Startlaphoz Csatlakozz!

Egyre többen költöznek átmenetileg külföldre

Ausztria az ingázók kedvence

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 09. kedd, 11:00

 Egyre többen költöznek átmenetileg külföldre munkavállalás miatt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint, ám azoknak a száma is jelentős, akik Magyarországon laknak, de szomszédos országban dolgoznak, vagyis ingáznak. Ők leginkább Ausztriát választják, ahol egyre több a lehetőség – írja a Világgadaság.

 Négy évvel ezelőtt még „csak” 70 ezer magyar tartózkodott rövidebb ideig, vagyis egy éven belül külföldön, amelyből 57 ezren dolgozni mentek – derült ki a KSH népszámlálási adatok alapján végzett kutatásából. Mostanra megduplázódott a létszámuk: már 105-110 ezer magyar dolgozik éven belül külföldi telephelyen, jellemzően nyugat-európai országban. Sokan vannak olyanok is, akik ugyan nem költöztek el Magyarországról, de külföldön dolgoznak, vagyis ingáznak.
 
Győr-Moson-Sopron a rekorder

   A határmenti megyékben jellemzően többen ingáznak a környező országokba. A legtöbben, 13500-an Győr-Moson-Sopron megyéből ingáztak, de Vas megyéből is közel 5 ezren jártak át leginkább Ausztriába. Még Zala megyében és Budapesten haladta meg az ezret az ingázók száma, máshonnan ennél kevesebben jártak át nap mint nap dolgozni. Ez nem meglepő, hiszen a keleti országrészben annyira nem jellemző az ingázás a hazainál rosszabb lehetőségek miatt.
 
Forrás: Világgazdaság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Ausztria az ingázók kedvence.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector