Startlaphoz Csatlakozz!

Pedagógusok tüntettek a fővárosban

Mendrey László: a kormányzat a szociális ágazat és az egészségügy mellett kivéreztette az oktatást is

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 22. péntek, 09:12

A felsőoktatási törvény visszavonását, a tankötelezettség korhatárának 18 évre emelését és egy önálló oktatási minisztérium létrehozását követelték többek között annak a demonstrációnak a résztvevői, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) szervezésében tartottak csütörtökön a fővárosban.

    Mendrey László, a PDSZ elnöke az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szalay utcai épülete előtt, 150-200 tüntető részvételével megtartott demonstráción úgy vélekedett, hogy az elmúlt években a kormányzat a szociális ágazat és az egészségügy mellett kivéreztette az oktatást is.

    Kényük-kedvük szerint szüntetnek meg, szerveznek át iskolákat, egyetemeket, miközben egyre inkább szembeállítják egymással a társadalmi csoportokat. Ebben a helyzetben cselekedni kell, vissza kell foglalni az iskolákat és vissza kell adni azokat az oktatóknak, szülőknek és gyerekeknek - mondta az érdekképviseleti vezető.

    Vajda Zoltán, a „rendszerbontó népszavazás” társkezdeményezője azt hangsúlyozta, hogy az iskola élet-halál kérdése, mert ezen múlik a jövőnk, gyermekeink jövője. Hozzátette: éppen azért kezdeményezték a népszavazást, mert Orbán Viktor „féktelen rombolása” az oktatást sem kíméli.

    A nemzeti együttműködés rendszere se nem nemzeti, se nem együttműködés, csupán rendszer, a lenyúlás rendszere - mondta Vajda Zoltán.

    Wittinghoff Tamás, Budaörs független polgármestere szerint a kormányzat olyan diákokat szeretne látni, akik keveset kérdeznek, és nem fertőzik magukat társadalomtudományokkal.

    „Kiskorú, sunyi, gyáva alattvalókká akar változtatni mindenkit ez a rendszer” - mondta a városvezető.

    A tiltakozók a Blaha Lujza téren gyülekeztek, majd a demonstrálók, a „Nem adjuk a jövőt” feliratú transzparens mögött, a Rákóczi úton és a Károly korúton keresztül vonultak a Szalay utcába. A résztvevők a többi között a „demokráciát”, „Fidesz-maffia” jelszavakat skandálták.

    A PDSZ vezetése a követeléseiket tartalmazó, Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett petíciót már szerdán átadta a miniszterelnökségen. Ebben követelik még, hogy legyen érdemi és nyílt párbeszéd az oktatás résztvevőivel, ne bocsássanak el dolgozókat, hogy azután közmunkásként lényegesen kevesebb bérért foglalkoztassák vissza őket. Elvárják továbbá, hogy legyen lehetőség a sokszor bizonyított, népszerű tankönyvek ismételt rendelésére, és senki ne hagyhassa el az iskolapadot hasznosítható végzettség nélkül.
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Mendrey László: a kormányzat a szociális ágazat és az egészségügy mellett kivéreztette az oktatást is.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector