Startlaphoz Csatlakozz!

A nemek között is óriási a szakadék

Kevesebb fizetést kapnak a nem hollandiai gyökerű munkavállaló diákok Hollandiában

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 22. péntek, 08:26

Nehezebben találnak szakmai gyakorlati lehetőségeket Hollandiában a nem holland gyökerű, kisebbségi családokból származó diákok, és munkájuk során átlagosan kevesebb fizetést kapnak munkájukért holland társaiknál. Ennél is nagyobb a szakadék a nemek között, a nők hátrányára - derült ki a diploma megszerzéséhez kötelező szakmai gyakorlatokkal kapcsolatos kérdéseket elemző felmérésből.

    A Studenten Bureau, az egyik legnagyobb olyan holland internetes oldal, amely gyakornokoskodási lehetőséghez igyekszik hozzásegíteni a diákokat, idén nyolcadik alkalommal végzett közvélemény-kutatást, amelyben ezúttal 1700 Hollandiában élő és tanuló diák vett részt. A felmérés elemzésekor etnikai kisebbségi származásúnak tekintették az a diákot, akinek legalább egyik szülője külföldön született.

    Az eredmények tanúsága szerint az etnikai kisebbségekhez tartozó diákok 52 százaléka jelezte, hogy hatnál több pályázatot kellett beadnia, mire végül sikeresen gyakornoki álláslehetőséghez jutott. A gyökereit tekintve holland családok gyerekei közül csak 38 százalék válaszolta ezt. A kisebbségi családok gyerekei szakmai gyakorlatuk során átlagosan havi 14 euróval kevesebb fizetést kapnak holland társaiknál, és a gyakorlat végső értékelésén szerzett kreditpontjaik száma is kevesebb.  

    Laurens Simonse, a Studenten Bureau igazgatója nagyon szomorúnak nevezte, hogy az egyetemi hallgatók álláshoz jutási esélyeit még most is befolyásolja az illető neve vagy bőrszíne, és az egyes cégek ezek alapján tesznek különbségeket a hozzájuk szakmai gyakorlatra jelentkező diákok között.

    A felmérés rávilágított arra is, hogy 2014 óta 10 euróval 275 euróra emelkedett ugyan az egyetemista gyakornokok havi átlagfizetése, ez azonban a nemek szerint jelentős különbségeket mutat: a lányok átlagfizetése 248 euró, míg a fiúké 324 euró.

    A legjobban fizetett gyakornoki állások az informatikai szektorban vannak (havi 356 euró). A legkevesebbet az egészségügyben keresik az egyetemisták, havonta csupán 131 eurót. Minden ötödik egyetemista ugyanakkor anyagi ellenszolgáltatás nélküli pozícióban végzi szakmai gyakorlatát.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Kevesebb fizetést kapnak a nem hollandiai gyökerű munkavállaló diákok Hollandiában.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector