Startlaphoz Csatlakozz!

A tudás átvitele a versenytárshoz

Versenytilalmi megállapodás: elállhat a munkáltató?

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 15. hétfő, 12:45

A munkáltató – bizonyos korlátok között – akkor is elállhat a versenytilalmi megállapodástól egyoldalú nyilatkozattal, ha az elállás jogát a felek a megállapodásban nem kötötték ki kifejezetten, áll a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság egyik közelmúltban hozott ítéletében. A verdikt egyben azt is jelenthet, hogy a bíróságok egyre inkább figyelembe veszik, hogy a versenytilalmi megállapodás elsősorban a munkáltató jogos gazdasági érdekei védelme érdekében jön létre, magyarázza a KCG Partners Ügyvédi Társulás.

  Versenytilalmi megállapodást általában a munkaviszony kezdetén kötnek a munkáltatók munkavállalójukkal, ha – jogos gazdasági érdekeik védelme érdekében – a munkaviszony megszűnését követően szeretnék korlátozni vagy kizárni azt, hogy munkavállalójuk a náluk megszerzett tudást felhasználva a versenytársuknál helyezkedjen el. Mivel a versenytilalmi megállapodás a felek jogviszonyát, magatartását a munkaviszony megszűnését követően hivatott alakítani, sokszor évek telhetnek el addig, amíg a „fiókban porosodó” versenytilalmi megállapodás hatályba lép és valódi jelentőséghez jut.

  Az eltelt hosszú idő alatt pedig jelentősen változhat a munkáltatónak a versenytilalmi megállapodás fenntartásához fűződő érdeke. Egyértelmű jogi szabályozás hiányában azonban a gyakorlatban sok problémát okoz, hogy a sok esetben jogi képviselő közreműködése nélkül elkészített versenytilalmi megállapodás nem tartalmazza a munkáltató elállási jogát. Azaz azt, hogy a munkáltató a munkaviszony végéig egyoldalúan legyen jogosult eldönteni, hogy fenntartja-e a versenytilalmi megállapodást.

  A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, egyik közelmúltban hozott elsőfokú ítéletében – a szerződéses szabadság elvéből levezetve – kimondta, hogy a munkáltató, bizonyos feltételek fennállása esetén, akkor is jogosult lehet egyoldalú jognyilatkozattal elállni a versenytilalmi kikötéstől, ha az elállás joga a versenytilalmi megállapodásban nem került kifejezetten kikötésre.

 A döntés arra utal, hogy a bíróságok vélhetően egyre inkább figyelembe veszik, hogy a versenytilalmi megállapodás elsősorban a munkáltató jogos gazdasági érdekei védelme érdekében jön létre. Amennyiben pedig a munkáltató még a munkaviszony vége előtt áll el a versenytilalmi megállapodástól, a munkavállalót nem feltétlenül éri érdeksérelem – magyarázzák dr. Csengery Levente és dr. Párkányi Rita, a KCG Partners Ügyvédi Társulás munkajogi csapatának ügyvédei. Ekkor ugyanis a munkavállaló a versenytilalmi kötelezettségének teljesítését még nem kezdte meg, hiszen a munkaviszonya még fennáll, a munkaviszony megszűnését követően pedig magatartását a munkáltató egyértelmű nyilatkozatához tudja igazítani. Hiszen amennyiben a munkáltató közli vele a munkaviszony fennállása alatt, hogy eláll a versenytilalmi megállapodástól, a munkavállaló számára is egyértelmű, hogy nem köti őt az álláskeresésében a megállapodás és szabadon elhelyezkedhet akár a konkurenciánál is.

   A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítélete még nem jogerős.
 
Forrás: munkajog.hu
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Versenytilalmi megállapodás: elállhat a munkáltató?.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector