Startlaphoz Csatlakozz!

Megemelik a mozgóbérelemeket

Zombor: jövőre 13 milliárd forint jut az egészségügyi szakdolgozók béremelésére

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 18. csütörtök, 15:02

Jövőre csaknem 13 milliárd forint áll rendelkezésre az egészségügyi szakdolgozók béremelésére - mondta Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön Balatonfüreden, az egészségügyi szakdolgozók 46. országos kongresszusán.

    Ez azt jelenti, hogy a 2011-ben meghatározott bérkiegészítés beépül az alapbérbe, és arányosan megemelik a mozgóbérelemeket - tette hozzá.

    Az államtitkár köszöntőjében azt is elmondta: már az idén, július elsejétől összesen 5,3 milliárdot fordítanak a béremelésre, így a második félévtől emelik a szakdolgozók túlóra-, készenléti és ügyeleti díjait.

    Hangsúlyozta: az, hogy „érzékelhető béremelés” mikor lesz az egészségügyben, valószínűleg a júliusi kormánykonferencián dől el, amikor a kormány áttekinti az egészségügy helyzetét. „Bízom abban, hogy támogatni fogják a javaslatunkat, ami arról szól, hogy hosszú távú megállapodást kössünk a jövedelemnövekedésről a szakdolgozókkal” – jegyezte meg.

    Kitért arra, hogy meg kell állapítani azt a munkamennyiséget, az ellátható betegek számát, ami felett már nem kérhet sem az állam, sem a kórház pluszt az ápolóktól, és ennek a megfelelő díjazását is meg kell határozni.

    Zombor Gábor szerint az elmúlt évtized első részében az egészségügyben reálértéken számolva 15 százalékkal csökkentek a források, és ezt az elmúlt évek intézkedései sem tudták pótolni.

    Beszélt arról is, hogy több, a munkakörülményeket javító program indul. Megemlítette, hogy szeptembertől - 2,5 milliárd forintos program keretében - az országos képzési jegyzék szerinti végzettség megszerzésében támogatnak mintegy ezer ápolót. Szintén idén elindul az ápolótanulók ösztöndíjrendszere, amelyre öt éven át évente kétmilliárd forintot fordítanak. Tizenötmilliárd forintból felújítják a nővérszállókat, és hárommilliárd forintért az ápolási munkát segítő eszközöket szereznek be központilag.

    Mint mondta, önálló szervezeti egységet hoznak létre az Emberi Erőforrások Minisztériumában, amely csak az ápolói, szakdolgozói kérdésekkel foglalkozik majd, és kijelentette azt is, hogy a túlórákat a tárgyhót követő hónapban mindenkinek ki kell fizetni.

    Ónodi-Szűcs Zoltán, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója a többi közt arról számolt be, hogy a szakdolgozók számára áttekinthetőbb lesz a bérjegyzék, és egységes munkaruhát vezetnek be.

    Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke a hozzászólásában biztos jövőképet sürgetett az egészségügyi ágazatban dolgozók számára. Megjegyezte: a kongresszuson nem hangzott el a béremeléssel kapcsolatban százalékos arány, ami nélkül „megkerülhetetlen a kérdés rendezése”.

    Az egészségügyi szakdolgozók idei, háromnapos kongresszusát a balatonfüredi Állami Szívkórház rendezi, az eseményen, amelyen mintegy 150 intézményből 450-en vesznek részt, egyebek mellett az egészségügyi dolgozóknak a betegellátásban, a megelőzésben, a rehabilitációban betöltött szerepéről és a sürgősségi betegellátásban szerzett tapasztalatairól esik szó.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Zombor: jövőre 13 milliárd forint jut az egészségügyi szakdolgozók béremelésére.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector