Startlaphoz Csatlakozz!

„Ha madárnak néznek, tollasodni akarunk!”

Ezrek vonultak a belvárosban

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 30. szombat, 18:32

Nekünk csak ez jutott – volt olvasható egy botra tűzött pelenkán, amelyet az Andrássy úton lobogtat egy tüntető a szociális ágazatban dolgozók „fekete pólós” demonstrációján. Több ezren vonultak a Kodály köröndtől a Kossuth térre, hogy sípokkal, sámándobokkal adják a kormány értésére: elég volt az ígérgetésekből. Hátha ebből értenek – írja a Népszabadság.

 Fúvószenekar felvezetésével meneteltek a szociális ágazatban dolgozók és a velük szolidáris szakszervezetisek Budapest belvárosában, a Kodály köröndtől a parlament épületéig.
 
 A fúvósokat a demonstrációt támogató szakszervezeti konföderációk képviselői követik, csak utánuk következnek maguk a tüntetők. Az első sorban menetel a fekete pólós tiltakozási hullámot elindító Sándor Mária ápolónő, a szociális szakdolgozók érdekképviseleteinek vezetői között.
 
  A tömeg létszáma elérheti a szervezők által vágyott ötezret; fél hatkor a menet eleje már ellepte az Oktogont és környékét, vége pedig a Kodály köröndnél volt.
 
  A tüntetők sípokkal, sámándobokkal – a korábbi egészségügyis tüntetések kellékeivel – vonulnak, többek között a tisztes bérek követelésének igyekezve hangot adni.
 
 A demonstrálók követeléseiket transzparenseken többek között így fejezték ki:
 
  „Ha madárnak néznek, tollasodni akarunk!”, „Olyan és annyi bért, ami a pelenkába belefér”, „Mi a gyerekekért vagyunk, értünk ki van?”, „Emeld a fizetéseket, Orbán, különben megbukik a kormány”.
 
  Az egyik tüntető pelenkát tűzött egy bot végére, a következő felirattal: „Nekünk csak ez jutott”.
 
Becsapva és kisemmizve
 
  A szociális ágazat érdekvédői „Becsapva és Kisemmizve” jelmondattal hívták az utcára az ágazati dolgozókat, hogy zajos nemtetszésüket fejezzék ki kormányzati tárgyalópartnerüknek.
  A bölcsődei és gyermekvédelmi szakemberek, a szociális munkások és az idősgondozók szociális életpályamodellt és mindenkire kiterjedő béremelést szeretnének, valamint azt, hogy fizetésük érje el az egészségügyi béreket. Mindezt petícióban is rögzítették, Orbán Viktor miniszterelnöknek címezve.
 
  Az ágazat sztrájkbizottsága két éve arról tárgyal a kormánnyal, hogy erre a szférára is terjesszék ki az egészségügyi bértáblát, rendezzék életkörülményeiket. A szociális bértábla ugyanis mind az egészségügyi, mind a pedagógus-bértáblától jelentősen elmarad, egyes kategóriákban akár az 50 százalékot is meghaladja a bérek közötti különbség. Május elején a sztrájktárgyalások is megszakadtak, azóta a szakszervezetek bírósághoz fordultak a sztrájk idején biztosítandó, még elégséges szolgáltatás megállapításáért. A petíció mellett egy nagy kosárban több ezer „nemzeti konzultációs levelet” is küldtek a miniszterelnöknek. Ezeket a leveleket az ágazatban dolgozók írták arról, hogy ők mit tartanának jónak saját sorsuk jobbítása érdekében. Kocsis Tamás, aki szintén berakta levelét a kosárba azt javasolta, hogy a kormány emelje fel a súlyos fogyatékost gondozók 29500 forintos ápolási díjat legalább a minimálbérre. Mint mondta: agyvérzésben bénult anyját ápolja, akit csak néhány órára hagyhat magára. Ebből nem lehet megélni. Voltak, akik arról írtak, hogy rossz cipőben járnak, mert nem tudnak újat venni, és hogy felnőtt korukra megtanultak éhezni. Mert a bér, amit több évtizedes munka után kapnak nem éri el a havi 100 ezer forintot.
 
  A tüntetők ezúttal is fekete pólót húztak, és zöld kendővel is jelzik elégedetlenségüket. Karjukra úgynevezett szociális szelfit ragasztottak, arról, hogy mi a végzettségük, hány éve dolgoznak és mennyit keresnek. A rendezvényen ott lesznek az egészségügyben dolgozók is, miután korábban a szociális szféra tagjai is képviseltették magukat, szolidaritást vállaltak az egészségügyisek május elején tartott demonstrációján.
 
  A kormány hosszú hónapok óta béremeléssel hitegette a szociális szféra dolgozóit. A nyár közepére méltó bérrendezést, 2016 januárjára életpályamodellt ígért. Azonban a 2016-os költségvetésben nyomát sem találni az ígért béremelésnek. Ugyan a múlt héten Balog Zoltán bejelentette, hogy júliustól mégis kapnak bérkiegészítést a szociális szakdolgozók, annak összege azonban az érdekvédők szerint nem elegendő, ráadásul az ígért bérrendezésből már nem jutna mindenkinek: az ágazatban dolgozó 92 ezer emberből csupán mintegy 64 ezer ember részesülne belőle.
 
  Kimaradnának az úgynevezett technikai feladatokat ellátók, így a karbantartók, dajkák, élelmezésvezetők. Balog Zoltán ígéreteiről az érdekvédők semmilyen írásos előterjesztést nem láttak, így annak részleteit sem ismerik. Csak egy újabb ígéretet kaptak arra, hogy a jövő héten Czibere Károly szakállamtitkár majd tájékoztatja őket.
 
  Az Alkotmány utca és a Kossuth Lajos tér találkozásánál felállított színpadról Varga Andrea, az Autonóm Területi Szakszervezet elnöke színpadon azt mondta: a szociális ágazat mind a 93 ezer tagja létbizonytalanságban tengődik és a szegénység ellen küzd. De most véget ért a párbeszéd és összefogásra buzdította a jelenlévőket.
Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta: jelentősen romlott az elmúlt öt évben az ágazat munkavállalóinak helyzete.
 
  „Ennek az egyik oka, hogy olyan egykulcsos adórendszert vezetett be a kormány, amely mérhetetlenül igazságtalan, a gazdagokat még gazdagabbá, a kis keresetűeket pedig még szegényebbé teszi, már a mély szegénységbe taszít” - hangsúlyozta. Az érdekvédő nyilvános bocsánatkérésre szólította fel, Czibere Károly szakállamtitkárt, mert egy interjúban az találta mondani, hogy az ágazatban dolgozók közt vannak olyanok, akiket nem is lehetne emberek közé engedni. A tömeg hangosan követelte, hogy az államtitkár mondjon le. Szűcs Viktória üzent is a pénzügyminiszternek, hogy találjanak mielőbb forrást a bérereik rendezésére, mert ha ők nem teszik, akkor szívesen segítenek nekik.
 
 
  A Magyar Nemzet értesülései szerint korábban többször is visszadobta a kormány a szociális szférára vonatkozó, Czibere Károly által többször beharangozott bérrendezési koncepciót. Az ahhoz szükséges forrás pedig a jövő évi költségvetési javaslatban sem szerepel. A lap arról is beszámol, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt csütörtökön bejelentette: felhatalmazták Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, tegyen javaslatot a szociális ágazatban dolgozók bérkiegészítésére. Balog másnap közölte: az idén 7,6 milliárd forintot, jövőre pedig 15 milliárd forintot szánnak a bérkiegészítésre.
 
Nincs is miért tüntetni?
 
  A kormány ismeri és elismeri a szociális ágazatban dolgozók hősies és elkötelezett munkáját, és tovább dolgozik a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi területen dolgozók életpályájának bevezetésén – reagált a tüntetésre Czibere Károly, az Emmi államtitkára. Hogy mennyire megbecsüli a kormány a szociális dolgozókat, arról itt olvashatnak részletesen.

Forrás: Népszabadság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Ezrek vonultak a belvárosban.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector