Startlaphoz Csatlakozz!

A pilótáknak és légiutas-kísérőknek kötelező megjelenniük a reggeli foglalkozáson

Jógaórára kötelezik a légitársaság legénységét

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 07. vasárnap, 15:26

 Komoly egészségügyi problémákat okozhat a munkahelyi stressz, ezért egyre népszerűbb a jóga, amivel szépen levezethetjük a feszültséget. A jógára eddig egyik munkáltató sem kötelezte a munkatársait, ám ez június 1-jén megváltozott.

  Az Air India ugyanis úgy döntött, hogy az újonnan felvett 78 pilótának és több, mint 300 légiutas-kísérőnek minden reggel, pontban 6 óra 30 perckor meg kell jelennie a jógaórán. A légitársaság egyik magas rangú vezetője elmondta, hogy azért döntöttek úgy, hogy kötelezővé teszik a jógát, mert ezzel a legénység fegyelmezettebben végzi a munkáját, ami során kevesebb stressz éri őket.
 
  Egyes hírek szerint az Air India nem magától találta ki a foglalkozást, hanem azt a személyzeti osztály kezdeményezte. Egy másik magyarázat szerint maga a miniszterelnök rendelkezett így, ami egyáltalán nem lehetetlen, hiszen a vegetáriánus Narendra Modi maga is mindennap jógázik, mostanában bővítette ki a kabinetet egy jógaminiszterrel, ráadásul arra kérte az ENSZ-t, hogy vezessenek be egy nemzetközi jóganapot.
 
   Legyen, bármi is az oka annak, hogy a légitársaság úgy döntött, hogy jógaórát vezet be, az biztos, hogy a legénységnek csak előnye származhat a reggeli testmozgásból.
 
Forrás: sztarklikk.hu
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Jógaórára kötelezik a légitársaság legénységét.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector