Startlaphoz Csatlakozz!

A szülők ápolása, gyerekek ellátása a nők feladata

Szinte minden második nő részmunkaidőben dolgozik Ausztriában

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 13. szombat, 09:06

Ausztriában folyamatosan nő a részmunkaidőben foglalkoztatottak száma, és közöttük egyre magasabb a nők aránya: 2015 első negyedévében már majdnem minden második osztrák nő dolgozott hetente 30 órát vagy annál kevesebbet – számolt be pénteken a Der Standard osztrák napilap az Osztrák Statisztikai Hivatal (Statistik Austria) adataira hivatkozva.

    Az újság rámutatott, miközben az 1990-es évek elején a nők körében 25 százalékot tett ki a részmunkaidős foglalkoztatottak aránya Ausztriában, ez a szám az elmúlt negyedszázad során folyamatosan emelkedett. A részmunkaidős állással rendelkező nők aránya 2014-ben már elérte a 46,9 százalékot, a 2015 januárjától márciusáig tartó időszakban pedig rekordszintre, 48 százalékra emelkedett.

    A Statistik Austria adatai szerint ezzel szemben a 30 órát vagy annál kevesebbet dolgozó férfiak aránya a tavalyi 11,4 százalékról 2015 első negyedévében 11,2 százalékra esett vissza.

    A Der Standard hozzátette, szakértők szerint a részmunkaidős foglalkoztatás a nők számára gyakorta az egyetlen lehetőség, hogy pénzt keressenek, és nem önszántukból döntenek amellett. Ehhez hozzájárul az a körülmény, hogy idős szüleik ápolása és a gyerekek ellátása továbbra is inkább a dolgozó nőket érinti, mint a férfi munkavállalókat.

    A genfi Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) adatai szerint a részmunkaidős foglalkoztatás főként a 2009-ben kezdődött globális pénzügyi válságot követően nőtt meg számottevően. A Statistik Austria számításai szerint 2015 első három hónapjában a 4,08 millió osztrák munkavállaló 28,6 százaléka dolgozott részmunkaidőben, s ez 0,4 százalékos emelkedés a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Szinte minden második nő részmunkaidőben dolgozik Ausztriában.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector