

Vasárnap a vő, meny nem segíthet a boltban

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 18. hétfő, 12:20

A vasárnapi munkavégzés tilalma a kiskereskedelemben, magyarán a boltbezárások igencsak borzolják a kedélyeket a nyár közeledtével. A balatoni ellátásért aggódók által felvázolt forgatókönyvek szerint a nagyobb boltok vasárnapi kényszerű zárva tartásával is veszíthet vonzerejéből a magyar tenger, de a tömeg hiánya kihathat a kisebb boltok forgalmára is. Ugyanakkor nemcsak balatoni jelenség, hanem országos méretű gond is, hogy sok 200 négyzetméternél kisebb elárusítóterű bolt, bár nyitva lehetne, mégsem teheti, mert nincs aki a pult mögé álljon – írja a Népszava.

  Az még átmeneti zavarként felfogható, ha a kisegítő családtagnak úgymond nincs papírja az árusításhoz. A vasárnapi zárva tartást kiötlő képviselők, majd a törvénybe foglalásban segédkező honatyák sem gondolhattak minden apróságra, így arra sem, hogy a kereskedelemben, vendéglátásban előforduló több tucatnyi tevékenység folytatásához kell szakképesítést bizonyító papír, és a legtöbb esetben az egészségügyi alkalmasságot is igazolni kell.
 
  Nagyobb fennakadást okozhat viszont, hogy a törvény a család több tagját nem engedi a pult mögé állni a hozzátartozói viszony miatt. A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény (Kszvmtv) csak annyit ír elő, hogy az az üzlet, amelynek árusítótere a 200 négyzetmétert nem haladja meg, az általános zárva tartási időszakban is nyitva tarthat, ha az általános zárva tartási időszakban kizárólag az üzletben kereskedelmi tevékenységet folytató egyéni-vállalkozó, egyéni cég tagja, vagy gazdasági társaság legalább 1/5 tulajdoni résszel bíró természetes személy tagja maga, vagy az előbbiekben felsoroltak segítő családtagja folytatja a kereskedelmi tevékenységet. A nagyvonalú „megengedés” éppoly átgondolatlan és életidegen, mint maga a vasárnapi zárva tartás - állítják a boltosok.
 
  A kereskedők panasza a parlamentben írásos választ igénylő képviselői kérdésben is megjelent, konkrétan úgy hangzott, hogy miért nem minősül közvetlen családtagnak a vő, meny a vasárnapi nyitva tartás esetében?
 
  A gazdasági tárca válaszában a Polgári törvénykönyvre mutogat, miszerint a vasárnapi zárva tartás törvényében a segítő családtag alatt azt kell érteni, amit a Ptk. közeli hozzátartozók alatt ért.
 
  A minisztérium majdhogynem sajnálatát fejezi ki, hogy a köznyelvben a rokonok körébe tartozó személyek jogszabályi meghatározása megkülönbözteti a hozzátartozók fogalmán belül a közeli hozzátartozókat is. A Ptk. értelmezésében közeli hozzátartozónak a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő és a testvér minősül. A vő és meny a Ptk. alapján hozzátartozónak minősül ugyan, mint ahogyan az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, és a testvér házastársa is, de nem közeli hozzátartozónak, ennek megfelelően a Kszvmtv alkalmazásakor segítő családtagként nem vehetők figyelembe.
 
  Azt nem tudni egyelőre, hogy a minisztérium a maga részéről ezzel megoldottnak tekinti-e az ügyet, vagy a tiltakozó kereskedők nyomására legalább egy törvénymódosítást kezdeményez, hogy legalább azok, akik vasárnap kinyithatnának, ne egy ilyen értelmetlenül korlátozó szabály miatt húzzák le a rolót vasárnap. Különösen az üdülőhelyeken, nagyvárosok frekventált területein működő kereskedések azt is várják egy esetleges módosítástól, hogy a boltokban vasárnap alkalmazottak is kiszolgálhassanak.

Forrás: Népszava

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Vasárnap a vő, meny nem segíthet a boltban.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector