A vidéki élelmiszerboltok nem árulhatnak cigarettát
Tömegesen zárnak be a boltok a trafikrendszer miatt
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 03. szerda, 16:41
Közzétéve: 2015. június 03. szerda, 16:41
Minden huszadik élelmiszerbolt bezárt tavaly – írja a KSH adataira hivatkozva a Népszabadság. A lap szerint az élelmiszerboltok tömeges bezárása mögött a 2013-ban bevezetett trafikrendszer áll.
Míg 2013 év végén még 24 ezer élelmiszer vegyesbolt volt Magyarországon, addig tavaly év végére már csak 23 ezer maradt. Ráadásul úgy, hogy évekig tartó csökkenés után 2010-2013 között stabilizálódni látszott az élelmiszerüzletek száma. A legtöbb kisbolt a kistelepüléseken kényszerült bezárni.
Az élelmiszerboltok tömeges bezárásában a lap szerint döntő szerepe van a trafikrendszer 2013-as elindításának. Szakmai szervezetek korábban jelezték, hogy ha a vidéki élelmiszerboltok nem árulhatnak cigarettát, akkor jócskán csökkenni fog a forgalmuk, ami akár a bezárásukat is eredményezheti. Ha azokban a falvakban is sikerül kiosztani a koncessziót ahol eddig még nem került erre sor, még tovább nőhet a bezáró boltok listája.